Kéretlen vendégek Vilmos menyegzőjén
A weben elszaporodtak a Vilmos herceg esküvőjével kapcsolatos kártékony oldalak.
A weben elszaporodtak a Vilmos herceg esküvőjével kapcsolatos kártékony oldalak.
Sikeresen debütált az ország első call center szakkiállítása, amelyen az iparág 36 vállalata és szervezete mutatta be világszínvonalú szolgáltatásait. A november 23-án és 24-én megrendezett rendezvényen a piac legfontosabb szereplői voltak jelen. A rendezvény keretein belül több mint 30 cég részvételével lezárult a TOP 10 Call Center-díj elnevezésű verseny, ahol a ?Kiváló Call Center? címeket osztották ki.
Hálózati hiba okozott problémát a Telenor Magyarország mobilhálózatán kedden a déli órákban. Emiatt a cég egyes ügyfelei elérhetetlenek voltak, és ők maguk sem tudtak hívást kezdeményezni, valamint a mobilinternet szolgálatással is gondok adódtak. Mostanra a hibát elhárították, a távközlési cég ügyfelei újból tudnak telefonálni.
A New York-i Tőzsde történetében mindössze 350 cég ünnepelhette meg eddig az 50. évet a parketten, és most az Avnet is belép ebbe a patinás klubba.
Az SAP AG bejelentette, hogy a kisméretű cégek számára kínált vállalatirányítási rendszeréhez, az SAP Business One-hoz mobil megoldást készített
Az idei cégfelvásárlási hullám még mindig hömpölyög. A Novell 2,2 milliárd dollárért kelt el.
Immár többek között az AdWords, a Wave és a YouTube is használható a céges Google profilokkal.
• Az IDC piacelemző cég szakértője szerint a Novell Vibe csoportmunka rendszer hatékonyan segíti a napi munkavégzést, és egyúttal védi a vállalati tulajdont és a kritikus fontosságú üzleti adatokat, ezért jó választás lehet az informatikai vezetők részéről • A Novell pályázatot hirdet szoftverfejlesztők és megoldásszállítók számára a Novell Vibe szoftverhez minialkalmazások fejlesztésére – ezzel is bővítve a testreszabható minialkalmazások körét
December elsején érkezik hazánkba az Office Communications Servert felváltó Lync. Az ingyenes próbaverziója már letölthető.
Mától mindenki számára elérhető a Microsoft Lync (korábban Office Communications Server) üzleti kommunikációs megoldás. A Lync ingyenes próbaverziója ingyenesen tölthető le, a cégek és vállalkozások pedig decembertől meg is vásárolhatják a szoftvert.
Az Avira megállapodást kötött a SafeSotft-tal a cég antivírus termékeinek kizárólagos magyarországi disztribúciójára.
A Yahoo! kedden jelentette be, hogy új, közösségi és lokáció-alapú funkciókkal bővíti megszokott szolgáltatásait. A cég a Twittert és a Zynga egyes játékait is integrálta webes eszközeibe; a Yahoo Messenger új béteverziója közösségi hálózatépítő megoldásokkal bővült.
A kalifoniai San Ramonban élő férfit azzal vádolják, hogy üzleti titkokat tulajdonított el volt munkaadójától, a Sirftől. A mérnök saját cége lokáció-alapú termékeinek fejlesztésénél használta fel a lopott technológiát.
Megértjük és elfogadjuk, ha nehéz helyzetbe került országok húsbavágó intézkedéseket kényszerülnek hozni, ám a magyar kormány által előzetes értesítés nélkül kivetett különadó hideg zuhanyként ért bennünket - nyilatkozta a legnagyobb hazai távközlési cég, a Magyar Telekom többségi tulajdonosa, a Deutsche Telekom AG (DT) igazgatótanácsának tagja, aki szerint Budapesten valószínűleg nincsenek tisztában azzal, hogy "Budapesten a szükségesnél több porcelánt törnek össze".
A Novell kiemelkedő IT-biztonsági portfólióval rendelkezik, a vállalat termékeit három fontos biztonsági területen egyaránt a vezetők közé sorolja független jelentéseiben a Gartner piacelemző cég. A Gartner legfrissebb elemzésében továbbra is vezetőnek pozícionált Novell Identity Manager személyazonosság-kezelő megoldás segítségével az ügyfelek egyszerűbben betarthatják a törvényi megfelelőségi előírásokat, miközben csökkenthetik az adminisztrációs költségeket
Az Intel együttműködésbe kezdett néhány iparági szakértő céggel, hogy javítson az amerikai futball sisakok biztonságán. Legújabb ötletük nyomán Atom processzorokra alapuló mérőrendszereket építenek a sisakokba, hogy azok valós idejű adatokat szolgáltathassanak az egészségügyi személyzet számára arról, hogy épp milyen hatások érték a játékosokat.
Mostantól vidéken is könnyebben elérhetők a NetLock Kft. e-szignós szolgáltatásai a Kereskedelmi és Iparkamarákkal kötött megállapodások alapján k. A kamarai kirendeltségeken keresztül a cég termékei ? tanúsítványok és egyéb hitelesítési csomagok ? regisztrációjára, átvételére szinte minden megyeszékhelyen lehetőség lesz.
Védekezni kényszerül az Oracle a MySQL támogatás áremelése miatt. A cég azt hangsúlyozza, hogy továbbra is van ingyenes változat és az ügyfelek sokkal többet kapnak, mint akkor amikor az adatbáziskezelő még a Sun birtokában volt. A 24/7 támogatás valóban olcsóbb lett, a sokmagos processzorokat tartalmazó kiszolgálók tulajdonosai pedig szemtelenül jól járhatnak a MySQL-el.
Az új irodai programcsomag számos újdonságot tartogat a cégek számára. Nézzük meg közülük a 10 legérdekesebbet!
Ismét sikerrel szerepelt az informatikai biztonság hazai specialistájának szoftvere az Egyesült Államokban működő neves bevizsgáló-tanúsító cég, az ICSA Labs tesztjén.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.