Iszonyatos büntetés elé néz az Apple az iPhone-ok lassításáért
A felháborodott vásárlók csoportos per keretében közel ezermillárd dolláros kártérítést követelnek.
A felháborodott vásárlók csoportos per keretében közel ezermillárd dolláros kártérítést követelnek.
A mobil operációs rendszer fragmentációjának csökkentése érdekében a Google jövőre megköveteli majd a fejlesztőktől, hogy az új és frissített appok kompatibilisek legyenek a legfrissebb API-kkal.
Korszerű hálózati infrastruktúra, tevékeny részvétel ágazati projektekben, Magyarországon egyedülálló minősítéssel rendelkező adatközpont - erre számíthatnak azok a vállalatok, amelyek az Invitech Solutions szolgáltatásait veszik igénybe.
A Dell és a Lonely Whale, NextWave néven indít útjára egy együttműködésre alapozott nyílt kezdeményezést a General Motors, a Trek Bicycle, az Interface, a Van de Sant, a Humanscale, a Bureo és a Herman Miller részvételével.
A Facebook december 12-én bejelentette, hogy helyi értékesítési struktúrát vezet be, bevételeit ezentúl ott könyveli, így az adókat is ott fogja megfizetni ezentúl, ahol bevételei keletkeznek.
A bántalmazás elleni és internetbiztonságot célzó program Tóth Gabi és Caramel részvételével zajlott az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
A nyerő IoT-stratégia erős vezetést, világosan meghatározott szerepeket, dedikált csapatot és a biztonsági szempontok messzemenő figyelembevételét igényli. A sikeres projekteket levezénylő IT-vezetők tanácsait a CIO.com magazin összeállítása nyomán foglaljuk össze.
Ha pontosan meg akarjuk ismerni a vásárlók viselkedését és az informatikai rendszerek teljesítményét befolyásoló tényezőket, továbbá új bevételszerzési lehetőségeket kívánunk felkutatni, ki kell használnunk a legújabb adatelemzési trendek nyújtotta előnyöket.
Az ügyfélkapcsolat-menedzsment (CRM) egy stratégiai folyamat, amely segít jobban megérteni az ügyfeleink igényeit, valamint azt, hogy miképpen lehet ezeket az igényeket kielégíteni, és ezáltal növelni a bevételeket.
Az ügyfélkapcsolat-menedzsment (customer relationship management, CRM) egy stratégiai folyamat, amely segít jobban megérteni az ügyfeleink igényeit, valamint azt, hogy miképpen lehet ezeket az igényeket kielégíteni, és ezáltal növelni a bevételeket.
Alig 15 gramm, de éjjel-nappal nagyszerű légi felvételeket készít.
Az IT-működés automatizálásával a munkatársak felszabadulnak az rutinszerű rendszergazdai feladatok alól, így több figyelmet fordíthatnak az értékteremtő tevékenységre, és reagálhatnak az üzleti követelmények változására.
Mától lehet pályázni a Google startupokat támogató Launchpad Accelerator programjára, amely kifejezetten a már nagy, erős pozíciójú vállalkozásokat célozza. A kiválasztott startupok az 50 000 dolláros (körülbelül 12,8 millió forintos) pénzbeli támogatás mellett részvételt nyernek a vállalat kéthetes San Franciscó-i képzőtáborába. A programra magyar startupok jelentkezését is várják.
A vállalatok tisztában vannak vele, hogy az új technológiák gyors használatba vétele kritikus fontosságú mind az ügyfeleik, mind pedig a partnereik és alkalmazottaik számára. A versenyképesség növelése érdekében ezért sokan változtatnak alkalmazásfejlesztési és -szállítási gyakorlataikon. A SUSE szakemberei szerint ennek egyik fontos mozgatórugója lehet a konténertechnológia, amely támogatja a DevOps folyamatokat, és fókuszáltabb fejlesztést tesz lehetővé.
A vállalatok tisztában vannak vele, hogy az új technológiák gyors használatba vétele kritikus fontosságú mind az ügyfeleik, mind pedig a partnereik és alkalmazottaik számára. A versenyképesség növelése érdekében ezért sokan változtatnak alkalmazásfejlesztési és -szállítási gyakorlataikon. A SUSE szakemberei szerint ennek egyik fontos mozgatórugója lehet a konténertechnológia, amely támogatja a DevOps folyamatokat, és fókuszáltabb fejlesztést tesz lehetővé.
Negyedével nagyobb bevételnövekedést várnak a digitális átállásban élenjáró vállalkozások a következő két évben a transzformációnak köszönhetően, mint a folyamatban hátrább lévő riválisaik– többek között ez derül ki egy nemzetközi tanulmányból.
Negyedével nagyobb bevételnövekedést várnak a digitális átállásban élenjáró vállalkozások a következő két évben a transzformációnak köszönhetően, mint a folyamatban hátrább lévő riválisaik, többek között ez derül ki egy nemzetközi tanulmányból.
A munkahelyi okostelefon-használat a Facebooknak és a mobilappoknak hatalmas reklámbevételt, a munkavállalókat fizető cégeknek pedig iszonyatos veszteséget jelent. Okostelefonok nélkül 26 százalékkal nőne a dolgozók hatékonysága!
Egymást kiegészítő erősségeikre építenek majd a következő évtizedben a feljövő technológiákkal átszőtt ember-gép kapcsolatok a Dell Technologies és az Institute for the Future friss tanulmánya szerint. A vegyes felállású csapatok bővülő képességeik révén újraértelmezik a munkahely fogalmát, és újfajta követelményeket támasztanak a munkaerő-toborzás terén, amihez a vállalati struktúráknak is alkalmazkodniuk kell.
A nemrég bevezetett Fujitsu PRIMEQUEST 3800B szerver kivételes teljesítményt nyújtott a komoly követelményeket támasztó SAP szoftverkörnyezetben, és eredményével új világrekordot állított fel az SAP Sales and Distribution (SD) 2-tier benchmark szerint. Ez is bizonyítja, milyen jól használható ez a nagyvállalati kategóriájú rendszer az SAP HANA és más üzletileg kritikus memóriaalapú adatbázis-alkalmazások kiszolgálására.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.