Okos város lesz Bécs
Az elkövetkező öt évben egy élő laboratóriumot alakítanak ki az osztrák főváros Aspern tóparti kerületében - a Siemens és partnerei által indított „smart city” projekt Európa egyik legnagyobb városfejlesztési kezdeményezése
Az elkövetkező öt évben egy élő laboratóriumot alakítanak ki az osztrák főváros Aspern tóparti kerületében - a Siemens és partnerei által indított „smart city” projekt Európa egyik legnagyobb városfejlesztési kezdeményezése
Mivel nincs kereslet a 3D-s anyagok iránt, a BBC lemondta a tervezett adásait.
A Technology Fast 50 ebben az évben is a közép-európai régió leggyorsabban növekvő technológiai vállalatait rangsorolja. A megmérettetést a Deloitte 14 éve megszakítás nélkül minden évben meghirdeti.
Köztudott, hogy az ügyfelet nehezebb megtartani, mint megszerezni, ráadásul akit egyszer már elvesztett a vállalat, azt igen költséges és nehéz visszacsábítania. A cégek a fogyasztói hűség bebetonozása érdekében mindent megtennének, ehhez viszont tovább kell látniuk ügyfeleiknél, továbbá ismerniük kell az elégedettségük alapjait.
Ezúttal a megosztható filmeket készítő Qwikit zsebelte be a Yahoo.
A ZyXEL piacra dobta új biztonsági eszközét, mellyel nagyvállalati szintű védelmet kínál kisvállalkozásoknak napjaink kifinomult hálózati fenyegetéseitől. A cégek a termék segítségével képesek lesznek a biztonsági protokollok hatékonyabb alkalmazására. Az ZyWALL USG100-Plussal a legfeljebb 30 felhasználós szervezeteket célozza a gyártó. Az új eszközzel a ZyXEL kiterjeszti jelenlétét a közép-kategóriás biztonsági megoldások szegmensére.
Az IIA és a SAS kutatása kiemeli az analitika jelentőségét az adatok értékké alakításában
Milliók ellopásában játszott fontos szerepet a 24 éves orosz Kristina Szvecsinszkaja akit a világ legszexisebb hackerének tartanak.
A megoldás a naplófájlok rögzítésén túl mindenre kiterjedő rálátást nyújt a biztonsági eseményekre. Az eszköz önálló termékként is használható, de ideális kiegészítője a NetIQ Sentinelnek, illetve egyéb SIEM megoldásoknak.
Ezúttal két appfejlesztőt, a Xobnit és a Qwikit célozta meg a Yahoo.
Új szerződéssel és a felhasználói szokások átalakításával még mindig csökkenthetők a vállalat mobiladat-kommunikációs költségei.
Az ESPN végleg leszámolt a 3D-vel, ami úgy tűnik, szinte senkit nem érdekelt.
A ház ura és parancsolója - erősen módosított tudatállapotban - a leghosszabb pengéjű és egyben a legélesebb késsel hadonászik a levegőben, ordít a konyhaasztal alatt egybegyűlt családtagjaihoz, azaz élete párjához és leányukhoz, hogy most aztán miszlikre aprít itt mindenkit.
Szoftvert fejleszteni nem könnyű, különösen nem megfelelő minőségben, a kívánt funkciókkal, határidőre és a kitűzött költségkereten belül maradva. Legyen szó egy egyszeri projektről, vagy akár egy dobozos termék következő verziójáról.
Az SAP HANA óriási mennyiségű információ feldolgozását teszi lehetővé valós időben, így hozzájárul a jól megalapozott üzleti döntések meghozatalához, illetve technológiájának köszönhetően az üzemeltetési költségek csökkentéséhez. A SUSE Linux Enterprise Server SAP megoldásokhoz, így például az SAP HANA-hoz is optimalizált Linux operációs rendszer. A közös ügyfelek kiszolgálását egy új, kiterjesztett partnerprogram segíti.
Az utóbbi hónapokban sokan kérdezik tőlem, hogy vagyok? Mi történt? Hogyan telnek a napjaim? Milyen az életem a "VirusBuster" után (nélkül)? A kérdések hangneme aggodalmat mutat, és félve teszik fel őket, nehogy megbántsanak vagy sebeket szakítsanak fel bennem.
Első alkalommal osztotta ki a Toshiba a European Sales Excellence Award (Értékesítésben Kiváló Európai Díja) kitüntetést - a nyolc díjazott vállalkozás között ott van a hazai Laurel Cégcsoport is.
2020-ra az SAP annyi autistát foglalkoztatna, mely kitenné munkatársai 1%-át. A cégnek jelenleg 66 000 alkalmazottja van. A szoftvercég tesztelőként, programozóként, minőségbiztosítási specialistaként adna munkát e speciális adottságú embereknek. A bejelentésre annak kapcsán került sor, hogy az SAP világszerte együttműködik egy non-profit autista alapítvánnyal.
A partnerek visszajelzései alapján ingyenes internetes kurzusokat indít a ZyXEL viszonteladók számára. A cég weboldalán keresztül online képzések sorát teszi elérhetővé, megkönnyítve ezzel a viszonteladók dolgát a kompetenciájuk kiterjesztésére és a ZyXEL biztonsági, vezetéknélküli és kapcsolási termékeinek értékesítésére. Az online tananyag egyelőre csak angol nyelven érhető el, magyarul várhatóan 2014 elején jelenik meg.
A globalizálódó világban a rendkívüli technológiai fejlődés alapvetően átalakítja a munka világát. A komplex feladatok megoldásában, a sokféle szakmai kultúra együttműködésére építve a projektmenedzsment szerepe minden iparágban tovább nőtt az elmúlt évekhez képest is. Mindez megfigyelhető a hazai gazdasági- és társadalmi életben is.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.