HIPA - Cél a k+f tevékenység erősítése
A befektetési ügynökség 2023-ban 10 k+f projektet támogatott, ezek által 810 új kutató-fejlesztő munkahely jött létre.
A befektetési ügynökség 2023-ban 10 k+f projektet támogatott, ezek által 810 új kutató-fejlesztő munkahely jött létre.
A fejlesztés eredményeként rövidebb határidőkkel és nagyobb kapacitással tudják végezni a bércsomagolási tevékenységüket.
2024. április 22-én halt meg az egykori IDG Hungary oszlopos tagja.
A 21. század technológiai átalakulása alapjaiban változtatta meg az oktatás társadalmi és fizikai környezetét, ezért szükség van a nemzetközi bilaterális kapcsolatok erősítésére is.
A NIS2 - távoli hasonlattal élve - az új GDPR, azaz egy szabályozás, amellyel a saját érdekükben foglalkozniuk kell az érintett vállalatoknak. Egy kötelező informatikai audit során azt kell bizonyítaniuk, hogy felkészültek a kiberbiztonsági incidensek kezelésére.
A mesterséges intelligencia alkalmazási lehetőségeit mutatták be az EdTech Summit Hungary kiállításon.
Ezek évente annyi áramot tudnak termelni, amennyi egy 20 ezer lakosú város éves áramfogyasztása.
A bérezést és a juttatásokat, a fejlődési lehetőségeket, a munka és a magánélet egyensúlyát, a menedzsmentet, illetve a vállalati kultúrát és értékeket is kérdezték.
Bühler 2024 januárjában Christian Wolfftól vette át a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. vezetését - aki nyolc évig irányította az üzemet, majd ezt követően nyugdíjba vonul.
Meredek növekedési pályán a mesterséges intelligencia oktatástechnológia piaca.
Az ügyfeleket a tulajdonosi struktúra változása közvetlenül nem érinti.
Az OFA Nonprofit Kft. gáláján októberben az év felelős foglalkoztatója fiatalokért kiosztott különdíjának első helyezését vehették át.
Már elkészült az első olyan helikopter-alkatrész, amelyet már be is építhetnek helikopterbe, és amelyet 100 százalékban Magyarországon, Gyulán gyártottak.
A felkészültség jelentősen meghatározza, hogy egy vállalkozás üzleti lehetőségként viszonyul-e a mesterséges intelligenciához. Többek közt ez derült ki az SAP Hungary saját, SurvAI elnevezésű kutatásából, melyet az idén 24. alkalommal megrendezett SAP NOW Hungary 2023 konferencián mutattak be Siófok
A cikkben újságszerűen lapozgatható és teljes egészében elolvasható a Computerworld magazin 2023. október 18-án megjelent lapszámának online változata.
Ha helyesen közelítik meg a vállalatok, akkor a digitális transzformáció elsősorban nem informatikai projekt - mindig üzleti kezdeményezés, amelynek megvalósítását a technológia elősegíti. A Kontron Hungary informatikai kompetenciáira építve ennek jegyében alakul át maga is digitalizációs tanácsadóvá, amit immár a cég új neve is jelez.
Itt található a cégcsoport víztisztító membránokat készítő legnagyobb üzeme.
A növekedés motorja idén az év első hat hónapjában is a nemzetközi szoftverfejlesztés üzletág volt.
Az együttműködés alapján a vállalat mentorálással egybekötött szakmai gyakorlati lehetőségeket kínál a hallgatóknak.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.