A világ legnagyobb szélerőműve mostantól Kínában üzemel
A Tajvani-szorosba telepített turbina rekordját Kína rövidesen saját maga készül megdönteni.
A Tajvani-szorosba telepített turbina rekordját Kína rövidesen saját maga készül megdönteni.
A modernizálás a BMW debreceni gyárépítéséhez kapcsolódó Debreceni Autóipari Központ kialakítása keretében a beruházás előrehaladásához ütemezetten biztosított kormányzati forrásból, csaknem 11 milliárd forintból valósul meg.
A Twitter első bejegyzése két éve még mesés összegért talált gazdára, most egy használt autóra sem futná az eladásából.
A mesterséges intelligenciát és a gépi tanulást sürgős prioritásaik közé soroló vállalati IT vezetők a piaci ellenszélben kétszer nagyobb valószínűséggel ruháznak be új technológiákba, mint meglévő informatikai környezetük optimalizálásába, állapította meg nemzetközi felmérésében a Lenovo. Négyötödük ugyanakkor attól tart, hogy nem lesz elegendő forrása az IT infrastruktúra hathatós továbbfejlesztéséhez.
Sőt, hosszú távon közel 60 százalékkal nagyobb hatékonysággal dolgoznak.
Európa a jelenlegi gazdasági nehézségekkel dacolva a következő öt évben is többet fog költeni infokommunikációs technológiára, adott előrejelzést friss fekete könyvében az IDC. Az elemző szerint a generatív AI ebben az időszakban átformálja a nagyadat- és analitikai szoftverek szegmensét - így a múlt év második felében még nagyot lassító közép-kelet-európai piac is újra átsorolhat a gyorsítósávba.
Számítógép vezérel szinte mindent.
A befektetés segítségével elkészült egy okos zongoraszék két modelljének prototípusa, így már az idén elkezdődhet az értékesítés.
A megállapodás fontos pontja az OSZK Digitális Bölcsészeti Központja és az SZTE Informatikai Intézetének innovatív nyelvtechnológiai kooperációja.
A Kansasi Egyetem munkatársai egy nemzetközi tóökológiai kutatócsoporttal karöltve cáfolták ez irányú jóhiszemű, de alaptalan hiedelmeinket.
Walter Isaacson, a szeptemberben megjelenő Elon Musk életrajzi könyv írója Twitteren tette közzé az érdekes skicceket.
A FEAK távlati célja, hogy létrejöjjön a villamosenergia-hálózat "digitális ikerpárja", amely valós idejű szimulációk lefuttatására alkalmas felületként hathatósan segíti a szakpolitikai, műszaki és gazdasági döntéseket.
A munkavállalók körében mára hatalmas népszerűségre tett szert a hibrid munkavégzési modell, vagyis az irodai és otthoni munka ötvözete, és elvárják, hogy a munkaadók az elérhető legjobb technológiát biztosítsák ehhez.
A budapesti Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium idén érettségizett diákjai Figura Magdolna tanítványai.
Már a Maybelline sminkjeit is feldobja az arcodra a Microsoft Teams, hogy virtuálisan szépítsen.
Egyszerre hatékony technológiai döntéshozó és a vállalati változás irányítója - lássuk a transzformatív IT-vezető legfőbb kompetenciáit!
Világszerte a vállalatok 35%-a alkalmazza az MI-t, 42%-uk pedig vizsgálja alkalmazásának lehetőségeit. A mesterséges intelligencia használata folyamatosan növekszik, számos előnyt kínál, például a precízebb, hatékonyabb és termelékenyebb munkavégzést a legkülönfélébb feladatokban.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) negyven hallgatója vett részt a Hungarian Startup University Program (HSUP) elnevezésű, egyetemi szintű startup-képzésen a tavaszi félévben; négy innováció kapott további támogatást.
A vállalkozások majdnem háromszor annyi időt töltenek el ügyviteli teendőik elvégzésével, mint amennyit a tényleges üzleti tevékenységükre fordítanak - derül ki a McKinsey egy korábbi kutatásából, amelyben az észak-amerikai kis- és középvállalkozásokat vizsgálták. A durva adminisztrációs terheket a magyar cégek is érzik, számukra lehet jó hír, hogy erre a problémára is megoldást jelenthetnek a digitális pénzügyi asszisztensek.
A mesterséges intelligencia (MI) a legújabb fegyver a macska-egér harcban a kiberbűnözők és az IT-biztonsági szakemberek között. A rosszindulatú támadók még rafináltabb módszereket eszelhetnek ki a segítségével arra, hogy betörjenek a cégek rendszereibe.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.