Hirdetés
. Hirdetés

Letisztult szervezet éles fókusszal

|

Gonda Gáborral, a Hewlett Packard Enterprise magyarországi ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

Hirdetés

Két, egymástól jogi, pénzügyi és üzleti értelemben egyaránt különálló vállalat viszi tovább a Szilícium-völgy ikonjának számító Hewlett Packard örökségét. A HP 1939-ben az egyik alapító, Dave Packard Palo Altó-i garázsában kezdte működését, hogy azután a 60-as évektől az IT-iparág óriásává nőjön. A cég mind a fogyasztóknak, mind a vállalatoknak átfogó termék- és szolgáltatáspalettát kínált: a tintapatrontól kezdve a nyomtatókon, személyi számítógépeken, szervereken, tárolókon és hálózati eszközökön át egészen az analitikai és biztonsági szoftverekig, valamint a nyilvános felhőszolgáltatásokig.

Az egyre terebélyesedő portfólió kezelése azonban mind nagyobb kihívást jelentett a menedzsmentnek, amit 2001-től 2011-ig, a Compaq felvásárlásától az Autonomy akvizíciójáig, Carly Fiorinától Leo Apothekerig szerencsétlen döntések és botrányok sorozata is jelzett, bár ezek a fejlemények önmagukban aligha vezettek volna a cég felosztásához. Közben azonban a piac is drámai módon átalakult, a felhő elterjedése, a PC-piac összeomlása, a Unix-alapú szerverek iránti kereslet csökkenése, az Intel Itanium processzorok kudarca a körülmények olyan kedvezőtlen együttállását idézte elő, amely a piac más szereplőihez - például az IBM-hez és a Dellhez - hasonlóan a HP-t is lépésre kényszerítette. Nem sokkolt ezért senkit, amikor a vállalat tavaly ősszel bejelentette, hogy üzleti területeit szétválasztja. A folyamat egy évvel később, 2015. október 31-én hivatalosan is lezárult, azóta a PC- és nyomtatóüzletágat a HP Inc., a vállalati megoldások területét a Hewlett Packard Enterprise viszi tovább.

Computerworld: Alapvetően kedvező fogadtatásra talált a lépés. Az IDC anyalapunknak nyilatkozó elemzője is úgy fogalmazott, hogy a szétválás nem jelent kockázatot a felhasználók számára, nem kell emiatt más szállító után nézniük. A Hewlett Packard Enterprise vonatkozásában inkább az a kérdés, hogy a következő 24 hónapban milyen partneri együttműködéseket és akvizíciókat tud majd tető alá hozni, hogy az üzlet ismét növekedésnek induljon. Idén október végén ugyanis a nettó bevétel 9 százalékos csökkenését jelentette a szétválás előtt álló HP, és ez volt sorozatban a 17-ik, negatív eredményt hozó negyedév.

Mielőtt azonban rátérnénk a Hewlett Packard Enterprise stratégiájára, ejtsünk szót a szétválás technikai részleteiről! Mindkét utódcég tavalyi évre számolt árbevétele meghaladta az 57 milliárd dollárt, amivel továbbra is a Fortune 50-es listán maradnak. A volt HP világszinten közel 300 ezer alkalmazottat foglalkoztatott, működését 6 adatközpontban több mint 50 ezer szerver és 2800 alkalmazás támogatta. Szervezeti, HR- és IT-oldalon miként zajlott a méretét és összetettségét tekintve nem mindennapi projekt, milyen tapasztalatokkal szolgált a vállalat szétválasztása?

Gonda Gábor: Meghálálta magát az a négy-öt éve megvalósított konszolidációs projekt, amelynek eredményeként a HP világszerte 85 adatközpontban működő informatikai környezetét 6 adatközpontba vonta össze. A folyamatos működés, SLA-kban rögzített szolgáltatási szintek tartása, sok esetben javítása mellett véghezvitt konszolidáció már akkor sikert aratott szakmai körökben. Aki adatközpontokat üzemeltet, az pontosan tudja, hogy egy hasonló projekt még jóval kisebb méretekben is milyen összetett feladatokat adhat.

