Erre varrjál gombot, Microsoft: levegőben ír az Apple stílusa!
Az új eszköz 3D alkalmazásokban kaphat helyet, de a virtuális valóságban is jól jöhet.
Az új eszköz 3D alkalmazásokban kaphat helyet, de a virtuális valóságban is jól jöhet.
A most megjelent tesztverzióban már elérhető a diagnosztikai adatok törlését lehetővé tévő funkció.
A nagy nemzetközi sporteseményeket hagyományosan közvetítő tévéadók mellett három új Eurosport csatornán is élvezhetik a 2018-as téli olimpia eseményeit a UPC Magyarország ügyfelei.
A Schneider Electric kutatása szerint a fenntartható működésről alkotott önkép nem fedi a valóságot.
Februárban korlátozás nélkül teszi elérhetővé az Eurosport1 és az Eurosport2 adását a Telekom digitális tévéelőfizetőinek*, akiknek így - ahogy minden hónapban - a tél végén is széles körben elérhető, prémium tartalommal kedveskedik.
A digitalizáció kulturális hatásait térképezte fel egy átfogó kutatásában a Kantar Hoffmann, a Magyar Telekom megbízásából. A kutatási eredményekből többek közt kiderül, hogy a fiatalabb generációk számára már nem értelmezhető a digitális világ megkülönböztetése a "valós" világtól, számukra nem érthetőek ezek a fogalmak.
A frissítéssel minden eddiginél biztonságosabb lesz az arcképes képernyő-feloldás.
A vállalkozások a helyszíni hálózat kiépítése közben rengeteg kihívással szembesülhetnek, a Zyxel új, NebulaFlex funkciójával viszont könnyebben vehetik a felmerülő akadályokat.
A szoftveróriás hiába igyekszik, nem tudja utolérni böngészőjével a Chrome-t. Igaz, ebben szerepet játszik az Edge ügyetlen frissítési rendszere is.
Február 16-tól 4 napon át korlátlan belföldi adatot ad a Telekom havidíjas mobilinternet előfizetőinek.
A telefonunkkal a kezünkben kezdődik és ér véget minden hétköznapunk, mégis mindössze a magyarok 29 százaléka tartja magát telefonfüggőnek, derül ki a Huawei megbízásából 12 európai országban, köztük Magyarországon készített kutatásból.
A testen viselhető külső váz segítségével a felhasználók könnyebben mozgathatnak nehéz tárgyakat. Most pedig - a világon először - ez az eszköz egy autógyár szerelőszalagja mellett is megjelenik.
A Bloomberg 2025-re 40 százalékos Li-ion penetrációt jósol a szerverparkokban.
Egy jogvita miatt az Apple a Qualcomm modemei helyett kizárólag az Intel lapkáival fogja felszerelni őket, azok pedig kisebb letöltési sebességet biztosítanak.
A Fujitsu bemutatta ETERNUS AF S2 all-flash tárolótömbjei és ETERNUS DX S4 középkategóriás hibrid rendszerei következő generációját.
Két hétig kódolatlanul érhető el a LiChi TV műsora minden MinDig TV néző számára, a 49. programhelyen. A 2018. február 5-18. közötti időszak alatt 750 ezer háztartásban a TV2 Csoport gasztrocsatornájának főzőműsorait ingyenesen láthatják a nézők.
Már több, mint 130 országban lehet vele letölteni offline megnézésre videókat.
Immár a Windows 10 a legtöbbek által használt asztali operációs rendszer.
Az új eszközben mutatkozna be a Microsoft áramvonalas új operációs rendszere, a Windows Polaris.
Globális trendeket, a versenytársakat és az ágazat új, feltörekvő szereplőit monitorozva alakítja üzleti stratégiáját a világ egyik legnagyobb üzletiszoftver-gyártója. Budapesten járt az SAP globális üzletfejlesztési vezetője, aki szerint a jelenlegi folyamatok óhatatlanul átalakulnak.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.