Így hasít egy Tesla az orosz télben
Az orosz kereskedelmi miniszter megosztja tapasztalatait a téli Tesla vezetéséről.
Az orosz kereskedelmi miniszter megosztja tapasztalatait a téli Tesla vezetéséről.
A kísérleti programok, ha lesznek is, legkorábban 2023-ban indulhatnak.
Egy jól bevett gyakorlatnak vethet így véget az Egyesült Királyság vezetése.
Amerikai kutatás vizsgálta a "millenial" generáció mobilitási szokásait.
A Siemens és partnerei 1,2 millió okos mérőóra bevezetésében vesznek részt Litvániában.
A jelenlegi helyzet teljesen más, mint néhány évvel ezelőtt.
Koncentráljon a felhatalmazásra, a kritikus készségekre és a szolgáló vezetésre, hogy lényegesen nagyobb csapatteljesítményt érjen el! - tanácsolja a Gartner elemzése.
Kirk Henry, az iGovTT vezérigazgatója elmagyarázza, hogyan gyorsítja a szigetállam kormányzati IT-cégénél kialakított innovációs kultúra a digitalizált közszolgáltatások bevezetését.
Egy szoftvercég értékét alapvetően lehetetlen megmondani, többek között azért, mert már évek óta értékesebb az adat, mint az arany, viszont az adat megléte nem jelenti, hogy azt effektíven bevételszerzésre tudják fordítani.
Az éttermek számára egyre fontosabbá válik, hogy olyan technológiai megoldásokat alkalmazzanak, amelyek enyhítik a munkaerőhiányt.
Egy új rendszer bevezetése sosem egyszerű, sok tesztelés és tanulás eredménye a munkavégzésbe történő integrálás, ám a napi szintű rutin kialakítása után nagyban megkönnyíti a folyamatokat és gyorsítja, precízebbé teszi a termelést.
Az IMF által ajánlott új politikák célja a kriptovaluták globális bevezetésével kapcsolatos pénzügyi kockázatok csökkentése.
Olcsóbbá, egyszerűbbé és biztonságosabbá teszik az üzletkötést bárkivel, bárhol és bármikor.
Bármilyen hatékony is legyen egy alkalmazás, erős elfogadás nélkül kudarcot vallhat.
A bizalmi láncok olcsóbbá, egyszerűbbé és biztonságosabbá teszik az üzletkötést bárkivel, bárhol és bármikor.
A Telum-alapú rendszer bevezetését 2022 első felére tervezik.
A konténertechnológia fontos problémákat old meg, de új kihívásokat is teremt. Mivel egyszerűsíti az alkalmazások fejlesztését, hordozását és bevezetését, egyre több helyen használják.
Hazánk is élenjár a bevezetésben, hiszen tavaly ősszel közzétették Magyarország Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiáját.
A folyamatot nagymértékben segítheti egy felhőalapú ERP rendszer bevezetése, amely az ellátási lánc valós idejű monitorozását teszi lehetővé.
A következő generációs hálózatok szabványosítása várhatóan 2025-ben kezdődik.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.