Siemens-technológiát használ az E.ON új, kisbéri alállomása
Az E.ON Hungária Csoport új, teljesen automatizált alállomást adott át, amelyhez az intelligens kapcsolóberendezéseket a Siemens Zrt. biztosította.
Az E.ON Hungária Csoport új, teljesen automatizált alállomást adott át, amelyhez az intelligens kapcsolóberendezéseket a Siemens Zrt. biztosította.
Az Europol nyomozóinak már több mint 115 millió bűnügyi beszélgetést sikerült lehallgatniuk, megosztaniuk és elemezniük.
Miközben a hirdetők olyan platformokon bombázzák a fogyasztókat, mint a Google, a Facebook, a televízió és az óriásplakátok, a fogyasztók inkább fizetnek azért, hogy elmeneküljenek előlük. A hagyományos reklám unalmas, a hirdetésnek adnia kell valamit.
Változások a szőlőtermelők és a borászatok elektronikus ügyintézésében.
Már a rendőrség nevével is visszaélnek a csalók.
Az automatikus kódkiegészítéstől kezdve a szoftverminőség javításán át az adatirányításig okos digitális asszisztensek forradalmasítják a fejlesztők, az adatkutatók és az üzleti felhasználók munkáját is. A mesterséges intelligencia robbanásszerű fejlődésével az informatika történetének egyik legjelentősebb átalakulásán megy keresztül, de a transzformációt a feltáruló, hatalmas lehetőségekhez mérhető kockázatok kísérik.
A dél-koreai konszern két márkájánál is megjelenhetnek a kishaszonjárművek.
Így szorosabb kapcsolatot alakíthatnak ki kezelőorvosaikkal.
A japán márka telefonjait meghajtó chipek gyártója válaszolt jobb híján erre a kérdésre.
Mára bevett gyakorlattá vált a számítási felhő használata, mivel a szervezetek mérettől függetlenül felismerték a szolgáltatási modell jelentős előnyeit - a költözés azonban összetett feladattal és komoly kihívásokkal szembesíti őket. Az Ingram Micro az AWS premier fokozatú disztribútoraként a legmagasabb szintű felhőmigrációs kompetenciával segíti a vállalatokat a projektek sikerre vitelében.
Ráadásul nem is egy gyártó, hanem egy logisztikai vállalat teszi próbára a zéró emissziós haszonjárművet a gyakorlatban.
A biztonságos és felhőalapú hálózati megoldások piacvezetője, a Zyxel Networks bemutatja a Zyxel Mesh WiFi 6 termékeinek teljes sorozatát, amelyet a triple-play szolgáltatások (TV/video-on-demand, voice-over-IP, Internet) iránti növekvő keresletre válaszul fejlesztettek ki.
A szuperszámítógépek használata döntő fontosságú a tudomány számára.
A felhő rengeteg lehetőséget nyújt a vállalatoknak, ugyanakkor biztonsági kihívásokat is támaszt.
Nagyszabású túlterheléses támadás áldozatává vált a Microsoft több alkalmazása is, csak most számoltak be erről.
168 pályázat közül választották a második legjobbnak a Forbes újságírójának írását.
A program fenntartható, hosszabb távú működéséhez más cégek, szervezetek és magánszemélyek számára is megnyitották a lehetőséget az alap támogatására.
Ebből a kártyabirtokosra terhelt veszteség mind nominálisan, mind arányait tekintve jelentős növekedést mutatott.
A médiafogyasztási szokásokat szintén kettősség jellemzi, a hagyományos média ugyanis még mindig jóval erősebb az online csatornáknál és a streamingnél.
Sokan még mindig a jelszó főnév angol megfelelőjével, a password szóval és az 123456 számsorral védik az adataikat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.