A Facebook titokban törölte Zuckerberg Messenger-üzeneteit
Az üzenetek egyszerűen eltűntek a címzettek postafiókjából.
Az üzenetek egyszerűen eltűntek a címzettek postafiókjából.
Sok döntéshozó hiszi úgy, hogy amennyiben felhőbe viszi a vállalat pénzügyi alkalmazásait, egy csapásra megoldódnak a házon belül működő szoftvereket kísérő jellemző problémák, a szervezet örökre búcsút inthet a nehézkes kezelőfelületeknek, az elburjánzó testre szabásoknak és az elhúzódó, költséges verziófrissítéseknek. Bár a szolgáltatásként használt alkalmazásokkal ezek a várakozások részben vagy akár maradéktalanul is teljesülhetnek, azzal minden cégnek számolnia kell, hogy felhőbe vezető útja nem lesz zökkenőmentes.
Az innovatív informatikai vezető átlátja a vállalatot. Másképpen szólva, nem lehet igazán innovatív az a CIO, akinek nincs átfogó képe vállalata működéséről, kihívásairól és jövőjéről. Voltaképpen legalább annyira kell értenie az általa szolgált vállalathoz, mint az elsőszámú vezetőnek. És ez nem mindenütt a hosszú élet titka.
A Corvinus Egyetemen indult el az SAP egyetemi kutatóközpontja. A labor az új szoftvertechnológiákra épülő kutatás bázisa kíván lenni. Kelet- Közép-Európában ez az első, ún. SAP Next-Gen Lab, és még közel egytucat hasonló megnyitását tervezik a régióban az idei év során.
Az első kijelző- és kamera-tesztekben a Samsung új okostelefonja simán lenyomta az Apple csúcsmobilját.
Az Aruba Racing és a Ducati Superbike World Championship csapata új Panigale R motorokkal készül a 2018-as világbajnokságra, jelentették be a felek február elején az olaszországi, Ponte San Pietro-beli Aruba Global Cloud adatközpontban. Együttműködésük, amely harmadik évébe lépett, a versenypályán túlra, a sikeres szerepléshez szükséges technológiai háttér biztosítására is kiterjed.
A Fujitsu bemutatja LIFEBOOK U938 noteszgépét, amely a cég sokat utazó üzleti felhasználóknak szánt ultramobil csúcsmodelljének továbbfejlesztett változata. A LIFEBOOK U938 a piac legkönnyebb komplett funkcionalitású üzleti noteszgépe - 8. generációs Intel® Core™ vPro processzorokkal, teljes méretű
Elemzők szerint az Apple nem adta fel az ötletet, hogy a kijelzőbe ágyazza a leolvasót.
A P20 három hátsó kamerát kap.
Rupert Murdoch a kábeltévéknél alkalmazott fizetési modellt javasolja Zuckerbergnek.
A Fujitsu STYLISTIC Q738 a táblagépek mobilitását a noteszgépek produktivitásával ötvözi - a modell az üzleti felhasználóknak szánt "többmódú" ultramobil táblagépek új kínálatának első tagja A rendkívül tartós kivitelnek köszönhetően a táblagép sokféle munkakörnyezetben használható.
A BS2000 SE Infrastructure frissített, 6.2-es verziója innovatív, jövőbiztos megoldást kínál, akár hét év garantált támogatással
A közösségi hálózat az újságcikkek helyett a barátok, ismerősök posztjai felé igyekszik terelni a figyelmet. Zuckerberg szerint ettől leszünk boldogabbak és egészségesebbek.
A Bitcoin árfolyamának lendületes növekedése a bűnözőket is izgalomba hozta: elkészítették a trójait, amely kirabolja a számítógépes pénztárcákat, majd búcsúzásként titkosítja a számítógépet.
Az új csúcsmodell állítólag márciusban kerül a boltokba, és nem ígér világrengető változást az S8-hoz képest.
A november 24-én, 62 éves korában elhunyt Nagy Róbertet, a magyar informatikai szakma ismert és megbecsült személyiségét a Farkasréti temetőben búcsúztatják december 19-én 14 óra 30 perces kezdettel.
A DMHolding átvette a Clatronic, AEG és Proficook termékek teljeskörű disztribúcióját, majd ezt követően azonnal hatállyal az átvett ágazatok átdolgozásába fogott, közvetlenül a szükséges szerződések megkötése után
A producerek által megálmodott minőségben érkezik az audio- és videoélmény a tévékre.
A céget a HoloTouch perelte be egy holografikus fénykapcsoló szabadalmi jogainak megsértése miatt.
Jövőre meg akarják dönteni vele a legendás Pikes Peak Hill Climb autóverseny pályacsúcsát.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.