A3-as Sharp multifunkciósok akár kisméretű irodáknak
Az A3-as dokumentumnyomtató úgy tűnik, hogy már nem csak a nagyvállalatok privilégiuma
Az A3-as dokumentumnyomtató úgy tűnik, hogy már nem csak a nagyvállalatok privilégiuma
Az MKB Bank megerősítette, hogy egy újabb adathalász támadással kellett szembe néznie, amelynek során az ügyfeleket az eddig ismeretlen csalók bizalmas adatok kiadására próbálták rávenni.
A CNW Rendszerintegrációs Zrt. közbeszerzési pályázat keretében elnyerte a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) ügyirat- és munkafolyamatkezelő rendszerének használatához szükséges ismeretek oktatását és a kapcsolódó e-learning tananyagok fejlesztését.
Hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a NNI a Magyar Telekom csoport tagjainak szerződései és egyéb ügyek kapcsán.
Az NVIDIA bejelentette az első, alaplapi chipsetbe integrált professzionális GPU-ját, és egy kisméretű, asztali gépekbe szánt, belépő szintű professzionális modellt.
Az SAP Hungary Kft. bejelentette, hogy Partnerhálózatában elérhető a kisméretű cégek számára kidolgozott SAP Business One vállalatirányítási rendszerének (ERP) egynapos bevezetési csomagja.
A Sun Microsystems a hagyományoknak megfelelően idén is díjazta azon hazai partnervállalatait, amelyek az elmúlt év során ismereteikkel, tapasztalatukkal, és munkájukkal leginkább hozzájárultak a vállalat hazai sikeres eredményeihez. Az öt kategóriában kiosztott díjakat, a Rexfilm Kft., a Synergon Informatika Nyrt., a Sysman Informatikai Zrt., az Answare Kft. és az Axiom-IT Kft. vehette át.
A kormányzati portál ügyében egy júniusi feljelentés nyomán, hűtlen kezelés gyanújával indult nyomozás ismeretlen tettes ellen.
A Symantec Corp, a Norton márkájú védelmi szoftverek gyártója bejelentette a védelemhez szükséges minden elemet egyben tartalmazó védelmi megoldása, a Norton 360 2.0 változatának elérhetőségét. A Norton 360 legújabb változata már tartalmazza a Symantec szabadalmazás alatt álló böngésző védelmi módszerét, amely a felhasználó tudta nélkül zajló letöltésektől és más, az Internet Explorer hibáit kihasználó, új vagy eddig ismeretlen veszélyektől óv. A fejlett vírus- és kémszoftver elleni, tűzfalat, behatolás-elhárítást és a hatékony, viselkedésen alapuló SONAR észlelési technikát tartalmazó Norton 360 több fronton védi a felhasználókat a netes veszélyektől, például a számítógépek megfertőzéséhez és a magáninformációk ellopásához több ponton támadó, új keletű Silentbanker trójaitól.
10 nőből több mint 8 mutatkozik hajlandónak arra, hogy olyan új technológiákat használjon, mint a blog vagy az ismeretségi hálózatok. 66% véli úgy, hogy az új technológiák segítségével kezelt kapcsolatok jelentősen változni fognak 2011-re.
A szállítási vállalkozások körében egyre fontosabb a járművek, szállítmányok pillanatnyi helyzetének ismerete. Ezt a GPS technológia alkalmazása teszi leginkább lehetővé. Ezzel az új technológiával elégíthetők ki leggazdaságosabban és legpontosabban az ügyfél-tájékoztatás és logisztika minőségi követelményei.
A Ker-Soft Számítástechnikai Kft. 2007 áprilisától a Beta Systems Certified partnere Magyarországon. Mint ismeretes a Beta Systems magas minőségű szoftver termékeket és megoldásokat fejleszt és implementál a nagy tömegű adatok hatékony feldolgozásának és védelmének céljából. A 10 legnagyobb európai biztosító társaságból 7 a Beta Systems megoldásait választotta. A legnagyobb európai bankok 50%-a megelégedéssel használja üzleti folyamatai támogatására a Beta Systems megoldásait.
Az ingyenes nyelvtanfolyamokon angol tudás nélkül is előreléphet, középhaladó ismerettel pedig másik nyelvnek is nekiállhat.
Egy ismeretlen orosz szoftvercég a Windows Vista egyik legvonzóbb szolgáltatását, a ReadyBoostot igéri eBoostr nevű programja révén. Kipróbáltuk, mire is képes az alkalmazás.
A ProCurve Wireless Access Point 10ag az első olyan Access Point a ProCurve kínálatában, amelyet kifejezetten a kisméretű üzleti hálózatok, és a kis- és közepes vállalkozások (KKV-k) hálózati igényeinek megfelelően terveztek
A kisméretű AXIS 215 PTZ hálózati kamera (Pan/Tilt/Zoom) tökéletes megoldás boltok, recepciós területek, iskolák, irodák és olyan más helyiségek megfigyelésére, amelyek mind nagy rálátást, mind zoom képességet igényelnek.
A 25 ezer darab SolidWorks szoftverlicenc révén 550 középiskola diákjai tanulhatnak majd 3D CAD tervezési ismereteket.
Mindegy, hogy egy cég milyen szektorban tevékenykedik, ha e-mailt használ előbb-utóbb a munkatársak postafiókjai megtelnek különböző órákat, tőzsdei részvényeket, gyógyszereket propagáló ismeretlen címről érkező elektronikus levelekkel. A spamek nem kímélték a salgótarjáni székhelyű patináns üveggyár levelezőszervereit sem, a cég ezért hatékony spamszűrő után nézett.
Az egyik legismertebb optikai nyersanyaggyártó Imation, ingyenes ismeretterjesztő filmmel népszerűsíti a kék lézeres technológiákat.
A T-Mobile támogatásának köszönhetően vezeték nélküli hálózati és mobil ismeretekkel bővül a Cisco Hálózati Akadémia tananyaga.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.