Az EU és az Egyesült Államok adatvédelmi keretrendszert fogadott el
Az adatokhoz való hozzáférés a nemzetbiztonság védelméhez szükséges és arányos mértékre korlátozódik.
Az adatokhoz való hozzáférés a nemzetbiztonság védelméhez szükséges és arányos mértékre korlátozódik.
A hazai chiphordozó kerámialapka fejlesztési és gyártási kapacitásainak kialakítása érdekében a GFM felmérte a hazai K+F képességeket.
A cég eredetileg 2025-re tűzte ki ezt célul, ám jó úton halad, hogy már két évvel korábban megvalósítsa a terveket.
Az energiaárak jelentette kockázat jelentősen csökkent, bár még most is az öt vezető kockázati tényező között szerepel.
Svédország az első nagyobb bírságot szabta ki a személyes adatok Google eszközön keresztül történő jogsértő továbbítása miatt.
Gondos mérlegelés és hat tehetséges fiatal kutatóval folytatott interjú után a MISZ által kinevezett zsűri döntött az idei résztvevőről a Kutató Diákokért Alapítvány szakmai segítségével.
A fejlesztés eredményeként modernebbé, költséghatékonyabbá vált a vállalkozás, amely gyorsabban tudja kielégíteni ügyfelei igényeit.
A projekt részeként informatikai eszközöket is beszereztek az adatok rögzítésére és a vizsgáló berendezések vezérlésére.
A cégvezető bizakodó, hogy még az év vége előtt elérkezhet a legmagasabb fokú önvezetés kora.
Világszinten is egyedülálló megoldással forgatja fel az informatikai biztonsági piacot a Hackrate. A startup legújabb fejlesztése, a HackGATE nevet viselő online platform, úgy figyeli és naplózza a kibervédelmi teszteléseket, hogy mélyreható és átlátható értékelést nyújt arról, hogy a vállalati rendszerek hogyan készültek fel a valós támadásokra.
Belép a mesterséges intelligencia nyilvánosfelhő-piacára, hogy iparág- és területspecifikus AI alkalmazásokat kínáljon a legnagyobb vállalatoktól kezdve a startup cégekig minden szervezetnek, jelentette be a HPE éves konferenciáján. A hozzáférhető GreenLake szolgáltatások a legnagyobb teljesítményű szuperszámítógépeken futnak, amelyek szinte teljes egészében megújuló energiát használnak.
A vállalatok digitális átalakulását felgyorsító és az IT infrastruktúra biztonságát fokozó képességekkel bővíti nyílt forráskódú megoldásait, jelentette be a SUSE éves konferenciáján. A szállító többek között valós idejű javításokkal és automatizálással, mesterséges intelligenciával támogatott konténerezéssel támogatja az üzletmenet folytonosságát.
Két világmárka találkozik Magyarország harmadik legnagyobb területű és második legnépesebb településén.
A képzésben részt vehetnek gépészmérnök, gépész mechatronikus, gépész karbantartó, gazdálkodás menedzsment, gazdaságinformatikus, valamint műszaki menedzser hallgatók egyaránt.
A partnerségben ipari, kutatóintézeti és akadémiai szervezetek vesznek részt.
A villamosmérnök és közgazdász szakember több mint 18 éves felsővezetői és tanácsadói tapasztalattal rendelkezik pénzügyi, infokommunikációs és energetikai területen.
A szélsőséges időjárás gyakran komoly viharokkal jár, amelyek kárt tehetnek az otthoni elektromos eszközökben.
Alapvető nemzetgazdasági érdekünk, hogy a lehető legtöbb, szoftverfejlesztéssel foglalkozó beruházás Magyarországra érkezzen.
Egy új rendelet konkrét eljárási szabályokat állapít meg a hatóságok számára azokban az ügyekben, amelyek különböző tagállamokban tartózkodó egyéneket érintenek.
A humánerőforrás-menedzsment területén közel húsz évnyi tapasztalattal rendelkező szakember június 30-án csatlakozott a vállalathoz.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.