Közigazgatási informatika - egyetemi közreműködéssel
A BME is részt vesz a kormányzati felhő kialakításában. A NISZ és a BME együttműködésének részleteiről projektenként állapodnak meg.
A BME is részt vesz a kormányzati felhő kialakításában. A NISZ és a BME együttműködésének részleteiről projektenként állapodnak meg.
A Gartner elemzője úgy véli: a Big Data tárolási és menedzselési költségei miatt 2016-ig a vállalatok harmada próbálja majd meg pénzzé tenni az összegyűlt adatokat.
Az MKVK minősítését érdemelte ki a hazai fejlesztésű vállalatirányítási rendszer
A NetApp új ingyenes integrációs felügyeleti modulja jelentősen csökkenti az Oracle® Enterprise Manager 12c rendszerekre építő üzleti alkalmazások adattárolási és rendszerfelügyeleti költségeit.
A nyílt forráskódú programcsomag akár 50-60 százalékkal is csökkentheti az irodai szoftverekre fordítandó költségeket a vállalatoknál. A SUSE LibreOffice 3.6 mellé nyújtott, vállalati szintű támogatás kiterjed a javítócsomagok kiadásától az ügyfeleknél felmerülő hibák forráskód-szintű javításáig, beleértve a más irodai csomagokkal kapcsolatos esetleges kompatibilitási problémákat.
Óriási, napi majd 800 millió eurós összegre tart igényt az LG néhány szabadalom megsértése miatt.
A nagy államigazgatási informatikai projektek 2013 első felében végre beindulnak, a versenyszférában folytatódik a szolgáltatásalapú IT-infrastruktúra terjedése - véli Marton László, az Invitel ICT üzletfejlesztési igazgatója.(x)
A vállalat ingyenesen hívható számot hozott létre a ráutaló magatartásos botrány miatt.
Az Ericsson ConsumerLab immár 15 éve kutatja a vásárlók IKT termék- és szolgáltatás felhasználási szokásait. Az év végéhez közeledve csokorba szedték, mik lesznek 2013 legforróbb trendjei.
Az ORFK Dunakeszi Oktatási Központjában ősszel megtartott konferencián már bemutatásra került, és a közeljövőben a gyakorlatban is alkalmazható lesz az az új technológia, ami a bűnügyi technikusok és kriminalisztikai szakértők munkáját támogatja.
A legjobb módszer a megfelelő emberek alkalmazására tett erőfeszítések csökkentésére a régi munkatársak megtartása, s belőlük annak a hatékony és motivált munkaerő-állománynak a kialakítása, amely segít elérni az üzleti növekedésben kitűzött célokat. Ez persze elég nyilvánvaló, de a megvalósítása korántsem egyszerű. Íme, néhány szempont, hogy mire érdemes figyelni.
Fél év alatt felsőfokú vizsgát tehet, aki okostelefonjával, „játszva” tanul nyelvet. A MOHAnet az M2M világából kalandozott el.
Míg a vállalatok jó része tájékozatlan és sokszor elutasító az atipikus foglalkoztatás terén Magyarországon, addig a munkavállalók eredménytelenül lavíroznak a munka és a magánélet egyensúlyának kialakításában.
A Magyar-Amerikai Oktatási Csereprogram Bizottság (Fulbright Bizottság) kuratóriuma 2012. november 1-jétől ügyvezető igazgatójának nevezte ki Dr. Jókay Károlyt. A külföldi tanulásról, az együttműködési lehetőségekről és az oktatás jövőjéről kérdeztük a neves szakembert.
A digitális korban a vállalatok működésére és féltve őrzött adataira óriási veszélyek leselkednek. Azonban sosem szabad elfelejteni, hogy az egyik legnagyobb fenyegetés nem kívülről, hanem a cégen belülről érkezik - méghozzá a sikeres működést biztosítani hivatott alkalmazott személyében.
A felsőoktatási keretszámok miatt még nehezebb helyzetbe kerülhet a kormány által is stratégiainak minősített informatikai-, távközlési- és elektronikai szektor.
A gyorsan és egyszerűen bevezethető service desk megoldás automatizálja a szolgáltatásmenedzsment-környezet működését, hozzájárulva a támogatási költségek csökkentéséhez, valamint a szolgáltatási szint fejlődéséhez. Az ITIL (Information Technology Infrastructure Library) ajánlásoknak megfelelően kialakított megoldás a hagyományos helpdesk rendszerekkel ellentétben a teljes életciklusukon végigkíséri a hibabejelentéseket, mindenre kiterjedő javaslatokat kínálva a problémák megoldására.
Adatközpontok tervezésekor, építésekor és működtetésekor sokféle csapdát kell elkerülni, számos hiba ugyanis gyakran már a biztonságot és a rendelkezésre állást is veszélyeztetheti. Az energiahatékonyság figyelmen kívül hagyásának pedig elsősorban a túlságosan nagy fenntartási költség lehet a következménye.
A nyertes Hand-In-Scan névre hallgató találmány a kézhigiénia objektív ellenőrzését teszi lehetővé orvosi környezetben, plusz a Webicina is díjat kapott.
A Coalfire IT-audit cég értékékelése szerint a következők jelentik a legnagyobb fenyegetést a számítási felhőket igénybe vevő cégekre.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.