Miért utazik Schmidt Észak-Koreába?
Akkora vihart kavart a Google elnök tervezett észak-koreai látogatása az Egyesült Államokban, hogy még a külügyminisztérium is megszólalt az ügyben.
Akkora vihart kavart a Google elnök tervezett észak-koreai látogatása az Egyesült Államokban, hogy még a külügyminisztérium is megszólalt az ügyben.
A vállalat nem nézi jó szemmel a Three és Orange helyi leányvállalatainak egyesülését.
A 2013. január elsején életbe lépett jogszabályváltozások eredményeként idén már sokkal egyszerűbben és kényelmesebben intézhetőek az építkezéssel kapcsolatos ügyek.
A jelek szerint visszhang nélkül maradt Google Voice tavalyi akciója.
A Huawei Technologies Hungary sajtótájékoztatóján Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár külön kiemelte a távol-keleti cég ösztöndíjában részesült diákok fegyelmezett részvételét.
A BKIK Hírközlés, Informatika osztályának elnöke, Kott Ferenc az Év Vállalkozója 2012 díjban részesült.
Az ITU vezetője szerint a találkozó eredményes volt: a nemzetközi telekommunikációs szabályozás legújabb változata több milliárd új felhasználó számára teheti elérhetővé az internetet. Ennek ellenére az ITRs aláírását több ország, köztük az USA és Nagy-Britannia is bojkottálta.
Kétéves fejlesztési szakaszt követően januártól elérhetővé válik az ÉTDR. Ezzel újabb lépést tettünk azon célkitűzés felé, hogy papírból, időből, energiából is egyre kevesebb menjen el az ügyintézésre.
Az R&R Software saját fejlesztésű FusionR EDM rendszere már felkészült a jövőben életbe lépő törvényi szabályozás követésére.
Drámai gyorsulás, de nem SSD - saját fejlesztésű tárolómegoldás a Violin Memory-tól.
A NAVIGATOR Informatika Zrt. több mint 24 és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatásban részesült az Új Széchenyi Terv „Vállalatok komplex technológiai innovációjának támogatása” pályázat keretein belül.
A karibi térségtől az Egyesült Államok keleti partvidékéig azzal küzdenek a vállalkozások, hogy újra talpra álljanak a forgószél pusztítása után. Nézzünk tükörbe: mi magunk mire vagyunk felkészülve?
Egyes esetekben az ország lakosai akár 80 százalékos felárat is fizetnének az Egyesült Államokban gyártott árucikkekért.
Az AllThingsD értesülései szerint a chipgyártó újabb munkavállalóitól szabadulna meg a következő két hónap során. A cégnél a közelmúltban fejeződött be egy nagyobb, a stáb 15 százalékát érintő szerkezetátalakítás.
Az ország pénzügyminisztere szerint külön kellene kezelni a politikai és gazdasági problémákat.
Az Apple iPhone-t és az Amazon Kindle-t is gyártó tajvani óriásvállalat az Egyesült Államok területén szeretné felhúzni legújabb üzemeit. A hírek szerint a cég az amerikai autógyártás egykori és a filmipar jelenleg is virágzó központját nézte ki magának.
A jelek szerint nem minden amerikai örül Barack Obama újrázásának. Legalábbis erről tanúskodik, hogy az elnökválasztás eredményének kihirdetését követően rosszindulatú és rasszista bejegyzések árasztották el a világ legnépszerűbb mikroblog-szolgáltatását, a Twittert.
Szolgáltatóváltás akár 24 óra alatt, a szokásainkhoz illeszkedő tarifacsomagok – mindez nem csak a mobil-előfizetésünkre, hanem akár a villamosenergia- és gázszolgáltatásra is igaz lehetne. Az ehhez szükséges műszaki lehetőségek már hazánkban is adottak, de a piaci szereplők összefogására is szükség lenne, hogy nemzetgazdasági szinten megtérüljön a befektetés.
Facebook, which had been in the doghouse with Wall Street since it went public, wowed investors with its third-quarter report on Tuesday, in particular with its improvements and early results in the crucial mobile market.
Google CEO Larry Page tried to put a positive spin on his company's poor third-quarter financial results, which were released prematurely Thursday and triggered a panicked stock sell-off before trading was abruptly halted.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.