Zuckerberg: a tőzsdei bemutatkozás "kiábrándító" volt
A Facebook vezérigazgatója a cég balsikerű IPO-ja óta először adott interjút. Zuckerberg bízik a közösségi oldal jövőjében: elsősorban mobil-vonalon és a keresések terén erősítene.
A Facebook vezérigazgatója a cég balsikerű IPO-ja óta először adott interjút. Zuckerberg bízik a közösségi oldal jövőjében: elsősorban mobil-vonalon és a keresések terén erősítene.
A Fujitsu olyan szoftverrobotot tervez létrehozni, mely kellően erős mesterséges intelligenciával bír ahhoz, hogy képes legyen a csúcsegyetemek matematikai felvételi tesztjeinek megoldására.
A vádak szerint koreai gyártó renegát mérnökei az OLED-technológiával kapcsolatos ipari titkokat adtak el a cég legnagyobb belföldi riválisának. Az LG tagadja a vádakat.
A vállalkozás nem egyszerű, de nem is lehetetlen. A YouTube partnerprogramjának keretében végre már nem maradnak bevétel nélkül azok a híres online sztárok, akik korábban semmit sem kaptak azért, hogy milliós nézettséget produkáltak.
A társaság árbevétele 2012 első félévében több mint 200 százalékkal 1,4 milliárd forintra növekedett, üzemi eredménye pedig meghétszereződött a tavalyi év hasonló időszakához képest
Jimmy Lin a Weibón osztott meg néhány képet, amelyek a feltételezések szerint a bemutatás előtt álló új iPhone-ról készültek. Az egykori kínai tinisztár bejegyzéseit közel 13,6 millió rajongó követi a népszerű mikroblog-szolgáltatón.
A Magyar Állam és a Magyar Telekom Nyrt. adásvételi szerződést írt alá az Egységes Digitális Rádiórendszert (EDR) üzemeltető Pro-M Zrt. 100 százalékos részvénycsomagjának eladásáról.
Az IDC adatai szerint a HP és az IBM a szerverpiac közel hatvan százalékán osztozik. Közel öt százalékkal csökkentek az eladások; a Dell volt az egyetlen nagy gyártó, amelyik a második negyedévben növelni tudta a részesedését.
Az egyik korai nagy Facebook-befektető a cég részvényeinek hatalmas tételétől szabadult meg. Az első eladásokra már akkor sort kerített, amikor a társaság tőzsdére lépése zűrösre sikeredett májusban.
A Lenovo-csoport a június 30-ával végződő első pénzügyi negyedévben 8 milliárd dollár árbevételt ért el, ami 35 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest. A cég első negyedévi nettó nyeresége pedig 30 százalékkal, 141 millió dollárra nőtt.
A Gartner elemzése rámutatott: a vállalatok a legtöbb esetben nem azonosítják időben a biztonsági réseket, és a támadások 85 százalékát egyáltalán nem észlelik. A tanulmány szerint a SIEM termékek esetében kulcsfontosságú az egyszerű használat. A NetIQ Sentinel úgy segíti a vállalatokat a biztonsági kockázatok kezelésében és a megfelelőségi követelmények teljesítésében, hogy mindeközben nem teszi bonyolultabbá a folyamatokat és a rendszereket.
A Deutsche Telekom AG második negyedéves profitja felette van az elemzők által vártnak. Ezt a költségek csökkentésének és az amerikai piac jó teljesítményének köszönhetik, ami képes volt ellensúlyozni az európai bevételek visszaesését.
Az idei második negyedévben a Sony vesztesége tovább növekedett, miközben az egész éves bevételi kilátásai romlottak a LCD-kijelzős televíziók és a videojáték-gépek eladásainak visszaesése miatt.
Guandong tartomány fogyasztóvédői az Apple utólagos terméktámogatása és fogyasztói politikája nem felel meg a kínai törvényeknek. A gyártó feketelistára került; állítólag használt alkatrészeket is felhasználnak a szervizelés során.
A facebookos játékaival milliárdokat összelapátoló játékfejlesztő szekere már nem robog úgy, mint egy éve. Hanyatlóban a Zynga?
A Nasdaq OMX Group második negyedéves profitja 1,1 százalékkal haladta meg a Wall Street várakozásait. A technológiai részvénytőzsde bevételei enyhén nőttek, a kiadásai viszont csökkentek.
A piac decentralizált, használatbavétel után fizetendő, erősen feladat-orientált üzleti intelligencia megoldásokat szeretne. A 2012-es BizTech felmérés szerint kisebb, felhasználói szintű megoldásokra van igény.
Az SAP szoftvergyártó közzétette a 2012. második negyedévére vonatkozó gyorsjelentését. Főbb eredmények: Minden régió kétszemjegyű növekedést ért el. A szoftverárbevétel meghaladta az egymilliárd eurót. Az SAP HANA 85, a mobilitás termékek 54, míg a felhő termékek 59 millió eurót hoztak.
A frissiben lenyelt Motorola Mobility megdobta a számokat.
Ha megnézzük, mennyi pénzt akaszt le a Google és az Apple saját mobilplatformjából, akkor érdekes eredményt kapunk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.