A vártnál jobban teljesített az SAP 2009-ben
A vállalat bevételei csökkentek ugyan, de kisebb mértékben, mint az várható volt. Az SAP talpra állását lassíthatja, hogy ügyfélköre elégedetlen az áremelések miatt.
A vállalat bevételei csökkentek ugyan, de kisebb mértékben, mint az várható volt. Az SAP talpra állását lassíthatja, hogy ügyfélköre elégedetlen az áremelések miatt.
Jelentős mértékben növekedtek az Intel bevételei az elmúlt év utolsó negyedévében. A cég kedden kiadott jelentésében 2,3 milliárd dolláros nyereségről számolt be.
A Magyar Telekom Nyrt. jóváhagyásra benyújtotta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének az Első Pesti Telefontársaság Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (EPT Nyrt.) részvényeire vonatkozó önkéntes vételi ajánlatát.
A Gazdasági Versenyhivatal határozata szerint tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a Magyar Telekom Nyrt. amikor egyes kommunikációs eszközökön nem közölte, hogy a "3000 perc ajándékba" szlogennel népszerűsített ajánlata csak bizonyos feltételekkel érvényes.
A kedvezőbb ír adókulcsoknak köszönhetően a Google papíron 26 millió fontos veszteséggel zárt az Egyesült Királyságban, valójában azonban 1,6 milliárd fontos bevételt könyvelt el.
A keresőcég rövid időn belül egy újabb csoportmunkát támogató megoldást vásárolhat fel. A DocVerse első látásra meglehetősen jó vételnek tűnik.
A BetNet LLC a bíróságon igyekszik elégtételt venni a programaktiválást bitorló nagy cégeken.
Felemás évet zárt itthon a HP: bár a legtöbb területen csökkent az árbevétele, piaci részesedéséből nem vesztett.
A HP magyar leányvállalata mindhárom üzletágának csökkent az árbevétele, ugyanakkor számos területen zsugorodó piacokon sikerült megtartania vagy növelnie piaci részesedését.
A hálózatbiztonsági termékekből származó bevételek tekintetében is éreztette hatását a gazdasági világválság, de a legutóbbi felmérések bizakodásra adnak okot.
A kedvez?tlen gazdasági folyamatok dacára idén is nyereséget vár az MHM Computer Hungária Kft. Az adattárolási eszközök értékesítésével és szolgáltatásával foglalkozó cég ügyvezet? igazgatója 2009-ben mintegy 1,5 milliárd forintos árbevétellel számol.
A két kisrészvényes által indított perben májusban kihirdetett elsőfokú, a 2008. április 25-i közgyűlési határozatokat (egy eljárási jellegű határozat kivételével) hatályon kívül helyező ítélet jogerőre emelkedik, mivel a Magyar Telekomot képviselő ügyvédi iroda igazolási kérelmét a Fővárosi Ítélőtábla végzésében elutasította.
Nem fizet kötbért a T-Mobile Magyarország a pénteki kritikus hálózati hiba miatt, közölte a vállalat. Egyúttal azt is jelezték, délután fél 4-re helyreállt az éjszaka óta szünetelő távközlési szolgáltatás. A hírközlési hatóság szerint 4 órát meghaladó kiesés esetén fizetni kellene, kérdés, hogy túl voltunk-e ezen.
63%-os növekedést ért el a vállalat egy év alatt
Most már a lakosság anyagi helyzetétől függetlenül szinte mindenki számára biztosít digitális tévé- és rádió szolgáltatásokat az Antenna Hungária. Mint a mai sajtótájékoztatón elhangzott, decemberben két fizetős csatorna előfizetést kap minden MinDig TV set top box vásárló.
Az Apple-lel perben álló Psystar becslései szerint 2011-ben több gépet adhatnak el, mint vetélytársuk.
A Xerox kutatói olyan kémiai védőréteget fejlesztettek ki, amely óvja a xerografikus berendezések fényérzékeny fotoreceptorait a mindennapi igénybevétellel szemben, és csökkenti a nyomtatók környezetre gyakorolt hatását. Az új bevonat közel kétszeresére növeli a fotoreceptor élettartamát, így az alkatrész több mint egymillió fordulatot tud megtenni.
A legfrissebb Supercomputing Green500-as lista első húsz helyét kettő kivételével az IBM jegyzi.
A Xerox a társadalmi felelősségvállalás területén végzett tevékenységéről és elért eredményeiről ad átfogó képet a közelmúltban kiadott 2009. évi beszámolójában, amely olyan témákat érint, mint a környezetvédelem, a vállalatirányítás és az üzleti etika, az ügyfelek adatkezelése és elégedettsége, a dolgozói kör változatos összetétele, valamint a támogatási politika és az önkéntesség.
A globális pénzügyi válság hatására hazánkban is robbanásszerűen megnőtt a lejárt követelések mértéke, amely a legtöbb cég számára komoly, sokszor fenyegető problémát jelent. A késedelmes fizetések erőteljesen ronthatják a likviditást és jövedelmezőséget is, hiszen a behajtás magas munka- és költségigényű feladat. Azok a szervezetek azonban, melyek fejlett üzleti analitikát alkalmaznak követeléseik hatékony kezelésére, nemcsak bevételeiket képesek maximalizálni, de az eszközzel kiadásaikat is optimális szintre csökkenthetik. Egy újabb válság által generált piaci igényre fejlesztett megoldást az üzleti analitika vezető szállítója, a SAS.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.