A BYD és az Ayvens együttműködik az európai elektromos átállás folyamatában
A tervek szerint már az együttműködés első évében több mint harminc európai vállalkozással dolgozhatnak együtt azok elektromos autóflottáinak kialakításán.
A tervek szerint már az együttműködés első évében több mint harminc európai vállalkozással dolgozhatnak együtt azok elektromos autóflottáinak kialakításán.
Copilot digitális asszisztensek készítéséhez, bővítéséhez, bevezetéséhez, megbízható és biztonságos használatához jelentett be új technológiákat és AI eszközöket a Microsoft. A szállító fejlesztői konferenciája előtt színre léptek a Copilot+ PC-k is, amelyek a Windows platformon évtizedek óta a legnagyobb változást hozzák.
Az innovációk és a technológiai újítások segítenek lépést tartani a kor technológiai igényeivel, figyelembe véve a környezetvédelmet, az energiatakarékosságot és az újrahasznosíthatóságot.
A gépsor napi 800 kereket képes elkészíteni, és az elektromos kerékpárok széles kerekét is tudja kezelni.
A vállalat több mint 1 milliárd eurót fektet be, és 2024-ben tovább bővíti a kecskeméti üzemet.
Háromszor gyorsabban növelik generatív mesterséges intelligenciára fordított költésüket az európai szervezetek, mint a teljes AI piac bármely más szegmensében, állapította meg az IDC. Az elemző felmérése szerint térségünkben a technológia máris széles körben elterjedt, integrálása és etikus alkalmazása azonban kihívásokkal szembesíti a vállalatokat.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete a jobb adatvédelem és biztonság felé vette az irányt, mivel végleg búcsút int a Big Tech alkalmazásoknak.
További fejlesztéseket terveznek, ugyanis reményeik szerint a növekvő piacon tovább növekvő bevételeket tudnak produkálni.
A generatív mesterséges intelligencia, a CloudOps, a digitális szuverenitás és a fenntarthatósági törekvések hajtóereje is közrejátszik abban, hogy Európában a makrogazdasági nehézségek ellenére minden iparág továbbnöveli felhőre fordított költését, mutatott rá az IDC. Az elemző szerint a globális kihívásokkal szembesülő szektorok transzformációjában a jövőben a mélytechnológia is egyre fontosabb szerephez jut.
A három évig tartó projektben egy olyan magyar termék jött létre, amelyre még nem volt példa a tehergépjárművek területén.
Menedzselt szolgáltatásával az Oracle a vállalati adatokhoz viszi a mesterséges intelligenciát - az OCI Generative AI service nagy nyelvi modellekhez ad hozzáférést a felhőben és a helyi adatközpontban, a technológia bevezetésében és skálázásában egyaránt segítve a vállalatokat. Béta változatukban már kipróbálhatók a szállító adatkutató platformját bővítő, friss képességek is.
A magyar piac sajátossága, hogy nagyon kicsi, így az importőrök számára kevésbé vonzó, másrészt viszont az ipari jelenléte egyre fokozódik.
2010 óta ralizik versenyszerűen, 2019-től pedig már az R5/Rally2 kategóriában méreti meg magát Klausz Kristóf, a Széchenyi István Egyetem gépészmérnök mesterszakos hallgatója, aki idén az országos ralibajnokság megnyerését tűzte ki célul.
A busz és a hozzá fejlesztett moduláris akkumulátortöltő berendezések alkalmasak lesznek a kétirányú, úgynevezett V2G technológiára is.
A közelmúltban több új vezetőt is kineveztek a Schneider Electric Budapesten található beszerzési központjában (GSC). Ioannis Oikonomopoulos lett a GSC Europe Logistics alelnöke, Gurcsó Péter az alapanyagok beszerzéséért felelős igazgatóként folytatja, Viski Katalin a jövőben az ipari automatizálási területen belül az ellátástervezésért felel majd igazgatói pozícióban, Gerardo Murguia pedig a gyártáshoz közvetlenül nem kapcsolódó beszerzési igazgató lett.
Éves szinten a megtermelhető 3,2 millió kWh éves energiamennyiségből 3,1 millió kWh a felhasználható energia.
Az Odysseus az első kereskedelmi eszköz az égitesten.
Napjainkban rendkívül lendületes technológiai fejlődésnek lehetünk szemtanúi, és ez különösen nagy hatással van a kiberbiztonság területére.
A Green Fox Academy után a képzési piac egy másik nagy szereplője is bezárja a kapuit.
A SUSE Adaptive Telco Infrastructure Platform (ATIP) 3.0 lehetővé teszi a távközlési szolgáltatók számára, hogy a nyílt forráskód előnyeit kihasználva felgyorsítsák az innovációt, és új alkalmazásokat hozzanak létre edge környezetekben.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.