Belassít a céges Firefox
Az ESR segítségével évente csak egyszer kell majd a böngésző frissítésével foglalkozni.
Az ESR segítségével évente csak egyszer kell majd a böngésző frissítésével foglalkozni.
Egy ismert elemző szerint a gyártó január végén New Yorkban mutatja be új, elektronikus könyvekkel és magazinokkal kapcsolatos fejlesztéseit. Az állítólagos sajtóesemény hírével az All ThingsD és a TechCrunch is foglalkozott.
Napjainkban a szervezeten belüli együttműködés javítása az egyik legjelentősebb célkitűzés a vállalati informatika terén. Az irányvonal tehát már körvonalazódott a legtöbb IT vezető szemében, de a megvalósításhoz többféle eszköz is rendelkezésre áll. Mit érdemes végiggondolni a megfelelő kollaborációs platform kiválasztása előtt?
A Magyar Telekom is bejelentkezett a 900 MHz-es frekvenciablokkok tárgyában kiírt árverésre.
A bankszámlák száma 2010-ben tovább nőtt, ezek egyre nagyobb hányada (61 százaléka) pedig már az interneten keresztül is elérhető. Az elszámolási forgalomban a legjelentősebb fizetési mód az átutalás, melynek forgalma 2010-ben csak kisebb mértékben nőtt - áll a Magyar Nemzeti Bank hazai pénzforgalomról készített friss jelentésében.
Az amerikai szövetségi kommunikációs hatóság, az FCC arra a következtetésre jutott, hogy nem szolgálná a közösségi érdeket, ha az AT&T felvásárolhatná a T-Mobile USA-t.
Milyen lehetőségek állnak a hazai kis- és középvállalkozások rendelkezésére ahhoz, hogy erőforrásaik hatékonyabb kihasználásával, versenyképes piaci szereplőkké váljanak? Az Amerikai Kereskedelmi Kamara KKV Bizottsága erre a kérdésre kereste a válaszokat.
Mobilalkalmazás kell. Megcsinálni nem könnyű, de szerencsére erre is van egy App! A nagyobb kijelző, a több funkció, az online világ folyamatos elérése mind arra csábítja az embereket, hogy okostelefont kezdjenek használni. Az okos eszközök terjedése pedig arra csábítja a cégeket, fejlesztőket, hogy az asztali szoftverek és a webes szolgáltatások után a mobil platformra tegyék át a fókuszt.
Az Európai Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a merevlemez gyártó cégek egyesülése nem árt a piaci versenynek.
A Microsoft vezérigazgatója a Web 2.0 Summiton egy kérdésre válaszolva azt mondta: áldja a szerencséjét, hogy nem sikerült felvásárolniuk a Yahoo-t. A gyártó 2008-ban 44 milliárd dollárt kínált a keresőcég részvényeiért.
Kitolja a a 900 MHz-es frekvencia-árverésre való jelentkezés határidejét a hírközlési hatóság, így az indulóknak több ideje marad a felkészülésre.
A SAS® megoldása segít abban, hogy a magas kockázatú páciensek betartsák a gyógyszerszedésre vonatkozó orvosi előírásokat. Ha egy beteg abbahagyja a felírt gyógyszerek szedését, az előírtnál ritkábban veszi be, vagy csökkenti az adagot, a kezelés árthat, egészségügyi problémákat, de akár halált is okozhat.
Teljes üzlethálózatát átalakítja a Telenor Magyarország, ahol azt mondják, hogy nem csak egy újabb arculatfrissítésről van szó, hanem új kényelmi szolgáltatások bevezetéséről a boltokban. Ma nyílt meg az első modernizált üzletük.
A redmondiak felhőalapú termékek fejlesztésébe fogtak a távol-keletiekkel. Saját, jól felfogott érdeke kényszerítette erre a lépésre a Microsoftot...
Mobilinternet előfizetésünket videóletöltésre, fájlmegosztásra és weboldalak nézegetésére használjuk.
Önkéntes Kibervédelmi Összefogás (KIBEV) alakul egy lehetséges magyar kiberhadsereg támogatására.
Az Oracle jogi tanácsadója szerint a cég akár hatmilliárd dolláros kártérítésre is igényt tarthat a Java-jogok állítólagos megsértése kapcsán. A Google jogászai szerint a cég velük szeretné kifizettetni a Sun felvásárlását.
A humánügyviteli szoftverekkel szemben támasztott követelmények technológiai oldalról is komoly feladatokat rónak a fejlesztők számára. A gyors adatbázisok, webes adatlekérdezések mellett az állandó rendelkezésre állás és a pontos, kifinomult jogosultságkezelés is kiemelten fontos a bizalmas HR adatok kezelése során. A VT-SOFT éppen ezért folyamatos fejlesztésekkel és K+F tevékenységgel támogatja a VT-Constellationt, saját fejlesztésű integrált HR rendszer és bérszámfejtő programját.
Négy órán belüli termékcserét nyújt a távol-keleti cég a szolgáltatására előfizető vállalatoknak.
Az Adecco Magyarország és a Creative Selector.hu közös innovációs pályázatának célja a hazai munkahely-keresés feltételeinek támogatása és olyan új munkavégzési formák kidolgozása volt, amelyek újszerűen és kreatívan alkalmazzák a web2, a közösségi média, és a mobilhálózatok ma már mindenki számára rendelkezésre álló lehetőségeit.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.