Itt az új Office
Útjára bocsátotta a Microsoft az Office 2019-et a Windowshoz és a macOS-hez, továbbá biztosította a felhasználókat, hogy nem ez lesz az utolsó, nem előfizetéses konstrukciójú változata a népszerű irodai programcsomagnak.
Útjára bocsátotta a Microsoft az Office 2019-et a Windowshoz és a macOS-hez, továbbá biztosította a felhasználókat, hogy nem ez lesz az utolsó, nem előfizetéses konstrukciójú változata a népszerű irodai programcsomagnak.
A Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület kihirdette az "Év információbiztonsági szak- és diploma-dolgozata" pályázat nyertesét. Az idén már 16. alkalommal kiírt pályázattal az Egyesület célja, hogy támogassa azokat a főiskolai és egyetemi hallgatókat, akik szakdolgozatukat az információbiztonság témakörében írják.
Olajipari vállalatként a Mol olyan kiskereskedővé is fejlődik digitális átalakulása során, amely a töltőállomásokra betérő fogyasztókat mobilitási szolgáltatások széles választékával várja. Interjú Néz Péterrel, a csoport információs szolgáltatásokért felelő igazgatójával, az IDC CIO Summit egyik hazai key-note előadójával.
Ha nincs szükségünk az operációs rendszer vizuális hatásaira, teljesítményt szabadíthatunk fel a kikapcsolásukkal.
A tiszta energia egyre növekvő térnyerésének elősegítése csak a civil társadalom, a regionális és helyi szintű érdekelt hatóságok, szervezetek, szakmai egyesületek aktív, együttes részvételével valósulhat meg. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) szervezésében, a 125 éves ELMŰ támogatásával megvalósuló 65. Vándorgyűlés vezérgondolatát mindemellett a digitális transzformáció energiaiparra gyakorolt komplex hatása adta.
Sok újdonsággal kijött a Firefox 62. Az asztali változatok mellett a Mozilla nagyon odafigyelt az androidos verzióra is.
A digitális transzformációt elodázó vállalatok jelentős hátrányba kerülhetnek felkészült, intelligens versenytársaikkal szemben. De hol érdemes hozzálátni az átalakításhoz?
Már nemcsak az informatikai biztonság területén jártas szakemberek, de az online jelenségek iránt érdeklődő laikusok kedvelt vitatémája is, hogy mi történik azzal a rengeteg információval, amit az interneten aktívan töltött idő után hátrahagyunk.
Török György már PhD tanulmányai alatt is villamosmérnököknek oktatott mesterséges intelligenciát. Mint mondja, folyamatosan figyeli a gépi tanulás, a mesterséges intelligencia tudományának fejlődését, idén például távoktatás keretében elvégezte a John Hopkins egyetem Data Science kurzusát.
A kiberbűnözés terjedésével egyre nő az igény a jól képzett információbiztonsági szakemberek iránt. Három éven belül várhatóan 3,5 millió betöltetlen állás lesz a szektorban világszerte, az európai cégek háromnegyede szerint nem megfelelő a kiberbiztonsági csapata.
A pénzügyi vezetők növelik a digitális transzformációval kapcsolatos kiadásokat annak érdekében, hogy versenyelőnyt szerezzenek, derül ki a Grant Thornton LLP több, mint 300 vezető megkérdezésével készült kutatásából.
Az élet és az információs társadalom fejlődésével összhangban aktualizálta IT biztonság közérthetően című kötetét a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT).
Ha egy vállalat nem ad helyes válaszokat a digitális transzformáció kihívásaira, növekedése elmarad a kívánatostól. A magyar vállalatok lépéshátrányban vannak a nemzetközi élmezőnnyel szemben, ám a globális vállalatoknál sem zökkenőmentes az átalakulás.
Látszólag sok vállalkozásnál folyik még papíralapú ügyintézés, a háttérben azonban már régóta digitális folyamatok zajlanak. A transzformáció egyik utolsó lépése rendszerint az elektronikus aláírás bevezetése.
Dan Swinhoe, az IDG Connect munkatársa a barcelonai versenyhétvégén a jelenlegi Forma-1-es világbajnok Mercedes-AMG csapatnál járt, és összefoglalta tapasztalatait a királykategória információtechnológiai fejlődéséről.
A digitális transzformáció korában háttérbe szorulhat a klasszikus outsourcing. Az új helyzetben az IT fontos, de nem kizárólagos szerepet tölt be. Az elsődleges feladat a vállalati kultúra megváltoztatása, illetve az elkészítendő termék középpontba helyezése.
A Polar Flow felfedi a közel-keleten harcoló katonák tartózkodási helyét. Információi aranyat érnek a terroristáknak.
Interjú Glenn Fitzgeralddal, a Fujitsu Fellow fokozatú mérnökével és európai, közel-keleti, valamint indiai és afrikai technológiai igazgatójával.
Júniusban még növelte is fölényét a Windows 10-el szemben.
A nyári szabadságolások, az out-of-office üzenetek időszakában különösen időszerű a kérdés: hogyan lehet a lehető leghatékonyabban segíteni a cégen belüli kapcsolattartást úgy, hogy ne vesszenek el az információk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.