Az egekbe szöknek a memóriaárak
Újabb 42 százalékkal drágultak a vételárak, és a trend folytatódik.
Újabb 42 százalékkal drágultak a vételárak, és a trend folytatódik.
Nagy jövő várhat az 5 és a 7 milliméteres merevlemezekre.
Éves összehasonlításban 18 százalékkal esett a gyártó árbevétele.
Az idei második negyedévben sokat nőtt a SanDisk árbevétele.
A Facebook már nem egy vonzó, célokkal teli startup.
A Kaveri APU-kra csak jövő februárban számíthatunk.
Az előrejelzések szerint a Chromebookok eladásai megtriplázódnak idén.
A legnagyobb kínai kereső az okostelefonokra akar költözni.
Az előrejelzések szerint jövőre már 5 millió okosórát veszünk.
Carl Icahn mindent megtesz, hogy eltakarítsa az útból Michael Dellt.
Angela Merkel egységes európai adatvédelmi törvényeket akar.
A SanDisk szerint az idei második félév jól alakul majd számukra.
Inkább a szerverpiacra és a beágyazott megoldásokra koncentrálnak.
Az elemzések szerint a legkevésbé a Lenovo szenvedi meg a PC-k hanyatlását.
A dél-koreai gyártó átvette az első helyet az Apple-től.
A fejlesztők elégedetlenek, és inkább nem is készítenének a Wii U-ra semmit.
Felfelé indulnak a vételárak, ugyanis a készletek szűkösek.
Több milliárd eurót akarnak Európa jelenleg halott hardvergyártásába fektetni.
A Barnes & Noble a lehető leggyorsabban szeretne túladni a tábláin.
Mivel nincs kereslet a 3D-s anyagok iránt, a BBC lemondta a tervezett adásait.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.