1 millió a tét a pesti hackerversenyen
A kancellar.hu és az Eötvös Loránd Tudományegyetem közös rendezésében immár harmadik alkalommal kerül sor 24 órás hackerversenyre.
A kancellar.hu és az Eötvös Loránd Tudományegyetem közös rendezésében immár harmadik alkalommal kerül sor 24 órás hackerversenyre.
Malmőben, az Európai Unió tagállamainak, csatlakozó és tagjelölt államainak, valamint az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) államainak e-közigazgatásért felelős miniszterei egyhangúlag elfogadták az e-kormányzás jövőbeni fejlesztési irányait meghatározó deklarációt.
A hírközlési hálózatok azonosítóiról, azaz a telefonszámokról is szóló kormányrendelet változása szerint január 16-tól a mobiltelefon-számokat csak a teljes formátum, azaz mind a 11 számjegy (belföldi előtét, hálózatkijelölő szám és előfizetői szám) tárcsázásával lehet hívni, és csak ez a formátum lesz használható SMS, MMS küldésnél is.
Olyan törvényjavaslatot nyújtott be a kormány, amelynek értelmében 2011-től elektronikusan vezetnék az anyakönyvet. Ezenkívül azt is bevezetnék, hogy az adott ingatlanba történő lakcímbejelentésről e-mail vagy SMS formájában értesítést kapjon a tulajdonos, elkerülendő a visszaéléseket.
A Polygon Informatikai Kft. és a Szegedi Tudományegyetem közös megoldása az IBM WebSphere technológiájára épül.
A székelyudvarhelyi MELINDA IMPEX INSTAL (röviden MELINDA INSTAL) az XAPT által fejlesztett Microsoft Dynamics AX alapú integrált vállalatirányítási rendszer bevezetése mellett döntött, amely magában foglalja a raktárirányítást, a szállítmányszervezést és a teljeskörű vállalatirányítást.
A VT-Soft önkormányzati megoldásához kapcsolódó üzletágával a Libra Szoftver harmincnál több önkormányzat és költségvetési intézmény ügyviteli rendszerének szolgáltatását vette át.
A Toshiba olyan folyékony üzemanyaggal működő üzemanyagcellát hoz forgalomba, amellyel a hálózati áramtól függetlenül, bárhol feltölthetjük telefonunk akkumulátorát
A PC World idén ősszel is megrendezte az immár hagyományos „zöld” informatikai konferenciáját. Olvasóink most visszanézhetik az érdekes előadásokat.
A Microsoft az idei Nagyvállalati és Kormányzati Partnertalálkozóján a Kapsch Kft.-t a „Legjobb megoldás-szállító nagyvállalati partner” címmel tüntette ki.
A Xerox Magyarország Kft. új, kiváló minőségű lapadagolós szkennert vezetett be a piacra. A 100 lap kapacitású automatikus dokumentumadagolót (ADF) alkalmazó Xerox DocuMate® 742 percenként 50 egy- vagy kétoldalas dokumentumot tud beszkennelni. A berendezés többféle méretű és terjedelmű dokumentum szkennelését támogatja egészen A3 formátumig, illetve 965 milliméter hosszúságig, így segítségével nagy mennyiségben dolgozhatunk fel formanyomtatványokat vagy szerződéseket.
Many companies make it possible for employees to work remotely, but without a structured telework program in place, they could be putting corporate data at risk and stifling employee productivity.
Magyarország egyelőre nem tartozik azon országok közé, ahol a szolgáltatók a szélessávú szolgáltatások esetében biztosítani tudják a következő 3-5 év során elterjedő webes alkalmazásokhoz szükséges minőséget ? derül ki egy most közzétett, 66 országot összehasonlító tanulmányból.
Egy tanulmány szerint a vizsgált 66 országból tavaly óta 62-ben javult a fogyasztói szélessávú szolgáltatások minősége. Nálunk is, csak nem eléggé.
Despite Google's phenomenal growth, the Internet search giant does not appear to be worried about taking on too many projects, judging from comments made at a media roundtable Wednesday with company cofounder Sergey Brin and CEO Eric Schmidt.
A Xerox kutatói a számkódok alapján történő színhasználatra építkezve kidolgoztak egy új technológiát, amely hétköznapi színleírásokat fordít le matematikai algoritmusokra. Így lehetővé válik, hogy például az „élénk sárga” megnevezés alapján az ennek megfelelő színárnyalatot használjuk a szerkesztés folyamán.
Az eseményen olyan nyílt forráskódú fejlesztésekre alapuló üzleti intelligencia szoftvereket mutatnak be az előadók, amelyek részben vagy egészben kiválthatják a hagyományos megoldásokat.
Microsoft CEO Steve Ballmer put on his sales hat Tuesday and made a case for why businesses should upgrade to Windows 7, despite an economy in which many IT budgets have been frozen or are lower than in years past.
Az SAP Hungary Kft. bejelentette, hogy pályázatot ír ki Budapesten működő óvodák és alapfokú nevelési-oktatási intézmények számára. A pályázók között összesen 200 darab fát oszt ki, melynek célja, hogy élhetőbb környezetet biztosítson az arra rászoruló fővárosi óvodák, iskolák diákjainak, dolgozóinak.
Intel's chips already go into many laptops, but it is now making a play for television sets and cable boxes through a new processor it released on Thursday.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.