Szabó Márton lett a Kulcs-Soft termékfejlesztési vezetője
Az iWiW társalapítója és ügyvezetője is volt a szakember.
Az iWiW társalapítója és ügyvezetője is volt a szakember.
Emberek tömegei veszíthetik el az állásukat a fejlett technológiai megoldások miatt, egyetlen esélyük a gyors alkalmazkodás képessége.
Egy milliárd dolláros beruházással fejleszt mesterséges intelligenciára épülő, felhőalapú iparági megoldásokat, jelentette be az SAS. A cég éves üzleti konferenciáján a fenntarthatóság növelését és az AI etikus alkalmazását segítő partnerinnovációkat is bemutatott.
Összesen több mint 5 milliárd forintnyi beruházási program tervezése zajlik a Schneider Electric zalaegerszegi MG Zala üzemében. Az elképzelések eredményeként jelentős mértékben bővülhet az idén 30. születésnapját ünneplő gyár termelési kapacitása, illetve még inkább fenntartható és energiahatékony lehet a működése.
Watsonx platformján az IBM újgenerációs alapmodelleket és generatív AI képességeket ad a vállalatoknak, önkiszolgáló fejlesztőstúdióval, hibrid adatárral és irányítási eszközkészlettel együtt. Éves konferenciáján a szállító mesterséges intelligenciával támogatott kódíráshoz, üzemeltetéshez és digitális munkavégzéshez is friss Watson termékeket jelentett be.
Az új technológia gyökeresen átformálná a napenergia felhasználásának lehetőségeit.
Új eljárást fejlesztettek ki az immunrendszer vizsgálatára Pécsen.
Ezáltal gazdaságosabb és fenntarthatóbb egyetem jön létre, és megvalósul a művészeti képzés gyakorlóhelyeinek fejlesztése.
Továbbra is óriási lelkesedés övezi az OpenAI mesterséges intelligencia megoldását, a ChatGPT-t. Pénzügyi nagyvállalatok és fintech startupok sora kezdett el különböző termékeket és szolgáltatásokat fejleszteni a megoldás mögött álló hálózat köré.
A projekt során a teljes technológiai láncra minőségbiztosítási rendszert dolgoznak ki a nyomon követhetőség érdekében.
Bár, a digitális és kártyás fizetés egyre inkább terjed - sőt lassan a biometrikus számlakiegyenlítés kora is elérkezik - még mindig sokan szeretnek készpénzzel fizetni az üzletekben. A Tesco Technology fejlesztőinek izgalmas szakmai kihívás, hogy a magas készpénzforgalom mellett is biztosítsák a gyors és zökkenőmentes vásárlási folyamatot.
Új, saját fejlesztésű termékkel jelenhetnek meg így a piacon.
A világszerte több mint 25 ezer embert foglalkoztató vállalatcsoport Zalaegerszegen lánctalpas és kerekes járművek fejlesztésével és gyártásával foglalkozik, Várpalotán pedig gyártóközpontot épít a magyar fegyveres erők lőszerellátására.
A Peták István és csapata által fejlesztett technológia már több rangos hazai és nemzetközi innovációs díjban részesült.
Beszállítói pozícióik erősítése és versenyképességük növelése érdekében pályáztak és nyertek el 857,43 millió forint európai uniós támogatást a gyár megvalósítására.
Az okoslabor lehetőséget biztosít, hogy a hallgatók konkrét ipari esettanulmányokon keresztül, komplex módon tudják fejleszteni hard és soft skilljeiket.
Kétévnyi egyeztetés után elkészült a mesterséges intelligencia (MI) felelős, etikus és biztonságos fejlesztésére, használatára és piacra kerülésére vonatkozó szabályokat meghatározó európai uniós AI Act. Az IVSZ - Szövetség a Digitális Gazdaságért egyetért a szabályozás céljával, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy az annak való megfelelés költségei ne legyenek túlságosan megterhelőek az innovatív vállalkozások, különösen a kkv-k és startupok számára.
A vállalat a legfejlettebb technológiákat alkalmazva tudja stabilan értékesíteni termékeit, szolgáltatásait a nemzetközi és hazai piacokon jelenlévő erős versenyben.
Elkészült a hazai fejlesztésű, mesterséges intelligenciát is alkalmazó UV-C fertőtlenítő robot prototípusa, a szükséges tesztek után még idén elindulhat a gyártás. A Budapesten megvalósuló fejlesztés iránt már külföldről is érdeklődnek.
A mesterséges intelligencia a fejlesztői szakmába is betört, kínzó kérdés, hogy hol lesz helye az embernek?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.