A szétválás szempontjából a jogi, a pénzügyi, a HR- és az IT-területek, a kiszolgáló háttérfunkciók különválasztása jelentett igazán nagy feladatot. Pénzügyi területen például az üzletágak által korábban közösen viselt költségek felosztása követelt gondos egyeztetést, és létre kellett hozni az új leányvállalatokat is. Ebből a munkából mi is alaposan kivettük a részünket, méghozzá külön csapat felállítása nélkül, napi feladataink ellátása mellett.

Nem utolsósorban az IT-környezetet is szét kellett választanunk, és ezt nagyban megkönnyítette, hogy a korábbi konszolidációnak köszönhetően a működést támogató, legfontosabb szolgáltatásaink szabványosak. Helyi sajátosságokat is kezelnünk kellett, de ezzel is elkészültünk határidőre. A munka idén januárban az alkalmazásigény felmérésével indult világszinten, és augusztus elsejére felállt a két utódcég informatikai környezete. A projekt méretét és összetettségét tekintve ez rendkívül rövid átfutásnak számít, és értékes, továbbadható szakmai tapasztalattal gyarapított bennünket.

CW: Magyarországon tavaly 81,5 milliárd forint volt a HP árbevétele, ami csökkenést mutatott, az adózott eredmény (6,5 milliárd) azonban szinten maradt, a foglalkoztatottak létszáma pedig még nőtt is. A szétválás egyszerűbb felépítésű, élesebb fókuszú utódcégek létrehozását célozta. A Hewlett Packard Enterprise esetében milyen felépítésű szervezet állt fel idehaza?

GG: A két magyar leányvállalat együttvéve szinte változatlan, 2250 fős létszámmal működik, a szétválást nálunk nem kísérte leépítés. A zökkenőmentes átmenet érdekében a Hewlett Packard Enterprise 2016-ot is változatlan szervezeti felépítésben kezdi, azaz három üzletágunk a nagyvállalati infrastruktúra, a szolgáltatások és a szoftvermegoldások területével foglalkozik, emellett pénzügyi szolgáltatásokat is kínálunk ügyfeleinknek. Csapatunk hazai és nemzetközi téren is versenyképes, ezért a magyar leányvállalatot mint vonzó beruházási lehetőséget is népszerűsítjük a HPE-n belül. A jelekből ítélve sikerült felkeltenünk a menedzsment érdeklődését, de erről többet egyelőre nem mondhatok.

CW: A Hewlett Packard Enterprise négy megoldásterületet, a hibrid infrastruktúra, az adatvezérelt szervezet, a biztonság és a produktivitás területét állította stratégiai fókuszába. Milyen lehetőségeket látnak bennük?

GG: Régen elmúltak azok az idők, amikor egy-egy technológiai fejlesztés önmagában is beruházási hullámot indított a felhasználók körében. Mi a továbbiakban technológiai partnerként olyan projektek megvalósításához szeretnénk hozzásegíteni ügyfeleinket, amelyek mérhető eredményeket hoznak tevékenységükben, üzleti modelljeikhez, folyamataikhoz olyan informatikai támogatást adnak, amely hatékonyságukat és versenyképességüket is növeli. Meggyőződésünk, hogy az előttünk álló időszakot az említett négy terület trendjei, fejlesztései és megoldásai fogják meghatározni, szállítói és felhasználói oldalon egyaránt.

Elemzői véleményekkel összecsengő piaci tapasztalatok mutatják, hogy az IT-szolgáltatásokat a legtöbb szervezet hibrid környezetben fogja használni, amelynek építése és támogatása egyik erősségünk. Ügyfeleinknek megkönnyítjük a házon belül, illetve azon kívül működő rendszerek megfelelő kombinációjának kialakítását. A házon belüli, hagyományos, virtualizált és magánfelhő-környezetekhez teljes infrastruktúrát szállítunk, beleértve az x86-os szervereket, üzletkritikus alkalmazásokhoz is, valamint a sikeres akvizíciók útján portfóliónkba illesztett 3PAR tárolókat és Aruba hálózati eszközöket is.

