Már több mint négyezer személyautót igényeltek a vállalati e-autó programban
2024 első félévében Európában a harmadik legnagyobb arányban bővült a hazai zöldflotta.
2024 első félévében Európában a harmadik legnagyobb arányban bővült a hazai zöldflotta.
A kis- és középvállalkozások számára térítésmentesen nyújtják majd azt a lehetőséget, hogy eljuttassák a közleményüket minden szerkesztőségbe.
A CCFT és Polkadot frontról már jól ismert két kriptoveterán, Pethes Dávid Six és Bovai Gábor bejelentette a G6 Networks, a legújabb, korszerű blokklánc megoldásainak bevezetését. Célja a modern vállalkozások sokrétű igényeinek kielégítése.
A cégvezetők azonban továbbra is abban bíznak, hogy ez lesz a csodafegyverük.
A pénzügyi szakértők egyre szkeptikusabbak a mesterséges intelligencia gazdasági eredményeivel kapcsolatban.
Világméretű leállásokkal járt az iparágvezető kiberbiztonsági szoftver hibás frissítése. Józanító pofon vagy előszele egy még nagyobb katasztrófának? Elemezzük a történteket.
Jelenleg a Föld körül összesen 11 kváziholdról tudnak a csillagászok, azonban csak kettőjüknek van végleges neve.
A program célja továbbra is a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások (KKV-k) termelékenységének és hozzáadott értékének növelése a technológiai és szervezeti megújítás támogatásán keresztül.
Az ELTE Informatikai Kar idei felvételi eredményei a növekedésről, a felsőoktatási rendszerben elfoglalt pozíció megerősödéséről szólnak. A 2024/25-ös tanévben 948 informatikus, gépész, geoinformatikus és térképész hallgató kezdheti meg tanulmányait a Karon.
A biztonsági cégnél sokkot kaptak, mikor rájöttek, hogy a távmunkásuk nem nekik, hanem Észak-Koreának dolgozik valójában.
A sportolók személyes adatai a párizsi nyári játékok előtt szivárogtak ki.
Jóllehet a hibás CrowdStrike-frissítés világszinten széleskörű informatikai leállásokat okozott, a kiberbiztonsággal foglalkozó szakértők azt javasolják, hogy továbbra is fontos a hibajavítások és a szoftverfrissítések végrehajtása.
A megnyitó ünnepséggel hivatalosan is kezdetét vette a XXXIII. nyári olimpiai játékok, amely során folytatódik az SZTFH "a tét Te vagy" elnevezésű figyelemfelhívó kampánya.
A kifejlesztett új mesterséges intelligenciamodell állítólag képes magától új cselekvéseket megtanulni.
A szerves hulladékok újrahasznosítása az áramtermeléshez egy módja az energiaigényes folyamat működtetésének, mondják a tudósok.
Az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Dél-Korea felhívást adott ki az Andariel csoportról.
Az amerikai cég diszkriminálta a nigériai felhasználókat azzal, hogy visszaélésszerű adatvédelmi irányelveket kényszerített rájuk, állítják a hatóságok.
Segíti a felhasználókat a kurzusokkal kapcsolatos kérdéseikben és támogatja őket a tanulás során.
Folytatják a hálózat fejlesztését és lefedettségének kiterjesztését a kulturális és turisztikai helyszíneken, egészségügyi létesítményekben, egyetemeken és metrórendszerekben.
Pedig korábban úgy tűnt, hogy a felek már csak egy hajszálnyira vannak a végső aláírástól.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.