Megijedtek a torrentezők a Windows 10-től
Az iTS kémeszköznek tartja az új operációs rendszert, a Microsoft szerint a Windows végfelhasználói licencszerződése eddig is lehetővé tette a lopott szoftverek kiiktatását.
Az iTS kémeszköznek tartja az új operációs rendszert, a Microsoft szerint a Windows végfelhasználói licencszerződése eddig is lehetővé tette a lopott szoftverek kiiktatását.
Egy teszt szerint nem kell félnünk attól, hogy valaki a nevünkben jelentkezik be az operációs rendszerbe a Windows Hello arcfelismerő funkciójának a használatakor.
Orosz törvényhozók és jogászok az új operációs rendszer betiltását szorgalmazzák.
Korántsem ért véget az NSA és a Wikileaks közötti csörte, ahogy a kommunikációs csatornák megcsapolása miatt kirobbant Crypto wars, a kormányszervek és a civilek közötti háborúskodás sem. Az ütközetek a szemünk előtt zajlanak, a következmények pedig a lakosságot, a politikusokat és a csúcstechnológiai ipar szereplőit egyaránt érintik.
Ha frissítés után biztosan nem akarunk visszatérni a korábbi Windows-verzióhoz az egyhónapos határidőn belül, rengeteg lemezterületet szabadíthatunk fel.
A StatCounter adatai szerint eddig a legnagyobb számban a Windows 8.1-et használók tértek át az új operációs rendszerre.
Az új operációs rendszerre váltó felhasználóknak csupán a töredéke futtatja a vadonatúj böngészőprogramot.
Olvasói visszajelzések alapján úgy tűnik, nem teljesen világos a felhasználók számára, hogy miképpen történik az új operációs rendszer frissítése, ezért összefoglaljuk az ezzel kapcsolatos tudnivalókat.
Az új operációs rendszerrel a Microsoft gyökeresen változtatott az eddigi aktiválási modellen.
Microsoft will begin inviting users to test the new iOS and Android apps of Skype for Business, the enterprise communications software whose latest version was launched a few months ago.
Ha a Windows 10 tálcáján kezdeményeznek keresést az új operációs rendszer használói, kapcsolódni fognak a Microsofthoz, ha akarják, ha nem.
Új internethez új vas kell, és az IoT hajnalán a processzorgyártók láthatóan mindent megtesznek azért, hogy a lehető legjobb startpozícióba hozzák magukat. Éppen ezért meglepő, hogy a következő generációs, 10 nm-es lapkák gyártása a vártnál jóval később indul.
A két hete megjelent operációs rendszerhez megérkeztek az első foltozókeddi javítások.
Gyorsan terjed a legújabb Windows, rámozdultak a frissítésre a hackerek is.
Kimondottan a vállalatok számára kifejlesztett biztonsági és az üzemeltetést megkönnyítő funkciókkal, rugalmas frissítési modellel, valamint vadonatúj böngészővel debütált a számos felhasználó számára egy évig ingyenesen telepíthető Windows 10.
Vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el az 99999 Informatika Kft. a GOP keretében, a Versenyképes IKT szektor fejlesztése nevű pályázat révén.
Szükségessé vált a rendszeres foltozás, mivel egyre inkább a támadások célpontjává válnak az androidos eszközök.
A következő generációs mobilhálózatok alkotják majd a dolgok internetének gerincét, miközben más fontos feladatokat is el kell látniuk.
Frissítőszerverként használja számítógépünket az új operációs rendszer, ha nem kapcsoljuk ki a funkciót.
Az előbbi 80 milliós, az utóbbi 10 milliós büntetést kapott az NMHH-tól.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.