Jelentősen átalakul a Microsoft Office
A redmondi szoftvercég elsőként mutatta meg az új irodai csomagját. A metrós változat felülete jelentősen átalakul.
A redmondi szoftvercég elsőként mutatta meg az új irodai csomagját. A metrós változat felülete jelentősen átalakul.
Az egymással az IT számos területén (keresés, mobiltelefónia, felhőszámítások stb.) kemény versenyben álló Google és a Microsoft vezetői nem túl gyakran mutatkoznak együtt, ritkán egyezik a véleményük. Ezért is különleges, hogy a múlt év vége felé a Palo Altó-i Számítógép-történeti Múzeumban a két cég illusztris képviselői, Peter Norvig (Google) és Eric Horvitz (Microsoft) közösen álltak mikrofon elé.
A Linux magra épülő, vállalati szintű szolgáltatásokat biztosító SUSE Linux húsz éve, 1992-ben indult útjára. A neves évfordulót a szervezet, egész éves kampánnyal ünnepli, amely a SUSE múltját és jövőjét mutatja be.
Több mint kétezer dolgozó számára vált lehetővé a vezeték nélküli internet elérés a Graphisoft Parkban, az ország legnagyobb informatikai és biotechnológiai cégeket tömörítő irodaparkjában. A közös használatú belső és külső területeken ingyenesen igénybe vehető vezeték nélküli hálózatot és internetkapcsolatot a ZYXEL Hungary ajándékozta az irodaparknak.
Folytatódik a Yahoo vezérszintű átszervezése: kedden négy igazgatótanácsi tag - köztük a testület elnöke - jelentette be, hogy távozik a cégtől. Nemrég az alapító Jerry Yang vette a kalapját.
A vezeték nélküli internetezést lehetővé tevő WiFi technológiához hasonló LiFi lényege, hogy az emberi szám számára láthatatlan fény segítségével teszi lehetővé az adatok gyors és olcsó áramlását. Ennek számtalan felhasználási területe lehetséges.
Hat évtizeden át - egészen az Eniactól, az első elektronikus számítógéptől - az Egyesült Államok határozta meg mind a tempót, mind az utat a modern számítástechnika és a kommunikáció számára. A mainframe-től az iPhone-ig, az Arpanettől a WiFi-ig minden innováció amerikai volt. De most a kínaiak einstandra készülnek.
Az Apple boltjaiban évente átlagosan 47.090 dollárnyi árut adnak el négyzetméterenként. Amerikai ingatlanosok szerint a fenti mutatót figyelembe véve, a cég kirendeltségei alapterület-arányosan közel annyit érnek, mint Obama elnök washingtoni rezidenciája, a Fehér Ház.
Népautó helyett népmemória - a merevlemezek leváltására született SSD 2012-ben tömegesen elterjed.
Szédületes mértékben fejlődik az informatika, amit a tapasztalatok szerint sok vállalkozás nem tud teljes mértékben követni. Pedig érdemes élni a modern vívmányokkal.
Az Oracle szeretné, ha minél előbb ítélet születne a Google ellen szabadalomsértésért és szellemi tulajdon megsértéséért indított perében.
Önállóan működő robotok versenyeztek a Műegyetem Q épületének aulájában. A robotika iránt érdeklődő hallgatók megmutathatták, hogy az elméletben tanultakat miként tudják átültetni a gyakorlatba.
Az elmúlt napokban két domaint is regisztrált Magyarországon az európai Groupon. A cég elmondása alapján ennek ellenére még nem született meg a döntés a magyar jelenlétről.
A mobilalkalmazások népszerűsége minden elképzelhető rekordot megdöntött a karácsonyi forgatagban. Az iOS és Android applikációk heti letöltése átlépte az egymilliárdos határt - jelentette a Flurry mobilalkalmazás-elemző társaság.
Megszületett a döntés a 900 MHz-es sáv árverésére jelentkezők nyilvántartásba vételéről. Néhány pályázót kizártak, de az állami konzorcium továbbra is versenyben.
Ha szervert említünk, a legtöbb ember valami nagy gépre gondol, és fekete alapon futó zöld betűk sokaságára. Az Apple megmutatta, hogy lehet ezt másképpen is csinálni, akár mini alumíniumházzal és érthető, grafikus felülettel a konzol helyett.
Az idei évben is számtalan izgalmas trendre figyelhettünk fel az open source rendszerek piacán, miközben tovább folytatódott a nyílt forráskód előretörése a világban. Szakértőink, valamint a Gartner piacelemző cég segítségével csokorba gyűjtöttük a legfontosabb történéseket, illetve megnéztük azt is, mire lehet számítani 2012-ben ezen a területen.
Kevés szektorban számíthatnak hazánkban olyan biztos jövőre, mint a magyar elektronikai iparban. A válságban is jól teljesítő elektronikai ipar ágazati részesedését tekintve egy 2009-es OECD elemzés szerint csak Japán és Korea előzi meg hazánkat. Annak ellenére, hogy a terület a hazai GDP több mint 5 százalékát állítja elő, az ágazat szervezeteit tömörítő Nemzeti Elektronikai Kerekasztal úgy véli, a terület fejlődésének egyik gátja még mindig a megfelelően képzett szakemberek hiánya.
A párizsi EuroCloud Cloud Computing Awards eredményhirdetéssel és díjátadóval egy napon a EuroCloud Magyarország Egyesület meghirdette a Magyarországi EuroCloud Awards 2012 pályázatot, így jövőre a magyar piac cloud szolgáltatói hazai és az nemzetközi szinten egyaránt megmérettethetik magukat.
A megújult Google Analytics pár héten belül már feltartozhatatlan lesz, így búcsút kell mondanunk a mostani felületnek. Röviden tekintsük át, mit kaptunk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.