Kipróbáltuk: Ilyen az Office 2010
Az Office 2010 az elődjéhez képest szebb és jobb lett, ám önmagában kevés újdonságot tartalmaz. Teszteltük a jövőre megjelenő irodai programcsomag első technológiai előzetesét.
Az Office 2010 az elődjéhez képest szebb és jobb lett, ám önmagában kevés újdonságot tartalmaz. Teszteltük a jövőre megjelenő irodai programcsomag első technológiai előzetesét.
A Windows 7 tesztpéldányainak licencszerződése szerint az új operációs rendszer elérhető lesz 3 licences családi csomagban is.
Az ausztrál uSocial marketing-ügynökség csomagban árusítja a Twitter követőket. Vajon érdemes befektetni?
A Microsoft elérhetővé tette a Vista és a Windows Server 2008 SP2 magyar lokalizációt tartalmazó verzióját. Nézzük, hogy mit rejtettek el benne!
Az IT- rendszerleállások 60 százaléka elkerülhető a Novell BSM megoldásának használatával. Az iparág első Web 2.0-es megoldásokat is támogató BSM csomagja segíti az informatikai vezetőket az üzleti szempontból kritikus szolgáltatások hatékonyabb üzemeltetésében.
A Data Domain igazgatótanácsa elutasította az EMC felvásárlási ajánlatát, és a NetApp csomagját támogatja, de a végső szót a részvényeseknek kell kimondaniuk.
Az azonos kódbázis miatt egy csomagban tölthető le a szervizcsomagjuk. A magyar verzióra még várni kell.
A Canon költségcsökkentő szoftvercsomagot készített a kis- és közepes vállalkozások számára.
A Canon kis- és középvállalatoknak ajánlja a Security and Cost Control Pack szoftvercsomagot, ami nem utolsósorban költségeik lefaragásában is segíthet.
A CentrumXP oldalán megjelentette a Windows 7 végleges dobozos csomagolásait. Profi hamisítványokról van szó?
Az irodai programcsomag 2010-es verziója csak jövőre jelenik meg, de egyre több információ lát róla napvilágot. Megújul a szalag, a SharePoint pedig megköveteli majd a 64 bitet.
Elkészült a Windows Vista és a Windows Server 2008 második szervizcsomagja.
A Microsoft irodai programcsomagjának második javítócsomagja több fontos frissítést is tartalmaz. Most a PC World közvetlen linkjéről is letöltheti!
A Business Productivity Online Suite kedvezményes áron kínál nagyvállalati szoftvereket a kis cégeknek.
Elérhető az Exchange 2010 első publikus bétája, míg a programcsomag többi elemére még várni kell. Érkezik az Office 2007 SP2 is!
Elképzelhető, hogy az Apple mobilján is működni fog az új online Office programcsomag, amelyet a Microsoft tervei szerint ingyen használhatunk majd.
Elérhető a magánfelhasználóknak és a kis cégeknek szánt rendszer legújabb frissítő-csomagja.
A jövőre érkező irodai programcsomag miatt nem kell Windows 7-re váltani.
Átfogó intézkedés-csomagot tervez Howard Stringer, a Sony eddigi vezérigazgatója és az igazgatótanács elnöke. Az átalakítások egy hónap múlva kezdődnek.
Megjelent a szervizcsomag kiadás előtti RC változata. Májusban érkezhet a végleges verzió.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.