Tovább okosodik a Windows 10 egyik legfontosabb alkalmazása
A Feladatkezelő a jövőben megjeleníti a GPU hőmérsékletét.
A Feladatkezelő a jövőben megjeleníti a GPU hőmérsékletét.
Nyolc magos lapkakészlet működteti majd, és lyukasztott lesz a kijelző.
A Windows Sets a régi Edge halálával parkoló pályára került, de belátható időn belül visszatérhet.
Rendkívül biztonsági javítást adott ki a Microsoft az operációs rendszerhez egy súlyos sebezhetőség megszüntetésére.
Mától itthon is megvásárolhatók a Samsung csúcsmobiljai.
Április 1-től a vállalkozások már kizárólag a 2.0-s XSD-verzióval küldhetik be számlaadataikat a NAV-nak.
A veszélyhelyzet a SecWorld konferenciát is érinti.
A kétképernyős, kihajtható eszközökre fejlesztett operációs rendszer legújabb emulátora a Microsoft Áruházban érhető el.
Ezek közül 26 kapott kritikus minősítést, három pedig távoli kódvégrehajtást tesz lehetővé.
A legjobb megoldás probléma esetén a folt eltávolítása.
Egy, még a koronavírus-járvány kitörése előtt készített belső vállalati előrejelzés szerint 20 százalékkal csökkenhet a kínai óriás okostelefon-forgalma az idén.
Egyelőre csak találgatni lehet, hogy milyen üzemidővel rendelkeznek majd a Ryzen 4000 processzort használó hordozható PC-k, mindenesetre az AMD szerint akár 18 órára is számíthatunk.
A képek átméretezésére használható Image Resizer lesz a csomag következő tagja.
Ugyanazt tudják, olcsóbban.
A Microsoft kijavított egy hibát a PowerToys legutóbbi frissítésében, aminek hatására a csomag egyik eleme rendszeresen elszállt.
Enyhén szólva is nem jött össze a KB4535996 jelű folt, még jó, hogy opcionális frissítésről van szó.
A Start it @K&H iparágfüggetlen nagyvállalati inkubátorprogramja első és egyedüli hazai szereplőként lépett be a Global Accelerator Network (GAN) közösségébe. A világszerte több mint 100 inkubátort és akcelerátort tömörítő nemzetközi szervezet a globális kapcsolatrendszer mellett 1 millió dollár értékű digitális szolgáltatáscsomagot nyújt a Start it @K&H-ban fejlődő innovatív csapatoknak.
A régi Vezérlőpult hibaelhárító szolgáltatása a keresőből érhető el közvetlenül.
Februárban szinte teljesen megállt a támogatását vesztett operációs rendszer piaci részesedésének a csökkenése.
Tavaly több mint 560 ezer esetben töltöttek fel autókat, míg a töltőoszlopok száma jelenleg megközelíti az 1400-at.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.