A Windows 10 blokkolni fog bizonyos Wi-Fi hálózatokat!
A változás már az őszi frissítésben várható, a célja pedig az, hogy a Microsoft a biztonságosabb megoldások felé terelje a felhasználókat.
A változás már az őszi frissítésben várható, a célja pedig az, hogy a Microsoft a biztonságosabb megoldások felé terelje a felhasználókat.
Meglévő hálózatai és okostelefonjai megfelelő működésének biztosításához vásárolhat amerikai termékeket a kínai vállalat, új eszközök gyártásához azonban nem.
A GDPR mellett kevesebb figyelem hárul az egy éve hatályba lépett uniós kiberbiztonsági irányelvre, amely a hálózatok, infrastruktúrák védelmével kapcsolatban ír elő kötelezettségeket bizonyos szolgáltatóknak. Az EY tapasztalatai szerint eddig kevés érintett cég felel meg az előírásoknak. A felkészülés elmulasztása jelentős összegű bírsággal járhat.
A Huawei Technologies idei első negyedéves bevétele 39 százalékkal 26,81 milliárd dollárra emelkedett az előző év azonos időszakához képest.
Az 5G hálózatok kiépülésével sem válnak túlhaladottá a kis energiaigényű és nagy területi lefedettséget adó NB-IoT és LTE-M technológiák. Az ötödik generációs mobilkommunikáció korában is használati esetek sorát fogják támogatni a dolgok internetén - az 5G specifikációi ugyanis eleve úgy készülnek, hogy a szolgáltatók és a felhasználók továbbra is építhessenek korábbi LPWA-beruházásaikra.
Fekete Rubik-kocka a kézben, színes virtuális bűvös kocka a szem előtt: játék, amely jól szemlélteti a közelgő 5G hálózatok lehetőségeit. Autonóm járművek: a valós jövő, amely elképzelhetetlen az 5G és a mesterséges intelligencia nélkül.
Miközben a nagyközönség képzeletét az idei mobil-világkonferencián debütáló összehajtható kijelzőjű telefonok ragadták meg, az iparág nem a méregdrága kütyüktől, hanem az ötödik generációs hálózatok, szolgáltatások és eszközök széles körű elterjedésétől várhatja elsősorban a további növekedést. Ehhez azonban 5G-barát szabályozásra is szükség lesz - hívta fel a figyelmet az MWC19-et szervező GSMA.
Az 5G, a roaming és a nagysebességű hálózatok helyzete is napirendre került március 7-én és 8-án az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testülete (BEREC) 38. plenáris ülésén Budapesten, amellyel párhuzamosan a Független Szabályozók Csoportja (Independent Regulators Group, IRG) is megtartotta 2019-es első közgyűlését.
Közzétette véleményezésre honlapján a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) annak a dokumentációnak a tervezetét, amely alapján áprilisban megpályáztatja az országos földfelszíni digitális televíziós műsorszóró hálózatok építését és üzemeltetését - a jelenlegi szolgáltató jogosultsága ugyanis 2020 őszén lejár.
A világ legnagyobb chipgyártójának 5G technológiájú modem lapkái előreláthatólag csak jövőre jelennek meg a mobilokban.
A mesterséges intelligenciával bíró rendszerek rengeteg adattal dolgoznak, ezért vonzó célpontot látnak bennük a kiberbűnözők, akik a technológiával ugyanakkor támadásaik ütőerejét is igyekeznek fokozni, mutatott rá a Symantec kiberbiztonsági előrejelzésében. Idén felállnak az első 5G-s hálózatok is, amelyek nagy lendületet adnak majd a dolgok internetének, de a kockázatokat is tovább növelik.
A Vodafone is aláírta az Innovációs és Technológiai Minisztérium Infokommunikációért és Fogyasztóvédelemért Felelős Államtitkárság által kezdeményezett nyilatkozatot, mely szerint 2019 januárjában indul a Szupergyors Internet Program második szakasza, a SZIP 2.0. A program célja a 100 Mbps-ra alkalmas, gigabites sávszélességre bővíthető, vagy optikai hálózatok kiépítése.
Sokan egyáltalán nem törődnek adataik védelmével utazás közben, vagy nyilvános vezeték nélküli hálózatok használatakor.
Az egyre élesedő online fenyegetések megelőzésére fejlesztette ki a tajvani Zyxel új 11ax WiFi termékcsaládját, amely sokkal gyorsabban és hatékonyabban szűri ki az otthonokra veszélyes vírusokat és rosszindulatú hackereket.
Egyelőre még keresi alkalmazási területeit a blokklánc-technológia, de annyi biztos, hogy már a közeli jövőben szerepet kaphat az IoT-hálózatok konnektivitásának javításában, az okosszerződések elterjedésében, az igény szerinti médialetöltésben vagy a munkaerő-toborzásban.
A kibertámadások által okozott veszteség globális mértéke 2021-re eléri az évi 6 trillió dollárt, ezért a hálózatok bebiztosítása a jelen egyik kulcskérdése.
A Zyxel új, WRE6602 névre hallgató jelerősítőjét a vezeték nélküli hálózatok teljes lefedésére fejlesztették ki. Az eszköz telepítéséhez és beállításához ajánlott applikációval perceken belül eltüntethetők a hálózati vakfoltok.
Riasztó ütemben telepítenek titokban kriptobányász szoftvereket informatikai eszközökre, weboldalakra és hálózatokba a hackerek. A cikkünkben ismertetett eszközökkel még azelőtt felfedezhetjük őket, hogy komolyabb károkat okoznának.
Az új hitelesítési program biztosítani fogja, hogy a különféle gyártóktól származó, mesh technológiájú vezeték nélküli routerek, átjárók és hozzáférési pontok együtt tudjanak működni egymással.
A sebezhető IoT- és mobileszközök százezreiből felépített bothálózatokkal, valamint a legfejlettebb technológiák alkalmazásával minden korábbinál nagyobb intenzitású szolgáltatásbénító támadások hajthatók végre.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.