Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 1507

Kettészakad a Motorola

Tech | 2008.03.26 16:07

A mobileszközök és hálózati infrastruktúra gyártásával foglalkozó új vállalatok 2009-től egymástól függetlenül működnek.

Gartner: A Novell a webes hozzáférés-kezelés egyik vezető vállalata

Céginfo | 2007.11.29 14:45

A Novellt a vezető vállalatok közé sorolta a Gartner a „Magic Quadrant for Web Access Management (WAM), 2H07” című jelentésében. A Gartner a piaci szereplőket elképzeléseik teljessége, illetve az azokkal kapcsolatos megvalósítási képességük alapján értékelte.

A rEVOLUTION érti a piacot

Céginfo | 2007.10.29 13:19

2007 első kilenc hónapjában a rEVOLUTION Software volt a legeredményesebb az új Microsoft Dynamics NAV rendszerek értékesítésében és az összes eladások tekintetében is. A kis- és középvállalatokra, ezen belül is egyes iparági megoldásokra specializálódott cég idén már 10 új ügyfelénél vezetett be ilyen vállalatirányítási rendszert, és a várakozások szerint a bevezetések száma az év végéig elérheti a 15-öt is. A dinamikusan növekvő eladásoknak köszönhetően a vállalat bevételének így már több mint 50 százalékát a NAV értékesítések teszik ki.

A vállalatok szemében felértékelődött az infokommunikáció

Céginfo | 2007.10.08 17:14

A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság (SZVT) által készített, az SAP és a Sun Microsystems szakmai támogatásával létrejött kutatás szerint 2007-ben jelentősen felértékelődött az infokommunikáció szerepe a Magyarországon működő vállalatok körében, a cégek nehézségeik ellenére is előszeretettel költenek IT-fejlesztésekre.

A Gartner szerint a Novell a felhasználó- és jogosultságkezelés egyik vezető vállalata

Céginfo | 2007.10.04 14:57

A Novellt a vezető vállalatok közé sorolta a Gartner a „Magic Quadrant for User Provisioning, 2H07” című jelentésében. A Gartner szerint a vezető kategória szereplői olyan vállalatok, melyek jelenleg is jól teljesítenek, ismerik a piaci viszonyokat, és megoldásaik folyamatos fejlesztése révén meg is tudják őrizni vezető pozíciójukat.

Adobe Media Player letöltés

Tech | 2007.10.01 14:32

Televíziós és tartalomszolgáltató vállalatok támogatják az Adobe első AIR-ben fejlesztett alkalmazását, amely HD videó sugárzására is képes.

15 milliárdos piacot céloz az SAP

Céginfo | 2007.09.24 15:49

A szoftveróriás New Yorkban jelentette be új, középvállalatokra kidolgozott vállalatirányítási megoldását SAP Business ByDesign néven.

Teljes gázzal

Céginfo | 2007.09.17 09:16

Induló bioüzemanyag-gyártó és megújuló energiaforrásokkal foglalkozó vállalatok választották az SAP megoldását növekedésük támogatására, az alternatív tüzelőanyagok iránti egyre növekvő globális kereslet kielégítése érdekében.

Google: célpontban a Hold

Tech | 2007.09.14 10:20

Magánvállalatok szállhatnak versenybe a Google Lunar X-díjért. A feladat: minél előbb a Hold felszínére jutni.

A CIA és a Vatikán is szerkeszti a Wikipédiát

Tech | 2007.08.16 10:49

Az enciklopédiában végzett változtatásokat követő program leleplezte, hogy a CIA, a Vatikán, sőt vállalatok is érintettek bejegyzések nem feltétlenül jóhiszemű szerkesztésében.

Végpontokig terjedő házirend alapú felügyelet a Novelltől

Céginfo | 2007.07.26 12:04

A Novell ZENworks Endpoint Security Management eszköz segítségével a vállalatok alkalmazottai tartózkodási helyüktől függetlenül bármikor hozzáférhetnek a számukra fontos információkhoz a hálózat biztonságnak veszélyeztetése nélkül. A termék a piacon egyedülálló módon, a helyfüggő házirend-érvényesítés révén a biztonsági és védelmi beállítások automatikus módosításával megakadályozza a nem hitelesített hozzáféréseket.

