Hirdetés
. Hirdetés

Szabadon garázdálkodnak a könyv-kalózok

|

A filmiparhoz hasonlóan a könyvkiadók számára is egyre nagyobb gondot okoznak a kalózok.

Hirdetés

A Kindle karácsonyi sikere rávilágított arra, hogy érdemes odafigyelni az elektronikus könyvekre, hiszen a következő év(ek) slágerei lehetnek az elektronikus megjelenítők és a digitalizált kiadványok. A számok beszédesek. Az Amerikai Kiadók Egyesületének (AAP) adatai szerint 2009 második negyedévében összesen 39 millió dollár bevételt produkált a tengerentúlon az e-könyvek piaca, amely háromszor haladta meg a 2008-as forgalmat. Sőt az Amazon statisztikái szerint a Kindle tulajdonosok átlagosan háromszor több könyvet vásárolnak, mint az e-olvasóval nem rendelkező társaik.

 

 

ebook.jpg


Nem meglepő módon a sikerek mellett rögtön megjelentek a kalózok, ami miatt a fekete kópiák is hasonló növekedést tudtak elérni. A két trendre jó példa, hogy Dan Brown szeptemberben megjelent Elveszett jelkép (The Lost Symbol) című könyvét az első napokban több digitális példányban adták el Kindle olvasókra, mint hagyományos könyv formájában. E mellett pedig 24 órán belül a fájl-megosztó oldalakon megjelentek a művének kalózmásolatai is, amelyet a becslések szerint több mint 100 ezer példányban töltöttek le a felhasználók. Vagyis összességében a könyv leginkább illegális csatornákon terjedt el, amely hatalmas károkat okozott a kiadónak.

A könyvkiadó cégek napjainkban emiatt hasonló nehézségekkel néznek szembe, mint amivel anno a filmipar szembesült. Az emberek inkább letöltik a kalózpéldányokat, minthogy fizessenek értük. Ezen tendencia főként a vaskosabb, drágább elektronikus könyveknél érezhető, amelyeket sokszor illegális forrásból szereznek be a fogyasztók, mintsem digitalizált vagy hagyományos formában fizessenek értük. Ingyen van.

A kiadók egyelőre tanácstalanok, hiszen a Kindle digitális jogvédő (DRM) rendszere nem képes gátat szabni a problémának. Sok író így például merevem elzárkózik a digitalizálástól, mivel attól tartanak, hogy az elektronikus könyveket könnyű hamisítani, s így komoly bevételtől eshetnek el. Más kiadók pedig csak a fizikailag megfogható könyvek megjelenését követő pár hét után teszi elérhetővé a művek elektronikus másolatait. Ám ezen ellenlépések sem érnek sokat, mivel a kalózok sokszor megelőzik a kiadókat és ellőttük szkennelik be a kiadványokat. Vagyis egyelőre a filmiparhoz hasonlóan nincs megoldás arra, hogy miként lehetne visszaszorítani az illegális másolatokat, amelyek miatt a kiadók egyre nagyobb veszteségeket kénytelenek elkönyvelni.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.