Az FTX összeomlásából származó realizált veszteségek 9 milliárd dolláron tetőztek
Vihar egy pohár vízben?
Vihar egy pohár vízben?
A limitált szériás jármű speciális ventilátorokkal tapasztja magát az úthoz.
Állítólag több mint 110 fél érdeklődik a csődeljárás alá vont 134 vállalat közül egy vagy több megvásárlása iránt.
A Linux Foundation, az Amazon Web Services (AWS), a Meta, a Microsoft és a holland TomTom térképgyártó vállalat egyesítette erőit az Overture Maps Foundation nevű új térképészeti nonprofit szervezetben.
Per indult a Meta ellen, a kereset szerint a Facebook üzemeltetője nem tesz eleget a gyűlöletbeszéd ellen, ami már halálos áldozatokat is követelt.
Nem titok, hogy a Windows 11 elterjedése meglehetősen lassan halad. A Microsoft nyilvánosan nem valószínű, hogy ezt mondaná, de a vállalat kétségtelenül rendkívül csalódott amiatt, hogy hányan váltottak át operációs rendszerének legújabb verziójára.
Az önvezetéssel kapcsolatban tett kijelentései miatt marasztalták el Elon Musk cégét.
Hogyan támogatja az NGI a nyílt, interoperábilis, decentralizált és bizalomalapú internetes alkalmazásokat a Mastodonhoz hasonló Fediverse-projekteken keresztül?
Letartóztatták Sam Bankman-Friedet, a bedőlt FTX kriptogazdasági óriáscég korábbi vezérigazgatóját a Bahamákon. Bankman-Fried egy bahamai luxusházból irányította FTX-birodalmát, és az utóbbi időben a hatóságoknak segített a csődeljárásban és a cégével kapcsolatos csalás nyomozásban.
Az FTX kriptotőzsde összeomlása nem csak a cég könyvvizsgálatát végző két cégre, hanem általában a kripto könyvvizsgáló iparágra is ráterelte a figyelmet.
A tudósok olyan adatátviteli sebességet értek el, amiről otthon csak álmodhatunk.
Megjelent a Windows 11 első nagy szervizcsomagja - mi pedig megvizsgáltuk, érdemes-e már most frissítened akár Windows 10-ről, akár 11-ről.
A Microsoft januárban jelentette be szándékát, hogy 68,7 milliárd dollárért felvásárolja az Activision Blizzardot, és azóta mindkét vállalat jóváhagyta az üzletet.
Simán elrepül New Yorkból Ausztráliába, ráadásul a környezetet sem terheli túlságosan.
A díjat minden évben olyan szakértőnek ítélik oda, aki kiemelkedően hozzájárult a projektmenedzsment szakmához, vagy annak gyakorlati megvalósításához, fejlesztéséhez.
Ez lehetőséget ad több kutatási projekt és kutatócsoport munkájának felgyorsítására, támogatására.
Díjmentes IP Scan szolgáltatás a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában.
Kevesebb, mint két perc alatt lehet megtankolni.
A koncepcióval költséghatékonyan lehetne megoldani a hidrogéncellás járművek tankolását.
A most bemutatott új eszköz négyszintű quditokat használ, amelyek jelentős előrelépést tesznek lehetővé a kvantumkriptográfiában.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.