A nagykereskedelmi szegmensre koncentrál az Invitel
A 2008-as pénzügyi évben az Invitel minden üzletágban növelte árbevételét és csökkentette a nettó veszteséget.
A 2008-as pénzügyi évben az Invitel minden üzletágban növelte árbevételét és csökkentette a nettó veszteséget.
A HTC úgy menetel előre, mintha felhúzták volna: az első érintőgyémánt széria még szinte ki sem futotta magát, máris itt az új generáció. Kipróbáltuk...
Az irodai programcsomag 2010-es verziója csak jövőre jelenik meg, de egyre több információ lát róla napvilágot. Megújul a szalag, a SharePoint pedig megköveteli majd a 64 bitet.
A Magyar Telekom csökkenő első negyedéves bevételről és eredményről számolt be. A Deutsche Telekom ugyancsak veszteséggel zárta a pénzügyi időszakot.
A Pannon a tavalyinál valamivel kisebb első negyedéves bevételről és eredményről számolt be, amit a gazdasági környezetet figyelembe véve elfogadhatónak tart.
A H1N1 vírus, vagyis a sertésinfluenza járvány terjedésével egyidejűleg beindultak a levélszemetelők is.
Jó eredménnyel zárta idei első negyedévét a Synergon. A cég ebben az évben legalább 6-8 százalékos árbevétel-növekedésre számít.
A KÜRT Zrt. tavaly 1,6 milliárd forintos konszolidált bevételt és 300 milliós adózás előtti eredményt ért el, az idén pedig további növekedésre számít.
Már a második svéd internetszolgáltató dönt úgy, hogy nem naplózza a felhasználók IP-címét, aminek kiadását így bírói végzéssel sem követelhetik tőlük.
Nyilvános történetének első árbevétel-csökkenéséről számolt be a szoftvercég. Nem várnak gyors javulást.
A hazai cégek többsége egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy a már meglévő informatikai rendszerei havonta milyen felesleges tételekkel terhelik meg a kiadási oldalukat.
Az AMD idei első negyedéves mérlege még mindig negatív. Bár a vállalat processzorokkal kapcsolatos bevételei emelkedtek, az ATI változatlanul rosszul teljesít.
A szolgáltató nem szabhat indokolatlan feltételeket a hűségszerződések felmondásakor - az NHH Tanácsa piacfelügyeleti eljárást kezdeményez az Invitel és a Magyar Telekom ellen.
A reklámbevételek beszűkülésével újra felhangosodtak azok, akik a fizetős tartalmak mellett törnek lándzsát. Pro és kontra.
A Google az első negyedéves bevétele és profitja is csökkent 2009 első negyedévében. A recesszió a keresőmotor-óriást is elérte.
Az ügyviteliszoftver-készítő bevétele a kedvezőtlen gazdasági környezetben is harmadával nőtt az előző év megfelelő időszakához képest.
2008-ban is rendkívül sikeres évet zárt az Alerant Informatikai Zrt. Az öt éves fennállását ünneplő cég árbevétele 58 százalékos növekedéssel 2,8 milliárd forint lett.
Az iparágban elsőként lépte meg az OKI Printing Solutions, hogy a termékeire vállalt garanciát egységesen 3 évre terjeszti ki, ingyenesen. A kiterjesztés egyetlen feltétele, hogy a vásárló 30 napon belül regisztrálja termékét.
Az iparág feladata, hogy egységes követelményrendszert állítson fel, így a felhasználók megfelelően hasonlíthatják össze az egyes termékeket.
A két cég peren kívül állapodott meg egymás szabványainak használati feltételeiről. A TomTom fizet, és nem licenceli a FAT-et.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.