A Siemens már a zöld hidrogén eljövetelére készül
A német óriáscég Európa egyik legnagyobb zöld hidrogén üzemével stratégiai pozíciókat foglalt el a megújuló energia területén.
A német óriáscég Európa egyik legnagyobb zöld hidrogén üzemével stratégiai pozíciókat foglalt el a megújuló energia területén.
"Meg is ölhettek volna minket" - véli egy katona a speciális HoloLens 2-ről, ami nem teljesít jól az első harctéri teszteken.
Egy friss jelentés szerint egyelőre óriási lufinak tűnik a Decentraland metaverzumos NFT-s biznisz.
Mostantól csak a saját háztartásba lehet majd termelni a panelekkel.
Ma már nem újdonság, hogy a fogyasztók a fizikai és a virtuális boltokban is arra vágynak, hogy a lehető leggyorsabban és legkényelmesebben intézhessék vásárlásaikat, és azokat az üzleteket részesítik előnyben, ahol ezt megkaphatják.
A Neumann Társaság az elmúlt években teljesen megújította az évtizedek óta ismert ECDL képzési rendszert, modernizálva, aktualizálva az ebben elérhető modulokat, felvéve a nemzetközi ICDL-közösség fordulatszámát.
Közbeszerzési eljáráson, konzorcium tagjaként nyert a Gloster, a két évre szóló megállapodás keretösszege 37 milliárd forint.
A világtörténelemben először robotot nevezett ki vezérigazgatójának egy kínai cég. Vajon 25 év múlva tényleg már csak humanoid gépek fognak megjelenni a Time magazin címlapján?
Az Instagram elkészítette a Reels-t, a YouTube pedig elindította a Shorts-ot, így a Meta és a Google is ott van a TikTokkal folytatott játékban.
A legnagyobb károkat Karib-térség és Latin-Amerika szenvedte el.
Két éven belül a NIST szabványosítani fogja a posztkvantum algoritmusokat.
American Electric Power a Siemens segítségével digitalizálja működését.
Az információ- és munkával való túlterheltség, a nem megfelelő állásidő, az eszközintegráció hiánya és a riasztások miatti fáradtság okozta nyomás miatt a biztonsági műveleti központok szakembereinek 71 százaléka azt mondja, hogy valószínűleg felmondana.
Egyes amerikai tisztviselők felvetették, hogy a TSMC létesítményeinek lerombolása kívánatosabb lenne, mint az, hogy Kína hozzáférjen a félvezetőgyártáshoz, de tajvani tisztviselők szerint erre nem lesz szükség.
A BME az új pontszámítási rendszer alapján egységesen minden alapképzési és osztatlan szakon 320 pontot ír elő.
Termékei közé tartozik a Stears Insights, a vállalat kiemelt digitális kiadványa, amely elemzéseken alapuló tartalmat kínál előfizetőinek.
Komoly előrelépést jelent az iparág számára.
A második helyen a mérnökinformatikus szakma, a harmadikon pedig a gépészmérnök szakma állt.
A Killnet kiberbűnözői több nagy horderejű támadást hajtottak végre azóta, hogy Oroszország februárban megtámadta Ukrajnát.
2022. október 17-én rendezik meg Dél-Korea technológiai cégeinek bemutatóját és üzleti kapcsolatépítő találkozóját. Az eseményen 15 piacvezető cég képviselői vesznek részt, a legfontosabb iparági szegmenseket képviselve.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.