A munkavállalók és a munkáltatók szerint is ez a legfontosabb a munkahelyválasztásnál
Nem mindegy, mi van a listán és milyen sorrendben!
Nem mindegy, mi van a listán és milyen sorrendben!
Az utóbbi évek munkaerőhiányának következményeként, sok szervezetben állandósultak és megszokottá váltak az üres pozíciók. Bár felületesen szemlélve egy üres pozíció nem tűnik jelentős problémának, azt is hihetnénk, hogy megtakaríthatók az adott munkakörrel kapcsolatos bérköltségek, valójában a betöltetlen munkakör a legdrágább.
Október 12-én rajtol a legnagyobb hazai IT-verseny, az Országos IT Megmérettetés, melyre már most rekordszámú nevező gyűlt össze. A magas szintű szakmai tesztnek is beillő, hét héten át tartó online vetélkedő pazar főnyereménnyel, sőt, új karrierlehetőségekkel kecsegteti a résztvevőket. Az eseményre idén cégek csapatai is benevezhetnek.
Negyven távközlési technikus, illetve infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető technikus szakmai gyakorlatát biztosítják.
Céges támogatást kevesen kapnak.
A korábbinál sokkal többen jelentkeztek a magyar munkaerőpiac szempontjából fontos képzésekre.
Elsősorban azokra az ágazatokra koncentrálnak, amelyekben alacsony tanulólétszámmal oktatnak, de az adott szakma munkaerő-piaci relevanciája meghatározó.
A programban részt vevő, mintegy 4700 mentoráltat 1200 egyetemista mentor támogatja.
Magyarországon tízből hat munkavállalónak nincs lehetősége távmunkára, minden alkalommal be kell mennie a munkahelyére.
Versenyelőnyüket a generatív mesterséges intelligencia fejlettsége fogja meghatározni, amelyre vállalatuk támaszkodik, véli a vezetők többsége az IBM friss CEO felmérése szerint. Technológiai modernizálásra irányuló törekvéseiket azonban az adatok biztonságával és megbízhatóságával, a szervezet és a munkaerő AI-készültségével kapcsolatos aggodalmak kísérik.
A tajvani mikrochip-óriás 2025-ig elhalasztotta a termelést az amerikai Arizonában található üzemében a szakképzett munkaerő hiánya miatt. De vajon ki gyártja a legtöbb chipet a világon, és vannak-e más nagy játékosok is a klubban?
Tovább folytatódott az erőteljes bérnövekedési ütem a hazai munkaerőpiacon, és a várakozásokat felülmúlva növekedett az átlagbér, így láthatóan továbbra is reagálnak az inflációs folyamatokra a vállalatok a munkaerő megtartása érdekében.
A több mint egy éve tartó folyamatos áremelkedés és a nehéz gazdasági helyzet érdemben továbbra sem befolyásolja a munkaerőpiaci folyamatokat.
A hazai munkáltatók 31 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerő-keretét az idei harmadik negyedévben, csökkentést 18 százalékuk jelez egy friss munkaerőpiaci előrejelzés szerint.
A szakterületi bontásból kiderült, hogy a legmagasabb átlagos fizetési igényeket a mérnöki, az IT/technológiai és az államtudományi területen fogalmazzák meg a válaszadók.
A hazai kkv-szektor fejlesztését, vállalati kutatás-fejlesztési projektek támogatását, a fiatalok elhelyezkedését, aktív munkaerőpiaci programokat, valamint szakképzési és felsőoktatási fejlesztéseket célzó beavatkozásokat tartalmaz.
Nagy reményeket fűznek a Vállalkozó start II. programhoz.
Bizonyos részfeladatokat várhatóan elláthat majd a humán munkaerő helyett, így más munkafolyamatokra összpontosíthatják majd az erőforrásaikat a munkavállalók.
A cég szerint a magyar jogszabályi háttér jó példa lehet a környező országoknak is a munkaerőhiány enyhítésére.
A felmérésben megkérdezettek 75 százaléka a diploma megszerzését követően kész az országon belül olyan helyre költözni, ahol a végzettségének megfelelő állást talál.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.