Helion nyilvános felhőszolgáltatásainkat ugyanakkor 2016. január végén beszüntetjük, ezen a téren a továbbiakban partnereinkre fogunk támaszkodni. Nagyon fontos döntés volt ez a Hewlett Packard Enterprise részéről, mely hangsúlyozza, hogy az infrastruktúra a stratégiánk fundamentuma, nagy erőforrásokat mozgósítunk az olyan következő generációs architektúrák fejlesztése terén, mint például a Machine, valamint a memrisztor technológia.

CW: Tárolók mellett a Hewlett Packard Enterprise információmenedzsment-platformot és analitikai megoldást is kínál az adatvezérelt szervezet kialakításához.

GG: Ahogyan négy-öt éve a felhő került szóba minden alkalommal, amikor ügyfeleinkkel beszélgettünk, úgy ma az adatvagyon hasznosítása foglalkoztatja élénken a vállalatokat. A folyamatosan csökkenő árak mellett a szükséges tárolókapacitás biztosítása aligha szab határt a szervezetek adatéhségének, szabadon eldönthetik, milyen forrásokból mennyi adatot gyűjtsenek elemzéseikhez. Iparági szakértelemmel, tanácsadóként tudunk segíteni ebben, és az adatgazdálkodáshoz a strukturálatlan adatokat kezelő Autonomy, a strukturált adatok nagy teljesítményű elemzésére szolgáló Vertica, valamint portfóliónk más elemeinek felhasználásával testre szabott platformmegoldást adunk a vállalatoknak, Haven néven.

CW: Meglepetést aligha okoz ezek után, hogy a biztonság a Hewlett Packard Enterprise egyik fókuszterülete, az infrastruktúra, a hálózat és az adatok védelme forróbb területnek számít, mint valaha.

GG: Úgy érezzük mégis, hogy kibervédelmi termékeink és szolgáltatásaink alkotják palettánk legkevésbé ismert részét. Ritkán hallunk róla, hogy anyavállalatunk milyen komoly beruházásokat eszközöl ezen a területen, ArcSight biztonsági információ- és eseménykezelő (SIEM) és más megoldásaink fejlesztésén például 6 ezer mérnök dolgozik. Arzenálunk ismertségét mindenképp növelni szeretnénk, ami a szétválást követően várhatóan könnyebb lesz. Tanácsadóként pedig a biztonsági kockázatok hatékony kezelése és a vele járó költségek egyensúlyban tartásához kívánjuk hozzásegíteni a vállalatokat.

CW: Produktivitás hallatán az ember klienseszközökre, az egyéni vagy csoportos munkavégzést támogató alkalmazásokra és szolgáltatásokra asszociál. Nem kakukktojás ez a terület a Hewlett Packard Enterprise portfóliójában?

GG: Napjainkban a vállalat által adott eszközök és IT-szolgáltatások mellett az alkalmazottak saját tulajdonú digitális eszközei és a nyilvános felhőben elérhető, akár lakossági piacra szánt szolgáltatások is segíthetik a hatékonyabb munkavégzést, feltéve, hogy az informatikai oldal kezelni tudja ezt a sokszínűséget és a vele járó biztonsági kockázatokat. A hozzáférést megbízhatóan szabályozó, vezeték nélküli hálózatot kell építenie a vállalatnak, illetve alkalmazások szintjén is fel kell készülnie a távoli munkavégzés támogatására, hogy csak két példát említsek. A produktivitás informatikai feltételeinek megteremtése másik három megoldásterületünk mindegyikét érinti, így nagyvállalati szolgáltatások üzletágunk - melynek hazai szakemberei regionális szinten is kimagasló kompetenciákkal bírnak -, átfogó megoldással teheti könnyebbé ezt a feladatot a vállalatoknak.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.