Nagyon kell a Chromebook
Az előrejelzések szerint a Chromebookok eladásai megtriplázódnak idén.
Az előrejelzések szerint a Chromebookok eladásai megtriplázódnak idén.
A web böngészők ráncfelvarráson átesett biztonsági figyelmeztetései sokkal hatékonyabbak, mint azt korábban gondolták.
89 millió forintnak megfelelő dollárt fizettek ki egy 1976-os Apple I számítógépért a New York-i Christie's aukciósház online árverésén.
A változáskövető üzleti szoftvereket szállító globális UNIT4 szoftvervállalat bejelentette, hogy Chris Ouwinga, a vállalatcsoport jelenlegi vezérigazgatója 2014. január elsejével távozik székéből. Helyét José Duarte, az SAP A. G. szoftvervállalat korábbi vezetőségi tagja veszi át.
Amennyiben jó ár-érték aránnyal tudna Chromebookot kínálni az AMD, belevágna a fejlesztésbe.
2013. május 23-án tartotta 27. éves Közgyűlését a Joint Venture Szövetség.
Samsung, Lenovo, and HP are expected to release Chromebooks soon as well.
Idén megugrott az informatikai szakemberek iránti igény
Azok a cégek, amelyek gyorsan megmozdulnak, hogy tőkét kovácsoljanak a nagy adatban rejlő lehetőségekből, valószínűleg learatják a korai vállalkozások hasznát, mert olyan módon válnak innovatívvá, amelyet nehéz lemásolni. Emiatt a nagy adat minden szempontból át fogja átalakítani a szervezetek működését a stratégia és az üzleti modell tervezésétől a marketingen, a termékfejlesztésen és a HR-en át a termelésig, sőt még azon is túl.
A UNIT4 CODA és a VT-SOFT stratégiai együttműködése az ügyfélszolgálat bővítésére is kiterjed.
Nearly all of the world's largest Android handset vendors have signed with Microsoft's patent program.
Tudom, mi folyik a cégnél, hiszen én vagyok az első számú vezető - mondjuk gyakran. De senkinek sincs kétsége afelől, hogy ez bizony nem így van.
A Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója Magyar Telkom részvényeket vásárolt április 15-én.
Magyarországon az elmúlt évben dinamikusan bővült a mobilinternet-használat, az uniós tagállamok között mégsem állunk túl jó helyen. Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója nyilatkozott a Computerworldnek.
A humán erőforrás szakemberek többsége nincs megelégedve cége mobilitási gyakorlatával - derült ki a Deloitte felmérésből.
Megszűnik a T-Mobile és a T-Home márkanév. A nagyvállalati ügyfelek számára továbbra is megmarad a T-Systems.
Nagyon nehéz dolga van a Surface tableteknek és a Chromebookoknak is a piacon.
A news report says the company is being investigated for bribery in three countries.
Évet értékelt a Telekom vezére. Ha nem sikerül előnyösebb beszerzési árakban megállapodni, az energia üzletág folytatása kétséges lehet.
RSA, the security division of EMC, today announced Security Analytics, its tool for real-time analysis of large amounts of data from security and business information to determine if an organization is being attacked, especially by stealthy threats intent on stealing sensitive information.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.