Fizető-terminál portfóliót mutattak be
Megtartott első találkozóját Budapesten a cseh SONET vállalat.
Megtartott első találkozóját Budapesten a cseh SONET vállalat.
Az V. ELO ECM Szakmai Kongresszuson mutatták be az új ELO 9 ECM termékcsaládot, továbbá a DocXtractor II. modult, az SAP-integráció lehetőségeit, illetve az új iratkezelési rendeletnek való megfelelést is. Aki még nem él az elektronikus dokumentumkezelés előnyeivel, annak most külön akcióval szolgáltak.
Amióta a digitális technológiák az utóbbi években felforgatták az üzleti gyakorlatot, a marketingesek és az informatikusok heves csatát vívnak az erőforrások és a hatáskörök megosztásáért. Közben pedig a cég üzleti érdekeinek érvényesítésében erősen egymásra vannak utalva. Békülni kéne.
Az utóbbi évek technológiai változásai alaposan felforgatták a vállalati szervezetek, különösen az IT-részlegek életét.
A kiberbiztonság szabályozott üzleti folyamattá alakításához elengedhetetlen az üzleti és az informatikai vezetők szorosabb együttműködése, mivel csakis közösen határozhatják meg a kockázat elfogadható mértékét és a védekezés stratégiai céljait. Ehhez azonban közös nyelvet kell beszélniük.
Brocade has turned to the open source community for its new Vyatta controller.
Nyolc magyart választottak be a régió 100 legjobb innovátora közé a New Europe 100-as listán.
Több szállító is igyekszik a bigdata-projektek nélkülözhetetlen elemeként beállítani az adattavakat, miközben elég nagy a szórás azt illetően, hogy ki mit ért adattó (data lake) alatt, és abból az üzleti felhasználó miként nyerhet értéket, ami eléggé zavarossá teszi az információmenedzsment legújabb koncepcióját.
Szeptember végén folytatódik a HWSW és az IT Factory közös App! képzéssorozata, ezúttal az androidos mobilalkalmazás-fejlesztésre fókuszálva. A hallgatók az alapoktól kezdik a tanulást, és a hamarosan megjelenő Android L verzió újdonságaival is megismerkedhetnek majd.
A mobilkommunikáció védelme világszinten az informatikai biztonság eddig szinte teljesen elhanyagolt területe volt annak ellenére, hogy egyre több értékes információ cserél gazdát mobilkommunikációs csatornákon. Erre a felismerésre, és persze több éves telekommunikációs és titkosítási tapasztalatra épít Kun Szabolcs és Megyeri Attila cége, az Arenim Technologies, amelynek CryptTalk névre keresztelt mobiltitkosítási megoldása immár világ körüli útra indult.
Várhatóan ismét lesz hazai díjazott a régió legjobb SAP bevezetéséért folyó versenyen. E címért november 7-ig lehet pályázni öt kategóriában. Eddig szinte minden évben volt magyar vállalat a díjazottak között, mint az MVM Magyar Villamos Művek Zrt., a Hungimpex Kft., vagy az iData Kft.
A képzés célja, hogy a résztvevők számára betekintést nyújtson a folyamatszemléletű működésbe, megismerkedjenek a folyamatszemlélet hasznával, alkalmazásának lehetőségeivel a szervezetfejlesztésben. A résztvevők valós üzleti helyzetek, esettanulmányok és feladatok segítségével sajátítják el az üzleti folyamatok feltérképezését, ábrázolását és modellezését.
Bemutatták a Murata Cheerleadereket.
A magyar fejlesztésű Hu-Go a világon az első teljesen nyílt elektronikus útdíjfizetési rendszer, amelynek célja a hazai közúthálózat állapotának megóvásához és bővítéséhez szükséges források biztosítása, valamint a közlekedésben résztvevők méltányosabb teherviselésének megteremtése. A használattal arányos útdíj a 3,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművekre vonatkozik.x
Security researchers have recently discovered a toolkit capable of infecting computers, routers and Internet of Things devices to launch large-scale simultaneous DDoS attacks.
A hazai felhasználók több mint 15 százaléka még mindig Windows XP-t futtat.
Speciális kesztyűt mutattak be az Okostelefon Akadémián.
Az alkalmazottak késlekedése okozza az adatvesztést az ellopott eszközökről.
A pénzügyi szektorban ma még ritkaságszámba menően két adatközponttal privátfelhőt hozott létre a KELER. A lépéssel az üzembiztonság és a rendelkezésre állás optimalizálása mellett - több éves távlatban - óriási megtakarításokra számít az értéktár.
Okostelefonos turistaútvonalat mutattak be a Fejér megyei Mányon.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.