Horizont Európa: biztosított a részvétel a magyar kutatók számára
Olyan évtizedes kutatási együttműködéseket tudnak így folytatni, amelyeket nagyon nehéz lenne újra felépíteni.
Olyan évtizedes kutatási együttműködéseket tudnak így folytatni, amelyeket nagyon nehéz lenne újra felépíteni.
A munkatársak számától függetlenül kötelező forródrótot kialakítani azoknak a társaságoknak is, amelyekre kiterjed a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának tilalmára vonatkozó törvény hatálya.
Majdnem 16 százalékot jelent, hogy egy pályázó átlagosan két szakra, vagy két munkarendre, vagy két finanszírozási formára is jelentkezett.
A világ legnagyobb távközlési konferenciáján (február 27. és március 2. között) a Big Tech és az Európai Unió távközlési vállalatai közötti összecsapás fogja uralni a vitát arról, hogy ki vállalja a hálózati infrastruktúra finanszírozását.
A finanszírozási paletta is kibővült, így már tőzsdei cégeknél is tudnak befektetéseket eszközölni.
Súlyos, akár több száz millió forintos büntetést kockáztat az a cég, amely nem tesz meg mindent a pénzmosással és a terrorizmusfinanszírozással kapcsolatos kockázatok kiszűrése érdekében. A törvényi előírások felettébb szigorúak, és új követelményeket támasztott a háborús helyzet is.
A kiberbiztonsági cég több finanszírozási fordulón van túl, köztük a legutolsó elérte a 250 millió dollárt.
Elsősorban olyan fejlesztések, projektek finanszírozását jelenti, amelyek legfőbb célja a környezetterhelés csökkentése, az energiatakarékosság, energiahatékonyság.
A Quaise Energy geotermikus startup 63 millió dolláros finanszírozást gyűjtött össze, hogy megcsapolja bolygónk mélyen rejlő energiát.
Peter Thiel és Christian Angermayer milliárdos befektetők egy olyan technológiai startup mögé álltak, amely az emberi agyat és a számítógépeket úgy kötik össze, hogy neurológiailag sérült betegek visszanyerhetik elvesztett képességeiket.
Miközben a virológusok a járvány harmadik hullámáról beszélnek, az elemzők még az első két hullám idején készült interjúkon rágódnak. A 2020-as döntéseknek nagy szerepük van abban, hogy idén derű- vagy borúlátóan kezdtük az évet, de van itt még valami: a gyors és hiteles, lehetőleg valós idejű, tényszerű tájékoztatás.
A programozni tanulni szándékozók esetében a karrierváltás utolsó gátja az átképzési időszak finanszírozása maradt. Ezért a Codecool programozóiskola szeptembertől elindítja hétvégi kurzusait. Így sokáig nem kell lemondani a korábbi állás fix fizetéséről.
A páciensek által generált adatok, birtokolt és menedzselt elektronikus egészségügyi iratok kerültek az európai e-health trendek középpontjába a HIMSS Analytics éves diagnózisa szerint. Az IT-biztonsági infrastruktúra, a finanszírozás és a vezetés hiányosságait azonban még orvosolni kell, hogy az ágazat digitális átalakulása régiós szinten kiegyensúlyozottabbá és lendületesebbé váljon.
A "szolgáltatásként nyújtott IT" (IT-as-a-service) modell erősödő népszerűségére válaszul a Fujitsu mától bevezeti uSCALE finanszírozási konstrukciót, amely felhő jellegű szolgáltatásokkal fokozza a szolgáltatók reagálókészségét a változó ügyféligények kielégítése terén.
Az UniCredit bejelentette: 300 millió eurós finanszírozási megállapodást kötött az elektromosjármű-akkumulátorok gyártása területén vezető Samsung SDI-vel magyarországi üzemének bővítésére.
1038 fővel több diák tanulhat a hazai informatikai felsőoktatásban, állami finanszírozásban a 2018-2019-es tanévben. Ez közel ötödével több mint az előző tanévben.
A Cisco emellett új megoldásokat is bejelentett a Cisco Kinetic for Cities platformjához.
Az érintőképernyőt kivéve egy mobiltelefon képességeivel rendelkezik az új okoseszköz.
Összesen kétmillió eurós befektetési tőkével elindult a BnL Start Partners, Magyarország első B2B fókuszú inkubátorháza. A céget sikeres, a nemzetközi technológiai piacon bizonyított üzletemberek alapították, s célja, hogy agilis fiataloknak, garázscégeknek, induló vállalkozásoknak nyújtson lehetőséget és támogatást ötleteik "ráncba szedéséhez", megvalósításához, cégenként akár 200 ezer euróig terjedő finanszírozással.
A mobiltávközlési technológia és a felhasználói szokások rohamos fejlődése korábban nem látott bonyolultságú hálózatokat és ugrásszerűen megnőtt mobil adatforgalmat eredményezett. A megváltozott környezetben a megfelelő felhasználói élmény költséghatékony biztosítására a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap (NKFIA) társfinanszírozásában indított kutatási projektet a Nokia sikerrel zárta. A projekt által javasolt eljárások a virtualizáció, programozható hálózat és felhőszámítás technológiák mobiltávközlési célú alkalmazásán alapulnak.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.