Még hatékonyabb üzleti megoldások az ASUS-tól
Győri Attila, az ASUS Magyarország System üzletágának vezetője foglalta össze az ASUS Commercial Business Summit nagyszabású rendezvény újdonságait.
Győri Attila, az ASUS Magyarország System üzletágának vezetője foglalta össze az ASUS Commercial Business Summit nagyszabású rendezvény újdonságait.
A pénzügyi szektor digitalizációs költése növekszik majd a leggyorsabban, évente átlagosan legalább 19 százalékkal.
A vállalat céljai megvalósítása érdekében a világ legjobb robot szakembereit is keresi.
Kevin Drinkallt nevezte ki az EMEA régió új marketing- és GTM-stratégiájáért felelős igazgatójává a Zyxel Networks, a világ egyik vezető felhőalapú hálózati szolgáltatója. A kinevezéssel párhuzamosan a Zyxel Networks folytatja növekedési stratégiáját Európában, a Közel-Keleten és Afrikában.
A főügyész szerint itt az ideje, hogy a cégvezetők is felelősnek érezzék magukat a tetteikért.
A kognitív feladatok, például a kép- és hangfelismerés, jelentős számítógépes teljesítményt kívánnak.
A világelső projekt elhozná a hidrogéncellás technológiát a repülés világába.
Az AGI megteremtése régi vágya a tudománynak.
A kiállítók, látogatók elkezdtek visszatérni, ami az optimizmus jele.
A lépés leginkább az Apple-nek kedvezne.
Egy fecske nem csinál nyarat, de a generációváltás elhozhatja a fejlett technológiákat a szektorba.
És nem áll meg egyetlen referenciadizájnnal.
A vállalat megoldásával a világhálóra kapcsolódó intelligens eszközök mintájára létrejöhetne a dolgok energiapiaca.
A litográfia kulcsfontosságú tényezője annak, hogy egy chipen milyen kicsi lehet az áramkör.
Nem voltak felkészülve erre.
Prediktív karbantartással növeli a rendelkezésre állást a Siemens megoldása.
A világ PC-piacának első három gyártója 2022 első negyedévében nem változott.
A piacának növekedését elősegítő fő tényező a készletgazdálkodási rendszerek bevezetése.
A világban jelentős változás zajlik. Átalakul az emberek életstílusa, és a vállalati működésnek is igazodnia kell ehhez.
Az Intrum, Európa piacvezető követeléskezelési szolgáltatója, új ötéves globális IT-infrastruktúra outsourcing szerződést írt alá a Fujitsuval. A szerződés meghosszabbítására több versenytárs szolgáltató értékelését követően került sor.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.