Nyereséges negyedévet zárt a Nokia
Már látszik a fény az alagút végén, újból nőnek a Lumia eladások.
Már látszik a fény az alagút végén, újból nőnek a Lumia eladások.
Ettől függetlenül decemberben várhatóan újból nagyot kaszálnak majd a szolgáltatók.
Érdekes tényekre derült fény egy 800 ezernél is több hazai munkavállaló részvételével készült felmérésből.
A statisztika szerint egész hatékony a böngészőválasztó képernyő, már ha éppen működik.
Viszont alapmobilokkal együtt még mindig a második legnagyobb a finn cég.
Viszont a harmadik negyedév során 28 százalékkal esett a Lumia mobilok eladási mutatója.
Az amerikai Biztosítási Csalásellenes Szövetség (CAIF) becslése szerint évente több mint 80 milliárd dollárra tehető a csalások összege az Amerikai Egyesült Államokban, s a vagyon- és balesetbiztosítási csalások költsége valószínűleg meghaladja a 30 milliárd dollárt. A probléma mértékét szintén jól illusztrálja, hogy az amerikai Nemzeti Biztosítási Bűnügyi Hivatal (NICB) statisztikái alapján 2009-ről 2011-re 19 százalékkal nőtt a csalási kísérlet gyanúját felvető, kétes kárigények száma*.
A vásárlók világszerte cukorkaként veszik a Galaxy S III-at.
Júliusban 2 terabájt felé emelkedett az adatforgalom.
A Google statisztikái szerint az online reklámozók és tartalomszolgáltatók komoly hasznot húztak a londoni olimpiai játékokból. A márkatudatosság és a fogyasztói elkötelezettség mellett az eladások is számottevő mértékben nőttek.
Az SAP HANA platformját, és több üzleti intelligencia megoldását állítja szolgálatba az NBA, hogy a honlapján található nagy tömegű, hivatalos statisztikai adatokat kezelje.
A második negyedév során több symbianos, mint Windows Phone-os mobilt adott el a cég.
518 millió dollár nettó veszteség, csúszik a BB10, 5000 fős leépítés - szorul a hurok a gyártó nyaka körül.
Eltekintve a hónap második felében az operátorokat hideg zuhanyként érő telefonadótól minden a szokásos mederben csordogált.
A fejlesztésben a real time információnak és feldolgozásának kulcsszerepe lehet, mivel csak így képesek a vállalatok aktuális információk és statisztikák szerint elemezni a vásárlási trendeket, lereagálni a folyamatosan változó piac igényeit. A Gartner szerint a real time térhódítása és hatékonysága miatt 2017-re a vállalati marketingigazgatók többet költenek majd az informatikai fejlesztésre, mint az informatikai igazgatók.
A Központi Statisztikai Hivatal tavaly tavasszal publikált kutatási adatai szerint a válság hatására nőtt a nem szokványos foglalkoztatási formák - részmunkaidő, határozott idejű szerződés, távmunka - szerepe Magyarországon. A távmunka modern, költség- és környezetkímélő: számos munkakör és kolléga esetében kimondottan növeli a hatékonyságot.
Az ESET februári esedékes vírus statisztikájából kiderül, hogy több vírus is a böngészőn keresztül támad. A biztonságos internetes böngészés erősen javallott, látva az ily módon támadó vírusok előretörését, a legtöbbet használt webalkalmazás pedig nem feltétlenül védett funkció.
A számítógépek biztonsága, a vírusok elleni védekezés mindennapjaink részévé vált, senkit nem kell már meggyőzni a fontosságáról. Ugyanakkor egyre többször olvassuk leveleinket, dokumentumainkat okostelefonon, s közben eszünkbe sem jut, hogy adataink ugyanolyan veszélyben lehetnek, mint egy védelem nélküli számítógépen. Pedig a vírusok a statisztikák szerint egyre nagyobb számban költöznek a mobilokra.
Az ESET aktuális havi vírusstatisztikájából kiderül, melyek azok a kártevők, amelyek világszerte a legnagyobb veszélyt jelentik a felhasználók számítógépeire. Az ESET listájában szereplő kártevők felelősek az összes fertőzés több mint 19%-áért.
Közel kétmillió szélessávú internet előfizetés van Magyarországon. Vezetékes telefonon egy hónapban közel három órát beszélünk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.