Támadható a WPA2 is
Az egyik biztonsági cég munkatársai egy olyan módszerrel rukkoltak elő, amely ugyan korlátozott körülmények között, de képes a WPA2 alapú vezeték nélküli hálózatok veszélyeztetésére.
Az egyik biztonsági cég munkatársai egy olyan módszerrel rukkoltak elő, amely ugyan korlátozott körülmények között, de képes a WPA2 alapú vezeték nélküli hálózatok veszélyeztetésére.
A negyedik alkalommal megrendezésre kerülő European Business Awards döntőjébe kilenc magyar vállalat került be. A verseny azoknak az európai cégeknek szól, amelyek élen járnak az innováció, az etikus üzleti gyakorlat, ügyfélközpontúság és a fenntarthatóság területén.
Az Egyesült Államok Kereskedelmi Bizottsága két héttel meghosszabbította a chipgyártóval folytatott tárgyalások lezárásának határidejét. Az egyeztetések idejére felfüggesztették a cég ellen folytatott antitröszt pert.
Egy nemrégiben elindult vállalkozás olcsó, online irodai csomagokat kínál, hivatalos Google- viszonteladóként.
Anyagi támogatásra is számíthatnak azok a cégek, akik ráállnak a Windows Phone 7 alkalmazások fejlesztésére. A cég még az idén utol akarja érni az iOS 4-et és az Android-ot.
A Windows 7 SP1 béta bejelentésével egy időben a Microsoft újabb haladékot adott az XP-nek. A downgrade jogot felhasználói a Windows 7 termékciklusának végéig, 2020-ig élvezhetik.
Az Ericsson távközlési cég iparági információkon alapuló becslései szerint az előfizetésszám július 8-án csütörtökön érte el az ötmilliárdos határt.
A cégek jelentős része a Windows 7-re való átállással egy időben 64 bitre is vált.
A redmondi szoftvercég szerint nem elég jó a Docs terméktámogatása. A Google szerint viszont nincs baj vele.
A keresővállalat vezetői abban bíznak, hogy megtarthatják a cégnek az ázsiai országra vonatkozó tartalomszolgáltatói licencét.
Amerikában egy olyan nagyszabású, évek óta tartó online csalássorozatról hullt le a lepel, amelynek során a bűnözők hamis cégek és lopott hitelkártyaadatok birtokában több millió dollárt zsebeltek be.
A vizsgálatot az S3 Graphics kezdeményezésére indította az Amerikai Egyesült Államok nemzetközi kereskedelmi szervezete. A cég szabványok és szerzői jogok megsértése miatt kezdeményezte a nyomozást az Apple ellen.
A cégek weboldalai továbbra is siralmasak, sok pénzért készülnek, de legtöbbször teljesen haszontalanok. Van megoldás, mégpedig olcsón, vagy akár ingyen.
Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a hordozható számítógépek a felhasználók otthonából tűnnek el.
Az üzleti analitikai szoftverek és szolgáltatások egyik piacvezetőjének számító SAS felvásárolta az információszerzést és feldolgozást támogató alkalmazások világpiacán ugyancsak vezető szerepet betöltő Memexet. A vállalat megoldásai a közbiztonság növeléséhez, a bűnözés, a terrorizmus és egyéb veszélyek elhárításához, megelőzéséhez járulnak hozzá, segítségükkel az intézmények fejleszteni tudják felderítő és hírszerző folyamataikat.
A vállalkozások jelentős részénél még mindig megtalálhatóak XP SP2-es gépek. Ideje frissíteni őket!
Az Exclaimer Image Analyzer segít kiirtani az erotikus és obszcén képeket a céges levelezésből.
Az USB hardver révén az amerikai Mac felhasználók is élvezhetik a legújabb mobil szélessáv előnyeit, legalábbis a Clearwire és a Sprint hálózatán. Wi-Fi hozzáférési pontot is kínál a cég, új eszközei automatikusan átjárnak a 3G és 4G hálózatok között.
Az Apple a héten rengeteg hibajavítást adott ki a Mac OS X operációs rendszeréhez valamint az iTunes-hoz. Most áttekintjük, hogy mi is történt a napokban a cég háza táján a biztonsági frissítéseket illetően.
A kontinentális Európa legjobb márkájaként jelölte meg az SAP-t a Millward Brown Optimor tanácsadó cég a 2010-es legértékesebb globális márkákat felsoroló tanulmányában.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.