Nők, akik megváltoztatták az informatikát
Ha kicsit mélyebbre ásunk, akad néhány méltánytalanul elfelejtett nő is a számítástechnika úttörői között.
Ha kicsit mélyebbre ásunk, akad néhány méltánytalanul elfelejtett nő is a számítástechnika úttörői között.
Építettek egy, a legmodernebb elvárásoknak is megfelelő kísérleti üzemet is.
2022. augusztus 1-jétől Szalai Enikő a Yettel Magyarország Zrt. HR vezérigazgató-helyettese. A HR-menedzsment területén 25 év nemzetközi tapasztalattal rendelkező szakember egy kihívásokkal teli időszakban, izgalmas vállalati környezetben veszi át a terület vezetését a telekommunikációs cégnél.
Rengeteg Tesla-részvénytől szabadult meg a milliárdos, holott korábban azt ígérte, nem kerül sor újabb eladásra.
Az Oroszország elleni szankciók geopolitikai tömbökre szakíthatják a világgazdaságot, jósolják a szakértők.
Egy 65 éves férfit megbízhatatlannak minősített rendőrségi szoftver által szolgáltatott bizonyíték alapján zártak börtönbe gyilkosság vádjával. Most a technológia hiányosságai miatt ejteni lesznek kénytelenek az ügyet.
A pilótafülke kezelőfelülete a sisakban megjelenített AR- és VR-vezérlőkből áll majd, fizikai elemek nélkül.
A MyPower egész Ausztriában tokenizálja a napelemes fotovoltaikus eszközöket, lehetővé téve a fogyasztók számára, hogy részesüljenek a részleges tulajdonjogból és befektessenek a megújuló energiaforrásokba.
A tanulmányban elsősorban amerikai és kínai kutatók vettek részt.
Az új módszer ráadásul nem csak az energia előállításában tud segíteni.
Interjú a vállalat platformüzletágának vezetőjével, Ladislav Orenic-kel.
A kormány múlt heti bejelentése után mindenki számolgat.
A belföldi igények és a technológiai szuverenitás az ország elsődleges szempontja a kereskedelmi minisztérium szerint.
A tegnap hatályba lépett törvény legalább negyedével szeretné csökkenteni a halálos kimenetelű baleseteket.
Tilos elidegeníteni az ilyen társaságok részvényeit, ezeket egy külön számlán zárolják.
A napenergiával működő, már évek óta tesztelt felfújható repülőgépek segíthetnek Kína és Oroszország ellenében.
Hivatalos dokumentum tette egyértelművé, amit már eddig is sejteni lehetett Must Twitteres balhéja kapcsán.
A DigiLean Competence Hub megtartotta első Road Showját a Debreceni Egyetemen.
Az egészségügyi szolgáltatóknak életek megmentése a feladata, alapesetben, még ha nem is mindig közvetlenül. Nem csoda, hogy az iparági szereplők és munkavállalók emiatt gyakran rendkívül stresszes környezetben végzik az igencsak kihívásokkal teli munkájukat, miközben a betegadatokat is védeniük kell - kifejezetten az online térben.
Egyik fejlesztésük 100 km-es hatótáv megtételéhez elegendő energiát képes tölteni kevesebb mint 3 perc alatt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.