Indonézia partjainál, a tenger fenekén szenzációs felfedezést tettek a tudósok, amely alapjaiban változtathatja meg, amit az emberi eredetről eddig gondoltunk. A Madura-szorosban, Jáva és Madura szigetei között egy 140.000 éves Homo erectus koponyát találtak, amely a mai napig kivételesen jó állapotban maradt fenn a tengerfenék üledékrétegei alatt.
A felfedezés nemcsak régészeti szenzáció, hanem geológiai és evolúciós szempontból is jelentős: ez lehet az első kézzelfogható bizonyítéka a "Sundaland" néven ismert, ma már víz alatt fekvő ősi földtömeg létezésének.
A Homo erectus az egyik legfontosabb állomás az emberi fejlődés során - az első, amely már magasabb, izmosabb testfelépítéssel rendelkezett, hosszabb lábakkal és rövidebb karokkal, közelebb állva a modern emberhez.
A Madura-szorosból előkerült két koponyacsont - egy homlok- és egy falcsont - összehasonlítása a jávai Sambungmacan lelőhely fosszíliáival egyértelműen Homo erectusként azonosította a maradványokat, kiterjesztve ezzel a faj ismert elterjedési területét a ma már víz alatt lévő Sundaland régióra.
Sundaland egykor Délkelet-Ázsia hatalmas trópusi síksága volt, amely összekötötte a mai Indonéziát, Malajziát és a környező régiókat. A jégkorszak végén, 14.000 és 7000 évvel ezelőtt a gleccserek olvadása több mint 120 méterrel emelte meg a tengerszintet, elárasztva az alacsonyan fekvő földeket és örökre eltemetve az ott élt közösségek emlékeit.
Most először sikerült olyan emberi ősök nyomaira bukkanni a víz alá süllyedt területeken, amelyek közvetlen bizonyítékai annak, hogy a Homo erectus valóban jelen volt ebben a régióban.
A tengeri homokkitermelés során előkerült leletek nem csupán emberi eredetűek: több mint 6000 állati fosszíliát találtak, amelyek 36 különböző fajhoz tartoztak - köztük komodói sárkányok, bölények, szarvasok, elefántok és egy kihalt, elefántszerű állatfaj, a Stegodon is előkerült. Ez utóbbi 4 méter magasra is megnőhetett és több mint 10 tonnát nyomott.
Sok csonton vágásnyomokat is felfedeztek, ami arra utal, hogy a Homo erectus már fejlett vadászati technikákat alkalmazott. A szarvasmaradványok különösen értékesek, mivel ezek jelenléte nyílt erdőségekre, füves pusztákra utal, amelyek megfelelő táplálékot biztosítottak a legelésző állatok és az őket követő ragadozók - köztük az ember - számára.
A kutatók a leletek környezetét is részletesen elemezték, és egy ősi folyóvölgy, a Solo-folyó keleti ágának medrét fedezték fel, amely a késő középső pleisztocén idején - azaz kb. 162.000 és 119.000 évvel ezelőtt - egy virágzó, vizes élőhelyet alkotott.
A kvarcszemcséken végzett optikai lumineszcencia-mérések segítségével pontosítani tudták az üledékrétegek korát, ezzel megerősítve a fosszíliák időbeli elhelyezkedését is.
A Madura-szoros felfedezése az első ismert víz alatti hominin (emberi ős) lelőhely Délkelet-Ázsiában, és komoly kihívást jelent a korábbi feltételezésekkel szemben, amelyek szerint a Homo erectus csak szárazföldi területeken élt.
A kutatást vezető Harold Berghuis, a holland Leideni Egyetem régésze szerint a lelőhely kivételes, mivel "ez az időszak nagyfokú morfológiai változatosságot és mozgékonyságot mutat a régió hominin populációi között."
Ahogy a tenger alatti kutatási technológiák fejlődnek, egyre több lehetőség nyílik a víz alatti civilizációk, farmok és települések felfedezésére. A Madura-szorosban előkerült leletek csak egy darabját képezik annak a hatalmas kirakósnak, amely kontinenseket és évezredeket ölel fel.
Ez a felfedezés nemcsak egy újabb mérföldkő az emberi evolúció megértésében, hanem emlékeztető is arra, hogy történelmünk számos fejezete még mindig eltemetve rejtőzik - szó szerint - az óceán mélyén.
