Az Apple fittyet hány Trump figyelmeztetésére - újabb milliárdokat fektet Indiába
Az iPhone gyártója 2,5 milliárd dollárt tervez befektetni a gyártás fellendítésébe a dél-ázsiai országban.
Az iPhone gyártója 2,5 milliárd dollárt tervez befektetni a gyártás fellendítésébe a dél-ázsiai országban.
A SUSEⓇ, a vállalati felhasználásra szánt nyílt forráskódú megoldások világszinten vezető szállítója bejelentette, hogy a Gartner a vezetők közé sorolta a vállalatot a Magic Quadrant™ for Container Management értékelésben a SUSE Rancher Prime platform teljesítménye alapján.
Új szintetikus baktérium írhatja át a genetikai kód szabályait.
Ukrajna 15 ezer autonóm rendszert vetne be a katonai veszteségek pótlására, miután az ukrán főparancsnokok folyamatosan panaszkodnak a haderőhiányra, miközben a legfrissebb jelentések szerint az ország közel 2 millió katonát veszített.
A világ legdrágább márkáinak Brandz Top 100 rangsorát a Kantar ügynökség 2006 óta állítja össze, figyelembe véve a vállalatok pénzügyi teljesítményét és mintegy 4,5 millió fogyasztó visszajelzését.
Kiemelkedő nemzetközi tudományos munkája elismeréseképp Erasmus-éremmel tüntette ki az Academia Europaea Lovász Lászlót, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnökét. A páneurópai tudományos szervezet indoklása szerint Lovász Lászlót a diszkrét matematika és a számítástechnika területén végzett úttörő munkája, az európai tudományos kultúrához való hozzájárulása tette érdemessé a rangos díjra.
Thomas Dohmke, a GitHub vezérigazgatója 2025 végén távozik posztjáról, hogy új vállalkozásba kezdjen, miközben a platform minden korábbinál erősebb pozícióban van az AI-alapú fejlesztői eszközök piacán.
A beruházások eredményeként több mint 2000 új munkahely jöhet létre, és a projektek várhatóan jelentős multiplikátorhatást fejtenek ki az indiai technológiai és beszállítói ökoszisztémára.
2023-ban a világ óceánjai a történelem legszélsőségesebb és leghosszabb tengeri hőhullámát élték át, amelyek közül néhány több mint 500 napig tartott és szinte az egész bolygót érintette.
A támogatott beruházások megvalósításának végső határideje 2028 vége.
A beruházás meghaladja a 15 millió eurót.
A SUSE a legkiválóbb többfelhős konténerplatform‑szolgáltatók között szerepel, a legmagasabb pontszámot érve el 21 kritérium szerint.
A jóváhagyott célkitűzések megerősítik a Zyxel elkötelezettségét az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, és összhangba hozzák a vállalat kibocsátáscsökkentési törekvéseit a Párizsi Megállapodás 1,5°C-os céljával.
2025. augusztus 1-jén lépett hatályba a három műszaki tudományi kar szervezeti megújítását jelentő változtatás, amelyről a Széchenyi István Egyetem Szenátusa április végén nagy többséggel döntött. Emellett az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar részeként létrejött a Rendszertudományi Tanszék. Az intézmény mindennek köszönhetően még rugalmasabban lesz képes alkalmazkodni az ipari átalakuláshoz és munkaerőpiaci változásokhoz.
A Huawei 50GPON rendszerének kipróbálása a Magyar Telekommal közös projekt. A VIK hallgatói is megismerkedhetnek a világ egyik legmodernebb vezetékes hálózati technológiájával.
Az eddigi keretösszeg 50 milliárd forint volt.
Az ügynöki mesterséges intelligencia képességeit kiaknázó, új keretrendszerrel alakítja át a hibrid informatikai környezetek üzemeltetését, jelentette be a HPE. A szállító éves konferenciáján bemutatkozó GreenLake Intelligence összedolgozó AI ügynökei a felhős és helyi rendszerek működéséből, az egyes szakterületek eszközhasználatából és feladatvégzéséből tanulnak, majd alkalmazkodnak és intézkednek - egységes, okos és proaktív megközelítéshez segítve az IT csapatokat.
A régió legnagyobb biztonságtechnikai eseménye ezúttal Skopjéban hozza össze a szakma élvonalát.
A 15%-os vámtarifa "a legjobb", amit az EU elérhetett, állította az Európai Bizottság elnöke a heves kritikák közepette.
Új hálózati architektúrával segíti a vállalatokat a mesterséges intelligencia korszakában robbanásszerűen növekvő adatforgalom és a tovább fokozódó biztonsági fenyegetések kezelésében, jelentette be a Cisco. A szállító éves konferenciáján debütáló, AI-alapú menedzsment megoldások és nagy teljesítményű, alacsony késleltetésű hálózati eszközök egyszerűbb és hatékonyabb, jövőbiztos felügyeletet és üzemeltetést ígérnek.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.