Az EU eljárást indított a Meta ellen a kiskorúak védelme miatt
Ha az aggodalmak megerősítést nyernek, a mulasztások a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály megsértését jelentenék.
Ha az aggodalmak megerősítést nyernek, a mulasztások a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály megsértését jelentenék.
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
A call centereknél kulcsfontosságú az élő munkaerő és a mesterséges intelligenciára épülő gépi válaszadás megfelelő egyensúlyának megtalálása. Egyik megoldásnak sincs kizárólagossága. Fontos a transzparencia, hogy mindenki tisztában legyen a digitalizáció nyújtotta lehetőségekkel.
Független szoftverfejlesztőkre és hardverszállítókra is kiterjeszti AI PC-s innovációt ösztönző kezdeményezését, jelentette be az Intel. A processzorgyártó nagy technológiai cégek ökoszisztémájával is együttműködik, hogy a mesterséges intelligenciát mindenütt hozzáférhetővé tegye.
Mi az a Dunning-Kruger-hatás? Egy kognitív torzítás, amely embereknél a saját képességeik túlértékelését okozza.
Bejelentkeznek inkább a vállalati hálózatokba a kiberbűnözők, semhogy feltörésükkel vesződjenek - az IBM X-Force éves biztonsági jelentése szerint ugyanis a lopott azonosítókkal elkövetett támadások száma az egekbe szökött. A kampányok több mint kétharmada kritikus infrastruktúrák, közel harmada európai célpontok ellen irányul.
Az elmúlt negyedszázad során minden második újonnan alapított cég eltűnt a vállalkozói színtérről. Az idősebb cégek igazi túlélők, de ki veszi át a stafétabotot?
A deepfake-től az antibiotikum-rezisztencia leküzdéséig számos ígéretes projekt indul elsősorban a zöld átállás, az egészséges élet és a gazdaság digitalizációja területén.
Az elmúlt negyedszázad során minden második újonnan alapított cég eltűnt a vállalkozói színtérről. Az idősebb cégek igazi túlélők, de ki veszi át a stafétabotot?
Háromszor gyorsabban növelik generatív mesterséges intelligenciára fordított költésüket az európai szervezetek, mint a teljes AI piac bármely más szegmensében, állapította meg az IDC. Az elemző felmérése szerint térségünkben a technológia máris széles körben elterjedt, integrálása és etikus alkalmazása azonban kihívásokkal szembesíti a vállalatokat.
Az első okostelefonok és mobilapplikációk megjelenésekor kevesen gondolták volna, hogy ezek egyszer olyan összetett és multifunkcionális platformokká fejlődnek, amelyek képesek lesznek teljes mértékben átalakítani a mindennapi életünket. A technológia rohamos fejlődésével és a felhasználói igények folyamatos változásával napjainkban egy új jelenség hódítja meg a világot: a szuperapplikációk térnyerése.
A magas cégalapítási számoknak és a túlélési arányoknak köszönhetően a hazai vállalkozások körében kialakult egy igen jellegzetes koreloszlás: jelenleg a hazai vállalkozások mindössze 40%-a fiatalabb 10 évnél, 17%-uk pedig már idősebb 25 évnél, és ezen körbe tartozó cégek száma jelentős mértékben nő.
Tény, hogy a HashiCorp még néhány évig bevételt termel, de nem biztos, hogy ez igazolja az árcédulát.
Mindenkitől elvárt, hogy az ENSZ által meghatározott felelős állami magatartás szerint járjon el a kibertérben.
A képzést a Geomatikai és Kultúrmérnöki Intézet, illetve a Vadgazdálkodási és Vadbiológiai Intézet együtt működteti.
A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.
A holland-dél-koreai kutatás minden korábbinál pontosabban modellezi le a szinapszisokat.
A felsőoktatási intézményeknek kell benyújtani a pályázatot május 24-ig az iparból érkező partnerek együttműködési szándéknyilatkozataival megerősítve.
A folyamatosan emelkedő munkanélküliségi ráta kezd visszatükröződni a munkavállalók bizalmi attitűdjében is.
A rekordot az MMI Tutorial mentoring programmal állította be a Mind Mate Inspiráció Egyesület az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karán.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.