3000 dollárt fizet a Mozilla egy kritikus hibáért
A Mozilla módosított a sebezhetőségek felfedezését jutalmazó rendszerén, amelynek eredményeként a biztonsági rések feltárói hatszor nagyobb díjazásban részesülhetnek, mint eddig.
A Mozilla módosított a sebezhetőségek felfedezését jutalmazó rendszerén, amelynek eredményeként a biztonsági rések feltárói hatszor nagyobb díjazásban részesülhetnek, mint eddig.
A nyár első hónapjában 16 ezerrel 11,866 millióra csökkent a három hazai mobiltelefon-szolgáltató teljes ügyfélszáma, ugyanakkor a forgalmazásban résztvevők, azaz az előfizetéssel rendelkezők és az utolsó három hónapban hívást indítók vagy fogadók száma az előző hónaphoz képest 15 ezerrel 10,804 millióra nőtt - jelentette be a Nemzeti Hírközlési Hatóság
A legújabb távoli kódfuttatásra alkalmas nulladik napi sérülékenység minden Windowst érint: automatikusan induló férgek az ikonokban!
Anyagi támogatásra is számíthatnak azok a cégek, akik ráállnak a Windows Phone 7 alkalmazások fejlesztésére. A cég még az idén utol akarja érni az iOS 4-et és az Android-ot.
A Google ellenben csak 70 ezer letölthető alkalmazást regisztrált.
A Kulcs-Soft Nyrt. hivatalos forgalmazási jogot kapott az Apple termékeire. A társaság el szeretne térni az eddig jellemző ?bolt a plázában? stílustól és kifejezetten üzleti, ?B2B? értékesítésben gondolkodik.
Fel tudunk-e telepíteni egy Windowsra egy Microsoft Office-t két példányban, és ezeket egymástól elszigetelve futtatni? Alapesetben nem, de egy jó alkalmazásvirtualizáló szoftver segítségével igen.
Az Agnitum Outpost számítógépes biztonsági megoldásokat forgalmazó Nollex Nemzetközi Kft. is szeretné kivenni részét az országunkat sújtó természeti katasztrófa áldozatainak megsegítéséből.
Egy teljesen haszontalan alkalmazás néhány nap leforgása alatt több százezer Facebook felhasználót tévesztett meg, akiknek az üzenőfalán hagyott nyomokat.
Mikrohitel program könnyedén – informatikai megoldás az MV Zrt. Mikrohitel Programjához való csatlakozás automatizálására az ApPello Kft-től
Javultak a hibakeresési lehetőségek a nyílt forráskódú Java alkalmazás kiszolgáló új változatában.
Az éppen induló 3D laptop termékkategóriát egyelőre a lelkes játékosok csoportjára korlátozhatja a magas ár és a 3D tartalmak hiánya.
A számítógépes bűnözők, illetve az adathalászok egyre gyakrabban alkalmazzák azt a módszert, amellyel a webböngészők egyik népszerű funkcióját igyekeznek a felhasználók ellen fordítani.
A redmondi szoftvercég szerint nem elég jó a Docs terméktámogatása. A Google szerint viszont nincs baj vele.
Megjelent a Reader és az Acrobat új verziója, amelyek összesen 17 biztonsági frissítést tartalmaznak.
Az új, 7 hüvelykes táblán Android fut és bár sokan egyértelműen az iPad kihívójának nevezik majd, de nem igazán az. Vállalati mobil munkásoknak szánják, videókonferenciára és felhő alkalmazások futtatására is alkalmas.
Az USB 3.0 szabvány a külső merevlemezek új korszakát jelenti. A Verbatim bejelentette, hogy elsők között alkalmazza ezt a technológiát adattárolóiban. Az új csatlakozó akár 4,8 gigabájtnyi adat átvitelére képes másodpercenként, ami a manapság elterjedtnek számító USB 2.0 sebességének tízszerese.
Az iPhone 4-et öt országban lehet kapni tegnaptól. Sokan ünnepelték az alkalmat, azonban akadtak olyanok is, akik bosszúsággal töltötték az időt a kígyózó sorokban.
A cégek weboldalai továbbra is siralmasak, sok pénzért készülnek, de legtöbbször teljesen haszontalanok. Van megoldás, mégpedig olcsón, vagy akár ingyen.
Új Magyarország program támogatással fejleszt automatikus portarendszert az Alvicom Kft. Az Alvicom Automatikus Portarendszer elnevezésű alkalmazás fejlesztésének célja egy minimális emberi beavatkozást igénylő integrált portarendszer megvalósítása.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.