Szabályozásra várva
A blockchain technológia világszerte működik, jóllehet nagy áttörésről még nem beszélhetünk. Széleskörű használatának egyik alapfeltétele Magyarországon is a tiszta jogszabályi háttér.
A blockchain technológia világszerte működik, jóllehet nagy áttörésről még nem beszélhetünk. Széleskörű használatának egyik alapfeltétele Magyarországon is a tiszta jogszabályi háttér.
Milyen processzor, grafikus kártya és RAM rejtőzik a számítógépben: így ellenőrizheti a hardverkonfigurációt a Windows 10-ben.
A személyes adatok kezelésének és védelmének kérdése talán még soha nem volt annyira a középpontban, mint az elmúlt hetekben: a GDPR szinte minden gazdálkodó szervezetet, közintézményt érint, a világsajtóban végigsöprő Facebook - Cambridge Analytica-ügy pedig sajátos megvilágításba helyezi az új rendelkezések aktualitását és lehetséges hatásait is.
Az újdonság októberben jelenik meg, és ezer dollárba fog kerülni.
Ezek már nem kapják meg az új Spectre biztonsági javításokat. De más régi CPU-k is mennek a levesbe.
A Mozilla Firefox Reality néven VR szemüvegekkel használható változatot fejleszt népszerű böngészőjéből.
Az Oracle bejelentette új adatközponti felhő megoldását, amely a világon elsőként önvezérelt módon működik, képes a védelmét saját maga ellátni, valamint javítócsomagokat telepíteni és finomhangolást végezni.
A felhasználók egyre gyorsabb, élményszerű kiszolgálást várnak el, ezért a Docker konténeralapú, automatizált és folyamatos szállítás hamarosan standard lesz az IT-szektorban. Ezt bizonyítja a Kubernetes iránt folyamatosan növekvő érdeklődés is - állítja Kovach Anton, a ShiwaForce.com vezérigazgatója.
Olaszországban létesített felhőcsomópontja mellett az Aruba a nemzetközi programokra is felhívta a figyelmet, amelyeken keresztül a start-up cégeket és a személyes adatok védelmét támogatja.
A Fujitsu nemzetközi blockchain-innovációs központot nyit Brüsszelben.
A cég állítólag egy újfajta, hatékony védelmi technikát talált ki a sebezhetőséggel szemben, amivel már idén felszereli új lapkáit.
Három hónapon belül hatályba lép az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete, a GDPR, de a felmérések azt mutatják, hogy a vállalatok számottevő része még mindig nem érti egészen a szabályozást, ha egyáltalán hallott róla, így aligha tud majd megfelelni a követelményeknek, amivel vaskos pénzbírságot kockáztat. Az itelligence Hungary három területen is segít nekik a felkészülésben.
Nem kevesebb, mint 32 külön pert indítottak a lapkagyártó óriás ellen a Spectre és Meltdown processzorsebezhetőségek miatt. Az ügyfelek és részvényesek által kezdeményezett jogi eljárásokban a felperesek azt állítják, hogy kárt okozott nekik, amit az Intel tett, vagy elmulasztott megtenni a Spectre és Meltdown sérülékenységekkel kapcsolatban.
Most kerültek sorra a Kaby Lake és Coffee Lake processzorok.
A piacvezető portfólió új tagjaként a Dell EMC VxBlock System 1000 kiemelkedő rugalmasságot és egyszerűbb életciklus-menedzsmentet kínál.
A Fujitsu bemutatja LIFEBOOK U938 noteszgépét, amely a cég sokat utazó üzleti felhasználóknak szánt ultramobil csúcsmodelljének továbbfejlesztett változata. A LIFEBOOK U938 a piac legkönnyebb komplett funkcionalitású üzleti noteszgépe - 8. generációs Intel® Core™ vPro processzorokkal, teljes méretű
Nem elég, hogy május végén élesedik az EU általános adatvédelmi rendelete, júliustól a NAV is megizzasztja a nagyobb összegű áfás számlákat kibocsátó vállalkozásokat az online számlaadat-bemutatási kötelezettség bevezetésével.
De csak a Skylake alapú processzorokhoz. A Broadwell és Haswell rendszerek még még mindig várnak a javításra.
A GroupWise legújabb kiadását is magában foglaló csoportmunkacsomag új mobil és social media funkciókkal teszi gördülékenyebbé a vállalati kommunikációt, miközben segít a megfelelőségi előírások betartásában és az adatok biztonságának megőrzésében.
A jelszó kombinálása többfaktoros azonosítással, közösségi szolgáltatással való bejelentkezéssel, biometriával vagy kockázatértékelő algoritmussal hatékonyabb védelmet nyújt az ügyfelek számára, és növeli a szolgáltató reputációját.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.