Segítségünkre lesznek, vagy ártani fognak nekünk a robotok?
Alaposan el kellene gondolkodnunk ezen, figyelmeztetnek az AI-kutatók, miközben a robotika egyik szakértője szerint inkább alvajáróként viselkedünk az új helyzetben.
Alaposan el kellene gondolkodnunk ezen, figyelmeztetnek az AI-kutatók, miközben a robotika egyik szakértője szerint inkább alvajáróként viselkedünk az új helyzetben.
Népszerű torrent fájlokba, főként játékokba csomagolva találtak rosszindulatú kódot biztonsági kutatók.
Az ESET által először 2014-ben vizsgált TorrentLocker zsarolóvírus a kutatók szerint még mindig aktív. Ez leginkább annak köszönhető, hogy célzott spam-támadásokkal választja ki áldozatait, így elkerüli a legnépszerűbb zsarolóvírusok keltette figyelmet. Az ESET kutatói azonban az első vizsgálat óta folyamatosan nyomon követték a kártevő viselkedését, így a vizsgálatok során megfigyelték, hogy bizonyos országok felhasználóinak adatait a kártevő érdekes módon nem titkosítja.
Az ESET által először 2014-ben vizsgált TorrentLocker zsarolóvírus a kutatók szerint még mindig aktív.
Kutatók szerint veszélyben van az 1995 óta gyártott legtöbb távirányítós VW.
Kutatóknak két olyan, számos webhely által betöltött szkriptet is sikerült fülön csípniük, amely a Battery Status API információit a webhely látogatójának azonosítására használja.
Kutatók szerint egy YouTube videóba rejtett hanggal átvehető az ellenőrzés a mobilunk felett.
Holland kutatók mesterséges intelligencia-program segítségével vadonatúj Rembrandt-képet készítettek. Az eredmény lélegzetelállító.
Biztonsági kutatók egy olyan rosszindulatú böngésző programot fedeztek fel, amely a Chrome helyébe lép, azt remélve, hogy nem fedezzük fel a különbséget.
Közel húsz éve tevékenykedik kutatóként
Változatos program várja az érdeklődőket szeptember 25-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.
Meglepte a kutatókat, hogy dűnéknek tűnő képződmények fedezhetők fel az igen ritka légkörű törpebolygóról készült felvételeken.
A biztonsági szoftverek és kutatók megtévesztésére profilírozást és egyedi programkártevőket alkalmaznak az egyre dörzsöltebb hackerek.
Izraeli kutatók kidolgoztak egy vadonatúj módszert a biztonságosnak hitt, elszigetelt - az internetre nem csatlakozó - számítógépekből való adatlopásra.
IT-biztonsági kutatók elemzik a titokzatos levelet.
Interjú Oded Cohnnal, az IBM Research Haifai Kutatóközpontjának igazgatójával.
Cukorbetegek számára fejlesztettek okostapaszt a kutatók ami érzékeli a vércukorszint emelkedését és inzulint juttat a szervezetbe.
Olcsó és környezetkímélő, a víz párolgásának energiáját felhasználó motort fejlesztettek ki amerikai kutatók.
A piackutatók adatai és előrejelzései alapján gyorsan fejlődik Magyarországon is az e-kereskedelem.
Együttműködési megállapodást írt alá a NetCoGame JátékosLét Kutatóközpont Nonprofit Kft. és a Project029 Media and Communications Szolgáltató Kft., hogy közösen járuljanak hozzá a gamifikáció (játékosítás) magyarországi elterjesztéséhez.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.