Sam Altman visszatérésével a Microsoft is növelte a befolyását az OpenAI felett
Hivatalosan is lezajlott a kirúgott vezérigazgató visszatérése, ami az igazgatótanácsban is gyökeres változásokat hozott.
Hivatalosan is lezajlott a kirúgott vezérigazgató visszatérése, ami az igazgatótanácsban is gyökeres változásokat hozott.
Sok helyen még mindig nem engedik el a hagyományos üzleti alkalmazásokat és az alattuk futó hosztrendszereket, és inkább megpróbálják egyesíteni a régi és új technológiákat, hogy a maximumot hozzák ki mindkettőből. Ez azonban fontos biztonsági problémákat is felvet, amelyeket orvosolni kell.
Habár egyre nagyobb szerepet kapnak a számítógépek a hazai oktatásban, az eszközök készségszintű használatát folyamatosan fejleszteni szükséges ahhoz, hogy a jövő munkaerője versenyképes maradjon.
Az OpenAI alkalmazottai nyílt levélben követelik az igazgatótanács lemondását és Sam Altman visszavételét.
A korábbi vesztegetés után ezúttal pénzügyi csalás miatt kerülhet rácsok mögé Li Dzse Jong.
A CCTF, a vezető DAO, amely szakértői tanácsadást, bevezetést és biztonsági szolgáltatásokat nyújt a web3 és kriptoprojektek számára, örömmel jelenti be, hogy a Polkadot Championship következő felvonását idén decemberben ismét Budapesten, a Gamerlandben rendezik.
A Gauss zseniális funkciója valós időben fordítja majd az írott és a beszélt szöveget is.
Több mint fél tucat mesterséges Intelligencia-platformot vontak be a munkába.
Év végi előfizetői akciónkban értékes és menő ajándékokra csaphatsz le, sőt, 12 PCW magazinon és a teljes hirdetésmentességen felül egy teljes éven át megvédünk a netes kártevőktől.
Anton Tkacsev szerint az átlagos felhasználókat megakadályozzák a kereskedésben.
Ismét hatalmasat javult a magyar áfarés - a potenciálisan beszedhető és a ténylegesen beszedett áfa közötti különbség - mértéke Magyarországon - derült ki az Európai Bizottság friss tanulmányából.
A csomagolás, az elem- és akkumulátor, valamint a fából készült bútor termékáramokkal érintett díjtanácsi üléseket már megtartották.
Alexander V. Protsenko az Allianz csoporton belül folytatja majd pályafutását.
A legmagasabb bérlői aktivitást változatlanul a Váci úti irodafolyosón mérték, a teljes volumen 27 százalékát itt kötötték le.
A hazai tőzsdei cégek árbevételének 1 százaléka származik fenntartható tevékenységből.
Ha helyesen közelítik meg a vállalatok, akkor a digitális transzformáció elsősorban nem informatikai projekt - mindig üzleti kezdeményezés, amelynek megvalósítását a technológia elősegíti. A Kontron Hungary informatikai kompetenciáira építve ennek jegyében alakul át maga is digitalizációs tanácsadóvá, amit immár a cég új neve is jelez.
Egy évük van a felkészülésre az Európai Unió új kiberbiztonsági irányelve, a NIS2 hatálya alá tartozó szervezeteknek. Jól jöhet a tanácsadói segítség.
Az SAP S/4HANA átállás előkészítése önmagában felér egy teljes projekttel, amely a választható szolgáltatási modellek és beruházástípusok széles választékában a bőség zavarába futhat. Érdemes már ekkor olyan tapasztalt tanácsadó partnerre támaszkodni, amely a régi és az újgenerációs technológiákat egyaránt ismeri, és az átállás minden módját támogatja.
Ezzel kiteljesedett a magyar tudománypolitika irányítási rendszere.
A biztonsági szakértők évtizedek óta jövendölik a "jelszómentes jövőt", amely a jelek szerint már valóban a küszöbön áll. A FIDO 2 szabvány terjedésével ugyanis hamarosan tényleg búcsút inthetünk végre a jelszavaknak.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.