Az Avnet a top 200 között

Céginfo | 2007.07.20 15:39

Az Avnet Inc. negyven helyet lépett előre, és elérte a legnagyobb amerikai vállalatokat értékelő „Fortune 500” lista 172. pozícióját.

Az IFS és a Tata Consultancy Services szövetségre lépett az eszköz- és szolgáltatás menedzsment területén

Céginfo | 2007.07.05 14:51

Az IFS globális ERP megoldásszállító partneri megállapodást kötött, a Tata Consultancy Services-zel (TCS), hogy közösen nyújtsanak vállalati eszközgazdálkodási (EAM), valamint szolgáltatás-menedzsment megoldásokat az IFS ügyfeleknek. A partnerség – melynek célja a meghatározott iparágakban új üzleti lehetőségek generálása mellett, a meglévő ügyfelek támogatása – egy agilisabb megközelítésmód alkalmazását jelenti a globális vállalatoknál végzett IT projektek megvalósításában.

ProSafe Smart Wireless Switch a NETGEAR-től

Céginfo | 2007.06.21 14:53

A NETGEAR a las vegas-i Interop kiállításon mutatta be legújabb ProSafe Smart Wireless Switch-ét (WFS709TP), amelyet speciálisan a gyorsan növekvő kis és középvállalatok igényeihez igazítottan fejlesztett ki. A ProSafe Smart Wireless Switch (WFS709TP) központilag konfigurálja és irányítja a teljes vezeték nélküli infrastruktúrát, miközben maximalizálja a hálózat teljesítményét és akadálytalan roamingot biztosít.

Honeywell - Novell együttműködés

Céginfo | 2007.06.18 13:21

A két vállalat a fizikai és logikai vagyontárgyak biztonságos hozzáférését és erőforrás-kiosztását szabályozó megoldást kínál ügyfeleik részére. A megoldás problémamentes felhasználói hozzáférést biztosít a vállalatok épületeihez és adathálózataihoz.

A GRISOFT Bemutatta új Small Business Server termékeit

Céginfo | 2007.06.15 11:49

A GRISOFT, az AVG Internet Security termék fejlesztője bejelenetette, hogy az AVG Internet Security Small Business Server és az AVG Anti-Malware Small Business Server változatait, amelyet a kis és középvállalatok biztonsági igényeinek kielégítésére tervezett. Az AVG SBS termékei integrált megoldást kínálnak a kis és középvállalatok vírusvédelmi feladatainak megoldására, úgymint a munkaállomások valamint a fájl és levelező kiszolgáló védelmére.

Díjak a hazai partnervállalatoknak

Céginfo | 2007.06.11 10:42

A Sun Microsystems Kft. az elmúlt évek hagyományait folytatva, ismét díjazta a hazai partnervállalatait.

Integrált módon

Üzlet | 2007.05.29 15:02

A Forrester Wave piackutató cég a vállalatok informatikai eszközeit integrált módon menedzselő szoftverek piacát vizsgálta.

Üzleti eredmények a hazai kis és középvállalatoknál HP technológiákkal

Céginfo | 2007.05.16 15:32

Három magyar kis és közepes vállalkozás mutatta be, milyen üzleti eredményeket értek el HP technológiák segítségével, illetve milyen technológiai kihívásokat oldottak meg. Noha három szervezet három különböző üzleti probléma megoldásához választotta a Hewlett-Packard megoldásait, mindannyian üzleti és működési sikereik alapjává tették azokat.

Termelésirányítás informatikai támogatással

Céginfo | 2007.05.03 12:24

A piac egyre inkább megköveteli a hazai cégektől is a költséghatékony működést. A vállalatok azonban mindaddig képtelenek lesznek megfelelni a hatékonysági elvárásoknak, amíg a termelést merev módszerekkel irányítják. Modern vállalatirányítási rendszer bevezetésével egyszerre nyílik lehetőség költségcsökkentésre és vezetői idő felszabadítására.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.