Megbírságolják a Facebookot hazánkban?
A Facebook december 12-én bejelentette, hogy helyi értékesítési struktúrát vezet be, bevételeit ezentúl ott könyveli, így az adókat is ott fogja megfizetni ezentúl, ahol bevételei keletkeznek.
A Facebook december 12-én bejelentette, hogy helyi értékesítési struktúrát vezet be, bevételeit ezentúl ott könyveli, így az adókat is ott fogja megfizetni ezentúl, ahol bevételei keletkeznek.
Az Ericsson ConsumerLab a technológiai újítások korai befogadói körében végzett közvélemény-kutatást, amely alapján idén hetedik alkalommal adta közre a várható fogyasztói trendekről szóló, éves jelentését "A 10 legfontosabb fogyasztói trend 2018-ban" címmel.
A kibertámadások száma világszerte folyamatosan nő, a kiberbiztonsági szakemberek száma viszont nem tart lépést a fenyegetések erősödésével. Mit lehet tenni ilyenkor? A NetIQ szakértői szerint a leggyorsabb megoldás, ha gépi analitikával pótolják a hiányzó űrt.
A Vodafone az ünnepek alkalmából felejthetetlen élményeket és izgalmas lehetőségeket kíván, ezért hangalapú lakossági és üzleti havidíjas és feltöltőkártyás ügyfelei számára december 25. és 26. között korlátlan beszélgetést ajándékoz.
A november 24-én, 62 éves korában elhunyt Nagy Róbertet, a magyar informatikai szakma ismert és megbecsült személyiségét a Farkasréti temetőben búcsúztatják december 19-én 14 óra 30 perces kezdettel.
A magyar kis- és középvállalatok már a rajtnál lemaradhatnak, ha nem élnek a big datában rejlő lehetőségekkel. Ráadásul az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendelete, a GDPR ezen a téren is ró kötelezettségeket a cégekre. Első a szemléletváltás, de természetesen kellenek a hozzáértő adattudósok is. Ez utóbbi nem is olyan nagy probléma, mint elsőre hinné az ember.
Az Oracle előrejelzése szerint 2018-ban a gépi tanulás nagyobb változást hoz majd az emberek életében és munkájában, mint bármely más technológia az internet felemelkedése óta.
A nyerő IoT-stratégia erős vezetést, világosan meghatározott szerepeket, dedikált csapatot és a biztonsági szempontok messzemenő figyelembevételét igényli. A sikeres projekteket levezénylő IT-vezetők tanácsait a CIO.com magazin összeállítása nyomán foglaljuk össze.
A szakemberhiányra reagálva a Fujitsu hivatalos oktatási intézményt hozott létre a mainframe-mérnökök új generációjának képzésére.
Digitális karmesterek és megafelhők: az ember és gép közötti kapcsolatok új korszaka.
Bár a Microsoft lényegében eltemette a platformot, decemberben mégis egy újabb windowsos mobil jelenik meg a piacon.
A gyorsan fejlődő mélytanulás új távlatokat nyit az analitikában, de a technológiával, mint általában a mesterséges intelligenciával szemben ma is gyakran túlzottak az elvárások, mondta Stephen Brobst, a Teradata technológiai igazgatója a Budapest BI Fórum 2017 nyitóelőadásában.
Széleskörűen variálható kedvezményekkel nyitja a Telekom a karácsonyi szezont, amely - a Google keresési trendjei és a gyakorlati tapasztalatok szerint is - már november elején kezdetét veszi, természetesen az ajándékkereséssel.
A megtérülés akár már a bevezetést követő 3 hónapon belül kimutatható, amit a Pentaho szakemberei esettanulmányok adataival támasztottak alá a Hitachi Vantara első, hazai konferenciáján.
Új, digitális megoldások és újszerű vezetői attitűd szükségesek ahhoz, hogy a magyar vállalatok a kemény konkurenciaharcban a nemzetközi porondon is megállják a helyüket.
A Google védettebbé teszi a szoftvert az erőszakos átirányításokkal szemben.
November 10. és 23. között kódolatlanul érhető el a Comedy Central műsora minden MinDig TV néző számára, november 13-26. között pedig a Cool csatorna is ingyenesen fogható lesz 750 ezer MinDig TV háztartásban.
A túlélési vágy alapvető emberi ösztön, legfontosabb célkitűzéseink közé tartozik, hogy minél hosszabb és teljesebb, egészségesebb életet élhessünk. Ez a törekvés hajtja előre az egészségügyi fejlesztéseket is.
Babonás félelmek helyett széles látókörrel, az újításokra nyitottan érdemes a mesterséges intelligencia felé fordulnunk. Több okunk van rá ugyanis, hogy az emberi butaságtól tartsunk, mint a képességeinket túlszárnyaló általános gépi intelligencia megjelenésétől. Sameer Farooquival, a Google big datával foglalkozó stratégiai felhőmérnökével beszélgettünk.
Mérleget vont működésének első évéről a Dell és az EMC egyesülését követően tavaly szeptemberben alapított Dell Technologies vállalatcsoport. Ebből az alkalomból a Dell EMC Magyarország vezérigazgatója adott interjút lapunknak.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.