Védelem információszivárgás ellen
A legtöbb cégnél léteznek ugyan szabályok a digitális információk kezelésére, de szigorú és következetes betartásukra csak ritkán kerül sor.
A legtöbb cégnél léteznek ugyan szabályok a digitális információk kezelésére, de szigorú és következetes betartásukra csak ritkán kerül sor.
Évente 130 000 tonna e-hulladék keletkezik hazánkban. Újrahasznosításra becslések szerint ennek mindössze csak 20-30 százaléka kerül.
A Sun Microsystems bejelentette, hogy a cég bekerült az Environmental Defense Fund (EDF) jelentésébe. A jelentés az olyan újításokat tünteti ki elismerésével, amelyek fokozzák a környezetvédelem hatékonyságát, és ezáltal globálisan is jótékony hatást keltenek.
Az OFE nem tartja kívánatosnak, ha az NHH a megkérdezése nélkül folytatna az előfizetők tömegét érintő szabályozást.
A holland kormány leszavazta az elektronikus szavazást: a hollandok a jövőben biztonsági okokból csak papíron voksolnak.
A PGP Mobile segítségével már az okostelefonokon tárolt adatainkat is biztonságban tudhatjuk.
A Zöld IT Stratégia kiterjed a gyártásra, működésre, újrafeldolgozásra is.
Itt a "zöld őrület" újabb terméke: az ASUS EPU is csökkenti a számítógép által felvett energiát. Lássuk, mennyivel!
Továbbra is a funkcionalitás, a költség és a megbízhatóság a fő döntési tényezők.
Az iparágban elsőként használhatja a zöld szállítási láncért járó SmartWay logót a HP.
Érdekli, hogy mennyire zöld az irodája? A Xerox kalkulátora megmutatja.
Gyártásba adták az SP3 javítócsomagot, de a köznépnek még várni kell a letöltésre.
A Föld napjára kiadott közleménye szerint a Pannon célja, hogy 2011-re 24 százalékkal csökkentse széndioxid-kibocsátását.
Gépfoglalás, per és megegyezés két vállalattal. Az ön cége kibírná az eljárást?
A Symantec Corp, a Norton márkájú védelmi szoftverek gyártója bejelentette a védelemhez szükséges minden elemet egyben tartalmazó védelmi megoldása, a Norton 360 2.0 változatának elérhetőségét. A Norton 360 legújabb változata már tartalmazza a Symantec szabadalmazás alatt álló böngésző védelmi módszerét, amely a felhasználó tudta nélkül zajló letöltésektől és más, az Internet Explorer hibáit kihasználó, új vagy eddig ismeretlen veszélyektől óv. A fejlett vírus- és kémszoftver elleni, tűzfalat, behatolás-elhárítást és a hatékony, viselkedésen alapuló SONAR észlelési technikát tartalmazó Norton 360 több fronton védi a felhasználókat a netes veszélyektől, például a számítógépek megfertőzéséhez és a magáninformációk ellopásához több ponton támadó, új keletű Silentbanker trójaitól.
A Sophos felméréséből kiderül, hogy mely országokból érkezik a legtöbb spam és az is, hogy 2008 első negyedévében a levelek 92,3 százaléka kéretlen reklámlevél volt.
A Pannon új microsite-ja a vállalat környezetvédelmi tevékenységét mutatja be. A cég tavaly 32 ezer kilónyi mobiltelefont hasznosított újra.
Szakértőnk szerint teljes körű védelem nincs, de sokat tehetünk adataink védelmében.
Az előre előkészített, kipróbált megoldások csökkentik a védelem bonyolultságát, kockázatát és költségét.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.